9.fejezet

Útközben Donghae hívott, hogy közölje a kávézóval szembeni bárban vár, így hát egyből oda mentem. Mikor bementem körbenéztem és láttam, hogy a sarokban lévő asztalnál ott ül Donghae, így hát odamentem.
-Szia, hát megjöttél? –kérdezte Donghae és segített levenni a kabátot, majd kihúzta nekem a széket.
-Aha, de mi ez az este most? Miért pont engem hívtál? Miért nem bulizol? Vagy miért nem randizol egy csajjal? –kérdeztem.
-Ne kérdezz már ennyit, azért nem randizgatok mással, meg azért nem hívtam mást, mert most nem mással akartam lenni, hanem veled.
-Velem? Miért pont velem?
-Miért olyan fontos most ez neked, hogy miért pont veled? Mert most veled akartam.
-Jaa. Most velem akartál. Holnap már akkor mással akarsz vagy mi? Most csak azért hívtál el, hogy megfektess és legyen még egy csaj a trófeáid között? Mégis mit gondoltál? –kérdeztem és már készültem indulni.
-Nem. Miért kell minden szavamat kiforgatnod? Miért nem hiszed el azt amit mondok? Miért kell tovább bonyolítani egy egyszerű kis dolgot? –kérdezte.
-Azért Donghae, mert te nem az őszinteségedről vagy híres. Legalább is nálam nem és számomra amit mondtál nem volt egyértelmű. –mondtam, miközben felöltöztem.
-Akkor miről vagyok híres Seukie mondd már meg nekem. –kérdezte kérdően Donghae.
-Nem tudom Donghae, de nem is érdekel. –mondtam és elindultam haza, Donghae pedig utánam.
-Seukie!....Seukie várj már, kérlek! –kiabálta, majd megfogta a kezem és maga felé húzott.
-Figyelj Donghae! Szerintem felejtsük el ezt a találkozót és ezt az egészet, rendben? Én hazamegyek, ahogy te is és elfelejtjük ezt az egészet.
-De én nem akarom. Nem akarom, hogy hazamenj és elfelejtsük ezt az egészet. Veled akarok lenni. –magyarázkodott.
-De miért Donghae? Miért?
-Mert....
-Látod, hagyjuk az egészet. Hazamentem. –mondtam, majd hátat fordítottam és elindultam haza. Donghae megfogta a kezem és magához húzott. Megfogta a derekamat és megcsókolt, mire ellöktem magamtól és adtam egy nagy pofont neki. Donghae lehajtott fejjel fogta arcát és mikor rámnézett megláttam vérző száját. –Jesszusom jól vagy? Én nem is tudom mi ütött belém. –mondtam és magam felé fordítottam a fejét, hogy meg tudjam nézni a száját.
-Látom előszeretettel pofozod fel akik, közelednének feléd. –mondta.
-Én nem.... Jesszus annyira sajnálom. Tessék itt egy zsebkendő. Tedd a szádra, mert egy kicsit vérzik. –mondtam, majd odaadtam a zsebkendőt.
-Köszönöm. –mondta, majd elvette és a szájára rakta. Percek teltek el és csak meredtünk egymásra.
-Hadd nézzem. –mondtam és elvettem a kezét a szája elől. A fény felé fordítottam a fejét, hogy jobban lássam a száját. Bűntudatom volt amiatt, amit az előbb csináltam. Belegondoltam, hogy ezek az ajkak még pár perccel ezelőtt az enyémet csókolták volna és elfogott a szomorúság. –Már nem vérzik annyira. –mondtam.
-Biztos? –kérdezte.
-Igen már nem annyira. Remélem elmúlik hamar és nem lesz csúnya. –mondtam aggódva.
-Én is nagyon remélem. Haragszol még rám? –kérdezte és a szemembe nézett.
-Dehogy haragszom. Inkább te ne haragudj. –mondtam.
-Én nem haragszom rád. –mondta. Ezek után az este boldogan telt. Nem mentünk már vissza a bárba, hanem sétáltunk egyet, majd hazakísért, miközben végig beszélgettünk. –Nem is meséltél még a szüleidről. –mondta Donghae.
-Nem szeretek róluk beszélni. És nem is nagyon szoktam csak, akik igazán közel állnak hozzám azok tudják. Egyébként, még egészen kicsi voltam mikor meghaltak. Azt mondták a nagyszüleim, hogy épp sétáltunk, mikor egy részeg soffőr felhajtott a járdára és elütött minket. A szüleim, amint meglátták ellöktek a kocsi elől, viszont őket elütötte és belehaltak a sérüléseikbe. Nekem nem lett komoly bajom, csak beütöttem a fejem. Innentől kezdve a nagyszüleim neveltek fel, viszont már ők sem élnek. –mondtam elszomorodva.
-Sajnálom. –mondta Donghae együttérezve. Nagyon sokat beszélgettünk Donghae-val. Kiderült, hogy ő már nem is él otthon a szüleivel, hanem egy külön házba költözött, ahogy a báttya is. Beszélgetés közben, Donghae társaságában szó szerint repült az idő. Csak azon kaptam magam, hogy már haza is értünk.
-Hát itthon is lennék. –mondtam a házra nézve.
-Oh máris?! –mondta.
-Hát igen és tényleg nagyon sajnálom azt a pofont. –mondtam sajnálkozva.
-Már mondtam, hogy semmi baj. Így utólag visszagondolva én voltam a barom. Ne hibáztasd magad. –nyugatott Donghae.
-Hát jó. Remélem hamar meggyógyul.
-Hát ki tudja.... –húzta el a száját, majd ránéztem sebes szájára és nagyon lassan felé hajoltam, majd adtam egy hosszú puszit rá.
-Remélem ettől hamarabb meggyógyul. –mondtam mosolyogva és a számba haraptam.
-Ettől nem, de ettől biztos. –mondta, majd két kezét az arcomra rakta és hosszasan megcsókolt. Nagyon gyengéden és szenvedélyesen csókolt, majd a végén még nyomott egy hosszú puszit a számra. A csók után csak áltunk és meredtünk egymásra, majd Donghae telefon csörgése zavarta meg ezt a kellemes pillanatot. –Igen? Rendben azonnal megyek. –mondta, majd lerakta a telefont.
-Ki volt az? –kérdeztem.
-Apám hívott. Most haza kell mennem, azt mondta sürgős. Szóval....
-Menj csak. Köszönöm ezt a szép estét. –mondtam mosolyogva.
-Én köszönöm neked, hogy veled tölthettem. Őszintén mondom, hogy egyik lánnyal sem éreztem ilyen jól magam, mint most veled.
-Köszönöm. Ezt most vehetem bóknak?
-Hát igen. Ezt csak annak veheted, de ne haragudj nekem tényleg mennem kell. –mondta.
-Jó rendben. –mondtam, majd hosszasan magához ölelt és hazament én pedig bementem és bedőltem az ágyba.