Már két év telt el. Az
egyetem lassan befejeződik. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz, de
igyekeztem mindig keményen tanulni és a legjobb tudásom szerint
teljesíteni. A két év alatt nem sok minden történt velem. Éltem az
életem napról-napra a nagy házban. Felfogadtam egy sofőrt, hogy ne
keljen állandóan a taxival bajlódnom. Az egyetem alatt rámtalált a
szerelem is. Nagyon nehezen igaz, hisz a Donghae-val történtek után
nehezen nyíltam meg, viszont ennek a fiúnak sikerült elnyernie a
szívemet és a bizalmamat. A neve Park TaeHyun. Ez a szerelem teljesen
váratlanul jött az életembe. A szüleim és hugom évfordulója napján
elsétáltam a Han-folyóhoz, leültem egy padra és csak ültem. Ültem és
hagytam, hogy elárasszanak a szebbnél-szebb régi emlékek, mikor
kijöttünk anyuékkal és egy egész napot itt töltöttünk. Játszottunk,
piknikeztünk és mi egyebek. Minden évben ezen a napon kijövök ide és azt
érzem, mintha ők is itt lennének velem erre az egy napra. Ott ültem és
az emlékek következménye mindig egy-két könnycsepp volt, amit csak
letöröltem az arcomról és mosolyogtam egyet. Mintha azt az egy napot
újra és újra átélném. Néztem, amint én és húgom a piros pöttyös
labdánkkal játszunk, majd mikor megunjuk csak odaszaladunk anyuékhoz és a
nyakukba ugrunk, aminek a vége mindig csikizés vagy fogócskázás lett.
Ezeket felelevenítve ejtettem pár könnycseppet, majd sírni kezdtem, hisz
soha többet nem láthatom már őket. Sírás közeledte, valaki felém sétált
és leült mellém a padra. Letöröltem könnyeimet, a sírás megszűnt és
némán, csendben meredtem magam elé.
- Ilyen szép napon miért
sír egy ilyen szép lány? –kérdezte az idegen fiú és kérdően meredt rám.
Én nem mondtam semmit csak néztem rá kisírt szemeimmel. –Ne haragudj,
tudom nem tartozik rám. –mondta és zavarában vakarászni kezdte a fejét.
- Semmi baj. Szép emlékek fűznek ehhez a helyhez. Ennyi az egész. –mondtam.
Ezek után egészen estig beszélgettünk, majd hazakísért. Nagyon kedves
és aranyos fiúnak tűnt. Ezt a napot követően mindennap találkoztunk.
Elmentünk hosszú sétákra és csak beszélgettünk. Minnél többet
találkoztunk, annál jobban kezdtem őt megkedvelni. Egy nap mikor
egyenesen a Han-folyóhoz sétáltunk, leültünk arra a padra, ahol először
találkoztunk és feltette a nagy kérdést, hogy „leszek-e a
menyasszonya?” Egy kicsit hezitáltam, majd igent mondtam. A
kapcsolatunk teljesen felhőtlen volt. A szülei szerettek és mi is
boldogok voltunk. Ő is gazdag családból származott, viszont a pénz
kérdése sosem állt közénk. Azt mondta, ha nem lenne pénzem, akkor is
ugyanígy szeretne. Egy dolog viszont mégsem hagyott nyugodni. Donghae.
Dél-Korea sok bandái közül Donghae tagja volt az egyik leghíresebbnek. A
rádióból, TV-ből minden honnan ők folytak. Nagyon híresek és sikeresek
voltak. A nevük Super Junior volt. Próbáltam Donghae-t elfelejteni,
ezért TV-t és rádiót egyáltalán nem is hallgattam és nem is néztem. Egy
nap épp TaeHyun szüleihez tartottunk ebédre. Mikor odaértünk,
kiszálltunk az autóból, majd elindultunk a kapu felé és egy ismerős
arccal futottunk össze. Hirtelen ledermedtem és mint aki szellemet lát,
bámultam az előttem álló srácra.
- Seukie! –mondta és rám mosolygott. Meg se tudtam szólalni, annyira váratlanul ért, ezért csak álltam és néztem őt némán.
- Seukie drágám! Valami baj van? –kérdezte TaeHyun.
- Nem nincsen semmi baj. Menj csak előre, mindjárt megyek én is, rendben? –mondtam, majd megcsókoltam.
- Rendben. –mondta, majd ránézett a számára ismeretlen srácra és bement.
TaeHyun nem szívesen hagyott ott, de nem akart problémát csinálni ezért
bement, mi pedig továbbra is álltunk némán egymással szemben.
2014. augusztus 31., vasárnap
20. fejezet
Lapozgatás közben két oldal között egy csekket találtam. Nem tudtam hogy kerülhetett oda vagy mikor. Már ki volt töltve és ahogy jobban tanulmányozni kezdtem, a csekken egy hatalmasan nagy összeg volt feltüntetve és a legaljára anyu és apu aláírása. Hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Nem éltünk nagy lábon sosem, elég szegényes volt a mi életünk és nem tudtam most mire vélni ezt az egészet, ezért a csekkel együtt, ahhoz az ügyvédhez mentem, akinél a végrendelet is volt. Mikor odaértem bekopogtam, aki nagyon udvariasan behívott. Bementem és elmondtam neki, hogy amit a szüleim rám hagytak könyvet az tényleg egy nagy érték minden értelemben, majd megmutattam neki a csekket. Elmondta, hogy ő tudott a csekkről és azt is tudta, hogy ez a pillanat egyszer el fog jönni. Szó szót követett, majd megnézte a csekket.
- Igen. Ez valóban az a csekk, amit a szüleid kiállítottak. –mondta.
- De.... honnan van ez a sok pénz? –kérdeztem még mindig értetlenül és a történtek hatása alatt.
- Ezt nem tudom. A szüleid kiállították, majd beleíratták a végrendeletbe, hogy ha meghalnak ez az összeg a tiéd és a húgodé legyen, de mivel sajnálatos módon meghaltak ez az összeg rád maradt. Ha rám hallgatsz, elmész most egy bankba és kiveszed a pénzt. De nagyon vigyázz rá. –mondta.
- Rendben és köszönök mindent. –mondtam, majd megfogtam a csekket és elindultam a legközelebbi bankba.
Miután fogadtak, megmutattam a csekket, hogy szeretném kiváltani a pénzt. A pult túloldalán álló fiatal lány kikerekedett szemmel meredt a csekkre, majd rám nézett és megkérdezte szeretném-e a bankban hagyni ezt a nagy összeget. Jobbnak láttam, ha bent marad, így biztonságban van. Kivettem egy kis összeget belőle és elmentem vásárolni szebbnél szebb holmikat, ruhákat és cipőket, majd hazamentem. Lepakoltam és töprengeni kezdtem. El sem akartam hinni, hogy ez az egész velem történik. Azon gondolkodtam, mit kezdek ezzel a sok pénzzel, amivel még a lányom vagy fiam is - ha lenne -, boldogan élne élete végéig, majd eszembe jutott néhány dolog. Először is elmegyek egyetemre. Szeretném elvégezni, hogy ne higgyenek butának és könnyen találjak munkát. Másodjára veszek egy házat, hogy ne albérletben keljen élnem. Másnap így is tettem. Felvettem az egyik új és elegáns ruhámat, majd elmentem házat nézni. Nagyon nehéz volt, hisz sok gyönyörű ház van a környéken. Mikor ezzel végeztem beiratkoztam az egyetemre is.
- Igen. Ez valóban az a csekk, amit a szüleid kiállítottak. –mondta.
- De.... honnan van ez a sok pénz? –kérdeztem még mindig értetlenül és a történtek hatása alatt.
- Ezt nem tudom. A szüleid kiállították, majd beleíratták a végrendeletbe, hogy ha meghalnak ez az összeg a tiéd és a húgodé legyen, de mivel sajnálatos módon meghaltak ez az összeg rád maradt. Ha rám hallgatsz, elmész most egy bankba és kiveszed a pénzt. De nagyon vigyázz rá. –mondta.
- Rendben és köszönök mindent. –mondtam, majd megfogtam a csekket és elindultam a legközelebbi bankba.
Miután fogadtak, megmutattam a csekket, hogy szeretném kiváltani a pénzt. A pult túloldalán álló fiatal lány kikerekedett szemmel meredt a csekkre, majd rám nézett és megkérdezte szeretném-e a bankban hagyni ezt a nagy összeget. Jobbnak láttam, ha bent marad, így biztonságban van. Kivettem egy kis összeget belőle és elmentem vásárolni szebbnél szebb holmikat, ruhákat és cipőket, majd hazamentem. Lepakoltam és töprengeni kezdtem. El sem akartam hinni, hogy ez az egész velem történik. Azon gondolkodtam, mit kezdek ezzel a sok pénzzel, amivel még a lányom vagy fiam is - ha lenne -, boldogan élne élete végéig, majd eszembe jutott néhány dolog. Először is elmegyek egyetemre. Szeretném elvégezni, hogy ne higgyenek butának és könnyen találjak munkát. Másodjára veszek egy házat, hogy ne albérletben keljen élnem. Másnap így is tettem. Felvettem az egyik új és elegáns ruhámat, majd elmentem házat nézni. Nagyon nehéz volt, hisz sok gyönyörű ház van a környéken. Mikor ezzel végeztem beiratkoztam az egyetemre is.
19. fejezet
Másnap reggel mikor felkeltem, odaálltam a gardróbom elé és elővettem a kosztümömet. Felöltöztem, megreggeliztem és elkészültem a munkába. Mindvégig abban a tudatban éltem, hogy mehetek dolgozni és én a cégnél dolgozok, mire ezt a boldogságot elcsúfította az a tudat, én már nem dolgozom ott, majd Mr. Lee szavai. Nagy szomorúság és fájdalom kezdte el nyomnyi a szívemet, majd összeszedtem magamat és elindultam a céghez. Amint odaértem megláttam az én imádott kis kávézómat, ahol a világ legfinomabb csokis-banános muffinját vettem. Visszazökkenve a valóságba rájöttem, többet nem kell idejönnöm se muffint, se kávét venni reggelente, majd bementem a cégbe és Mr. Lee irodájához vettem az irányt. Az ajtaja előtt lévő kis asztalnál már más ült. Nagyon fájt ezt látnom, hogy máris talált valaki mást a helyemre. Már az ajtó felé indultam, mikor nyitottam volna befelé, de az asztalnál ülő fiatal kis utánzatom rámszólt.
- Elnézést, de csak úgy nem mehet be. Segíthetek? Bejelentkezett? Mikorra van időpontja Mr. Lee-hez?
- Nem kell segíteni és nincs időpontom sem.
- Akkor sajnálom, de nem engedhetem be. –mondta, miközben felállt és tolni kezdett az ajtótól.
- Tudja, ahogy láttam pont most hoztak friss és nagyon finomnak tűnő muffinokat. Menjen még mielőtt elkapkodják. –mondtam, mire a lány szeme felcsillant és már ott sem volt.
Mr. Lee irodájának ajtajához léptem, ami résnyire volt nyitva. Hallottam amint Donghae-val éppen veszekedik.
- Nem akarok a céggel foglalkozni. Elegem van.
- Te miről beszélsz Donghae?
- Arról, hogy minden amit csinálok, azt nem is én, hanem te akarod. Nem akartam hozzámenni Tiffany-hoz sem és a céget sem akarom.
- Miért akkor mégis mit akartál? Mi akarsz lenni akkor, ha nem egy nagy cég vezetője? Tudod te hány ember vágyik egy olyan életre amilyen neked megadatott?
- Nem és nem is érdekel. Én énekes akarok lenni.
- Énekes? És mégis milyen? – kérdezte nevetve Mr. Lee.
- Már régóta benne vagyok egy nagyon híres bandában és nagyon jól megy. –feleselt vissza Donghae.
- Igen? Szóval az én engedélyem és tudtom nélkül egy bandában vagy benne? Gondolom ez is annak a semmire kelőnek a hatása.
- Nem kell az engedélyed. Már felnőtt vagyok és azt csinálok amit akarok, Seukie-t pedig ne kavard bele. Semmi köze hozzá.
- Még mindig nem hiszel nekem igaz? Ő nem hozzád való értsd már meg Donghae. Nincs semmilyen magas végzettsége sem.
- Talán igazad van. Nem is kellene vele foglalkoznom, hisz buta, nincs a mi szintünkön és még pénze sincsen. Végül is lehet, hogy nem kellett volna vele foglalkoznom. –mondta Donghae, mire én benyitottam.
Könny gyűlt a szemembe és kimondhatatlanul fájt azt hallani, amit Donghae mondott. Szóval tényleg csak játszott velem. Megint. És én újra és újra bedőltem neki. Amint benyitottam csend lett és Donghae némán meredt rám.
- Hát már be is jöttél? Pont jókor. Nagyon helyes. Intézzük el minnél hamarabb. –mondta Mr. Lee és már készítette is elő a papírokat.
Odamentem az asztalhoz és megálltam Donghae mellett. Rá se néztem csak Mr. Lee-t bámultam, amint a felmondási papírjaimat az asztalra pakolássza.
- Szerintem is intézzük el minnél hamarabb. –mondtam, majd felvettem egy tollat az asztalról és elkezdtem aláírni a lapokat. –Intézzük el minnél hamarabb, mert már hányingerem van ettől a helytől és akik benne vannak azoktól is. Látom nem esett nehezére keresni helyettem egy szerencsétlent Mr. Lee. Remélem ő még fele annyira sem fogja jól végezni a munkáját mint én. És egy életre lekötelezett azzal, hogy kirúgott. Szeretném is megköszönni, hisz csak most vettem észre, hogy itt milyen alattomosak és undorító emberek vannak. –mondtam, majd ránéztem Donghae-ra.
Amint aláírtam az összes lapot, letettem a tollat és elindultam kifelé. Az ajtó előtt megálltam, visszafordultam és szóltam még pár szót.
- Remélem Donghae te pedig boldog leszel Tiffany-val és azzal az élettel amit apád annyira rádkényszerít. És ne aggódj nem foglak keresni. Nem akarom, hogy egy buta, pénztelen és semmirekellő miatt tönkremenjem az a fényes karriered és életed. Nem akarom tönkretenni azt a tökéletes életedet, amit igazából nem is te akarsz, hanem apád vagy már ki tudja. Összeilletek. Apa és fia. Nem esett messze az alma a fájától. –mondtam, majd hátat fordítottam és kimentem.
Amint kifelé tartottam úgy éreztem, mintha a szívemről mázsás súly esett volna le. Szabadnak éreztem magam, viszont mégis boldogtalannak, azok után amit hallottam. Kimentem a cégből és fogtam egy taxit. Hazamentem és leültem az ágy szélére. Amint ott ültem, anyuék jutottak eszembe, hogy milyen jó lenne ha most itt lehetnének. Miután meghaltak semmi nem maradt meg tőlük csak egy régi mesekönyv, amiből anyu régebben nagyon sokat olvasott nekünk. Előtúrtam hát az ágy alól és lapozgatni kezdtem, de amit benne találtam egy életre megváltoztatott.
- Elnézést, de csak úgy nem mehet be. Segíthetek? Bejelentkezett? Mikorra van időpontja Mr. Lee-hez?
- Nem kell segíteni és nincs időpontom sem.
- Akkor sajnálom, de nem engedhetem be. –mondta, miközben felállt és tolni kezdett az ajtótól.
- Tudja, ahogy láttam pont most hoztak friss és nagyon finomnak tűnő muffinokat. Menjen még mielőtt elkapkodják. –mondtam, mire a lány szeme felcsillant és már ott sem volt.
Mr. Lee irodájának ajtajához léptem, ami résnyire volt nyitva. Hallottam amint Donghae-val éppen veszekedik.
- Nem akarok a céggel foglalkozni. Elegem van.
- Te miről beszélsz Donghae?
- Arról, hogy minden amit csinálok, azt nem is én, hanem te akarod. Nem akartam hozzámenni Tiffany-hoz sem és a céget sem akarom.
- Miért akkor mégis mit akartál? Mi akarsz lenni akkor, ha nem egy nagy cég vezetője? Tudod te hány ember vágyik egy olyan életre amilyen neked megadatott?
- Nem és nem is érdekel. Én énekes akarok lenni.
- Énekes? És mégis milyen? – kérdezte nevetve Mr. Lee.
- Már régóta benne vagyok egy nagyon híres bandában és nagyon jól megy. –feleselt vissza Donghae.
- Igen? Szóval az én engedélyem és tudtom nélkül egy bandában vagy benne? Gondolom ez is annak a semmire kelőnek a hatása.
- Nem kell az engedélyed. Már felnőtt vagyok és azt csinálok amit akarok, Seukie-t pedig ne kavard bele. Semmi köze hozzá.
- Még mindig nem hiszel nekem igaz? Ő nem hozzád való értsd már meg Donghae. Nincs semmilyen magas végzettsége sem.
- Talán igazad van. Nem is kellene vele foglalkoznom, hisz buta, nincs a mi szintünkön és még pénze sincsen. Végül is lehet, hogy nem kellett volna vele foglalkoznom. –mondta Donghae, mire én benyitottam.
Könny gyűlt a szemembe és kimondhatatlanul fájt azt hallani, amit Donghae mondott. Szóval tényleg csak játszott velem. Megint. És én újra és újra bedőltem neki. Amint benyitottam csend lett és Donghae némán meredt rám.
- Hát már be is jöttél? Pont jókor. Nagyon helyes. Intézzük el minnél hamarabb. –mondta Mr. Lee és már készítette is elő a papírokat.
Odamentem az asztalhoz és megálltam Donghae mellett. Rá se néztem csak Mr. Lee-t bámultam, amint a felmondási papírjaimat az asztalra pakolássza.
- Szerintem is intézzük el minnél hamarabb. –mondtam, majd felvettem egy tollat az asztalról és elkezdtem aláírni a lapokat. –Intézzük el minnél hamarabb, mert már hányingerem van ettől a helytől és akik benne vannak azoktól is. Látom nem esett nehezére keresni helyettem egy szerencsétlent Mr. Lee. Remélem ő még fele annyira sem fogja jól végezni a munkáját mint én. És egy életre lekötelezett azzal, hogy kirúgott. Szeretném is megköszönni, hisz csak most vettem észre, hogy itt milyen alattomosak és undorító emberek vannak. –mondtam, majd ránéztem Donghae-ra.
Amint aláírtam az összes lapot, letettem a tollat és elindultam kifelé. Az ajtó előtt megálltam, visszafordultam és szóltam még pár szót.
- Remélem Donghae te pedig boldog leszel Tiffany-val és azzal az élettel amit apád annyira rádkényszerít. És ne aggódj nem foglak keresni. Nem akarom, hogy egy buta, pénztelen és semmirekellő miatt tönkremenjem az a fényes karriered és életed. Nem akarom tönkretenni azt a tökéletes életedet, amit igazából nem is te akarsz, hanem apád vagy már ki tudja. Összeilletek. Apa és fia. Nem esett messze az alma a fájától. –mondtam, majd hátat fordítottam és kimentem.
Amint kifelé tartottam úgy éreztem, mintha a szívemről mázsás súly esett volna le. Szabadnak éreztem magam, viszont mégis boldogtalannak, azok után amit hallottam. Kimentem a cégből és fogtam egy taxit. Hazamentem és leültem az ágy szélére. Amint ott ültem, anyuék jutottak eszembe, hogy milyen jó lenne ha most itt lehetnének. Miután meghaltak semmi nem maradt meg tőlük csak egy régi mesekönyv, amiből anyu régebben nagyon sokat olvasott nekünk. Előtúrtam hát az ágy alól és lapozgatni kezdtem, de amit benne találtam egy életre megváltoztatott.
18. fejezet
- Seukie, gyere be. –mondta és beengedett.
- Nem szeretnélek zavarni sokáig, csak azért jöttem, mert apukád mondta, hogy kerestél a gyűrűk miatt. –mondtam és bementem, Donghae pedig becsukta az ajtót.
- Nem a gyűrűk miatt szerettem volna, hogy idegyere, hanem mert szerettelek volna látni és hallani a hangodat. –mondta, majd odajött hozzám és megsimogatta az arcomat, mire én hátrálni kezdtem. Donghae látta rajtam nem tetszik a dolog, ezért zsebre dugta kezeit.
- Mert látni és hallani szerettél volna? Ezt nem mondod komolyan Donghae.
- De. Reméltem meggondoltad magad a tegnapival kapcsolatban. –mondta, majd adott egy csókot, viszont én eltoltam magamtól.
- Nem gondoltam meg magam és ne csináld ezt többet, kérlek. Ha benyit valaki és meglátja, abból még nagy botrány lehet.
- Nem érdekel. Az lenne a legjobb. Mi van a költözéssel egyébként? Hová mentél? Hozzám tudod, hogy bármikor jöhetsz.
- Megoldottam. Találtam lakást. Már át is költöztem és nagyjából ki is pakoltam.
- De hozzám is jöhettél volna.
- Azok után ami történt? Nem gondolod, hogy még odaköltözök hozzád. –mondtam.
- Igen miért mi is történt tegnap? –nyitott be Mr. Lee.
- Semmi. Nekem viszont most már mennem kell. –mondtam és már menni készültem, mikor Mr. Lee megfogta a kezemet.
- Nem mész sehová Seukie. Addig nem, míg el nem mondjátok mi is történt tegnap és hogy miről sutyorogtatok. Szóval hallgatom. –mondta szigorúan.
- Nem történt tényleg semmi. –mondtam.
- Az történt tegnap apa, hogy én és Seukie....
- Összevesztünk. Nagyon összevesztünk. És tudja kiraktak a lakásból, Donghae pedig felajánlotta, lakjak nála. De maga se gondolhatja komolyan, hogy azok után hogy összevesztünk, még odaköltözök hozzá. Nem igaz? –magyarázkodtam.
- Mi, dehogy! Az történt, hogy én és Seukie.... –kezdett bele Donghae, de én nem hagytam, hogy tönkre tegye az esküvőjét és kiderüljön minden, ezért pofon vágtam.
Csend lett. A légy zümmögését is hallani lehetett. Mindenki nézett mindenkire. –Én és Seukie lefeküdtünk egymással. –fejezte be Donghae.
- Mi? Micsoda? Dehogy! Mit hadoválsz itt össze? –kérdeztem és próbáltam úgy tenni mintha hazudna, de tudtam legbelül minden igaz.
- Mit csináltatok? Lefeküdtetek egymással? –kérdezte Mr. Lee és arcáról olvasható volt a meglepettség és egyben a düh, amit akkor érzett.
- Nem.
- Igen. –mondta Donghae.
- Most akkor igen vagy nem? –kérdezte értetlenül Mr. Lee.
- Persze, hogy nem. –válaszoltam.
- Igen. Tegnap segítettem neki pakolni és sokáig elhúzódott. Nem akartam hazamenni, így hát ott maradtam nála és igen megtörtént, azért mert szeretem. –válaszolta Donghae.
- Igazat mond Seukie? Tényleg igaz amit mond? –kérdezte Mr. Lee, de én nem válaszoltam semmit csak lehajtottam a fejem. –Szóval igaz.
- Én nem.... –mondtam, de Mr. Lee közbevágott.
- Nem érdekel Seukie. Most nagyot csalódtam benned. A lányomnak tekintettelek. A jobb kezemnek. Azt hittem bízhatok benned, mire te hátba támadsz és még a szemembe is hazudsz.
- Meg tudom magyarázni.
- Nem érdekel a magyarázkodásod. Ezek után minden bizalmamat eljátszottad és az lesz és úgy ahogy én mondom. Az elkövetkezőkben nem szeretném ha a cégnél dolgoznál. Ki vagy rúgva. Nem akarlak többet látni és most takarodj! –kiabált rám Mr. Lee.
- De.... hadd magyarázzam meg. Én....
- Nem érdekel. Hallottad mit mondtam?
- Igen. –mondtam és könnybe lábadt a szemem.
- Akkor tegyél is úgy. Te pedig Donghae. Nem akarom többet meghallani a szádból Seukie nevét, megértetted?
- Igen. –mondta szomorúan, akiben egy világ dőlt most össze.
- Nem szeretném megtudni, hogy egyszer is felkeresed, elmész hozzá vagy találkozol Seukie-val, érthető? –kérdezte Mr. Lee, de Donghae nem válaszolt csak meredt rám szomorúan. –Nem hallom Donghae!
- Igen. –válaszolta.
- Rendben. Akkor most hozzámész Tiffany-hoz és ezt az egészet, mondjuk elég nehéz lesz, de elfelejtjük. Érthető voltam? Donghae? –kérdezte, de Donghae megint nem válaszolt. –Donghae?
- Rendben.
- Jó. Seukie? Ez rád is vonatkozott amit mondtam. Te se merd keresni vagy csak akár találkozni is Donghae-val. Neked is érthető volt amit mondtam? –kérdezte.
- Igen. –válaszoltam.
- Helyes. Akkor Seukie, te mehetsz rád már nincs szükség, Donghae te pedig készülődj. –mondta, majd elindultam az ajtó felé.
Mikor már az ajtónál álltam, még utoljára visszanéztem, hisz lehet utoljára látom Donghae-t. Ő is rám nézett és arcáról olvasható volt, mennyire fájt ez neki, majd kimentem. Mikor kimentem elindultam a céghez –hisz rám már nem lesz szükség – és összepakoltam. Minden cuccomat összecsomagoltam, majd hazamentem és beestem az ágyba. Feküdtem és csak néztem a plafont, s úgy éreztem haszna vehetetlen vagyok. Még a telefon csörgésére se voltam hajlandó reagálni. Többször is csörgött megállás és szünet nélkül, de én csak feküdtem tovább. Mikor már végleg kikészített a telefon, felvettem.
- Igen? –szóltam bele ingerülten.
- Seukie. –szólt bele Mr. Lee. –Én csak azért hívtalak, hogy a holnapi nap folyamán fáradj be a céghez és írd alá a felmondási papírokat. Lehetőleg délelőtt, mert sok a dolgom. –mondta komolyan.
- Én.... rendben. –mondtam és Mr. Lee letette a telefont.
Mi jöhet még? Leültem az ágyra és bámultam magam elé. Semmi nem járt a fejemben csak bámultam magam elé. Éreztem legbelül nagyon fáj valami és nagyon szomorú vagyok, de tudomást sem akartam venni róla. Mikor már esteledett elkészítettem a vacsorát. Megvacsoráztam és befeküdtem az ágyba TV-t nézni. Semmi érdekes nem volt, ami lekötné a figyelmem, csak kapcsolgattam. Nem kellett sok el is aludtam.
- Nem szeretnélek zavarni sokáig, csak azért jöttem, mert apukád mondta, hogy kerestél a gyűrűk miatt. –mondtam és bementem, Donghae pedig becsukta az ajtót.
- Nem a gyűrűk miatt szerettem volna, hogy idegyere, hanem mert szerettelek volna látni és hallani a hangodat. –mondta, majd odajött hozzám és megsimogatta az arcomat, mire én hátrálni kezdtem. Donghae látta rajtam nem tetszik a dolog, ezért zsebre dugta kezeit.
- Mert látni és hallani szerettél volna? Ezt nem mondod komolyan Donghae.
- De. Reméltem meggondoltad magad a tegnapival kapcsolatban. –mondta, majd adott egy csókot, viszont én eltoltam magamtól.
- Nem gondoltam meg magam és ne csináld ezt többet, kérlek. Ha benyit valaki és meglátja, abból még nagy botrány lehet.
- Nem érdekel. Az lenne a legjobb. Mi van a költözéssel egyébként? Hová mentél? Hozzám tudod, hogy bármikor jöhetsz.
- Megoldottam. Találtam lakást. Már át is költöztem és nagyjából ki is pakoltam.
- De hozzám is jöhettél volna.
- Azok után ami történt? Nem gondolod, hogy még odaköltözök hozzád. –mondtam.
- Igen miért mi is történt tegnap? –nyitott be Mr. Lee.
- Semmi. Nekem viszont most már mennem kell. –mondtam és már menni készültem, mikor Mr. Lee megfogta a kezemet.
- Nem mész sehová Seukie. Addig nem, míg el nem mondjátok mi is történt tegnap és hogy miről sutyorogtatok. Szóval hallgatom. –mondta szigorúan.
- Nem történt tényleg semmi. –mondtam.
- Az történt tegnap apa, hogy én és Seukie....
- Összevesztünk. Nagyon összevesztünk. És tudja kiraktak a lakásból, Donghae pedig felajánlotta, lakjak nála. De maga se gondolhatja komolyan, hogy azok után hogy összevesztünk, még odaköltözök hozzá. Nem igaz? –magyarázkodtam.
- Mi, dehogy! Az történt, hogy én és Seukie.... –kezdett bele Donghae, de én nem hagytam, hogy tönkre tegye az esküvőjét és kiderüljön minden, ezért pofon vágtam.
Csend lett. A légy zümmögését is hallani lehetett. Mindenki nézett mindenkire. –Én és Seukie lefeküdtünk egymással. –fejezte be Donghae.
- Mi? Micsoda? Dehogy! Mit hadoválsz itt össze? –kérdeztem és próbáltam úgy tenni mintha hazudna, de tudtam legbelül minden igaz.
- Mit csináltatok? Lefeküdtetek egymással? –kérdezte Mr. Lee és arcáról olvasható volt a meglepettség és egyben a düh, amit akkor érzett.
- Nem.
- Igen. –mondta Donghae.
- Most akkor igen vagy nem? –kérdezte értetlenül Mr. Lee.
- Persze, hogy nem. –válaszoltam.
- Igen. Tegnap segítettem neki pakolni és sokáig elhúzódott. Nem akartam hazamenni, így hát ott maradtam nála és igen megtörtént, azért mert szeretem. –válaszolta Donghae.
- Igazat mond Seukie? Tényleg igaz amit mond? –kérdezte Mr. Lee, de én nem válaszoltam semmit csak lehajtottam a fejem. –Szóval igaz.
- Én nem.... –mondtam, de Mr. Lee közbevágott.
- Nem érdekel Seukie. Most nagyot csalódtam benned. A lányomnak tekintettelek. A jobb kezemnek. Azt hittem bízhatok benned, mire te hátba támadsz és még a szemembe is hazudsz.
- Meg tudom magyarázni.
- Nem érdekel a magyarázkodásod. Ezek után minden bizalmamat eljátszottad és az lesz és úgy ahogy én mondom. Az elkövetkezőkben nem szeretném ha a cégnél dolgoznál. Ki vagy rúgva. Nem akarlak többet látni és most takarodj! –kiabált rám Mr. Lee.
- De.... hadd magyarázzam meg. Én....
- Nem érdekel. Hallottad mit mondtam?
- Igen. –mondtam és könnybe lábadt a szemem.
- Akkor tegyél is úgy. Te pedig Donghae. Nem akarom többet meghallani a szádból Seukie nevét, megértetted?
- Igen. –mondta szomorúan, akiben egy világ dőlt most össze.
- Nem szeretném megtudni, hogy egyszer is felkeresed, elmész hozzá vagy találkozol Seukie-val, érthető? –kérdezte Mr. Lee, de Donghae nem válaszolt csak meredt rám szomorúan. –Nem hallom Donghae!
- Igen. –válaszolta.
- Rendben. Akkor most hozzámész Tiffany-hoz és ezt az egészet, mondjuk elég nehéz lesz, de elfelejtjük. Érthető voltam? Donghae? –kérdezte, de Donghae megint nem válaszolt. –Donghae?
- Rendben.
- Jó. Seukie? Ez rád is vonatkozott amit mondtam. Te se merd keresni vagy csak akár találkozni is Donghae-val. Neked is érthető volt amit mondtam? –kérdezte.
- Igen. –válaszoltam.
- Helyes. Akkor Seukie, te mehetsz rád már nincs szükség, Donghae te pedig készülődj. –mondta, majd elindultam az ajtó felé.
Mikor már az ajtónál álltam, még utoljára visszanéztem, hisz lehet utoljára látom Donghae-t. Ő is rám nézett és arcáról olvasható volt, mennyire fájt ez neki, majd kimentem. Mikor kimentem elindultam a céghez –hisz rám már nem lesz szükség – és összepakoltam. Minden cuccomat összecsomagoltam, majd hazamentem és beestem az ágyba. Feküdtem és csak néztem a plafont, s úgy éreztem haszna vehetetlen vagyok. Még a telefon csörgésére se voltam hajlandó reagálni. Többször is csörgött megállás és szünet nélkül, de én csak feküdtem tovább. Mikor már végleg kikészített a telefon, felvettem.
- Igen? –szóltam bele ingerülten.
- Seukie. –szólt bele Mr. Lee. –Én csak azért hívtalak, hogy a holnapi nap folyamán fáradj be a céghez és írd alá a felmondási papírokat. Lehetőleg délelőtt, mert sok a dolgom. –mondta komolyan.
- Én.... rendben. –mondtam és Mr. Lee letette a telefont.
Mi jöhet még? Leültem az ágyra és bámultam magam elé. Semmi nem járt a fejemben csak bámultam magam elé. Éreztem legbelül nagyon fáj valami és nagyon szomorú vagyok, de tudomást sem akartam venni róla. Mikor már esteledett elkészítettem a vacsorát. Megvacsoráztam és befeküdtem az ágyba TV-t nézni. Semmi érdekes nem volt, ami lekötné a figyelmem, csak kapcsolgattam. Nem kellett sok el is aludtam.
17. fejezet
Másnap reggel Mr. Lee hívása keltett.
- Igen? –szóltam bele kábán.
- Seukie? Hol vagy már? –kérdezte türelmetlenül.
- Ööm.... már indulok lassan, mindjárt ott vagyok. –mondtam és kipattantam az ágyból.
- Rendben. Azt hittem már elaludtál. –mondta nevetve a telefon túlsó oldalán.
- Ááh, dehogy. Mindjárt ott vagyok.
- Rendben. Addig is viszlát. –mondta és letette.
Kapkodni kezdtem össze-vissza. Hívtam egy taxit, majd öltözni kezdtem. Gyorsan elkészültem, bezárkóztam és mire kiértem a taxi is megérkezett. Beültem, megadtam a címet és elindultunk. Egy kicsit messze volt az esküvő helyszíne a lakástól, de megmondtam a taxisnak, ha 10 percen belül elvisz a megadott címre többet adok neki. Hát így is lett. Nem kellett sok, oda is értünk hamar. Kiszálltam, kifizettem és ahogy megígértem, jóval többet is adtam neki. Bementem és körbenéztem. Ahogy gondoltam. Csupa pucc az egész. Ezért a sok segítség? 2 napig nem segítek nekik és teljesen átvarriálták az egészet. Nem is vártam mást Tiffany ízlésétől, majd elindultam megkeresni Mr. Lee-t és megmutatni, itt vagyok. Abban a nagy épületben nem találtam sehol, viszont az egyik szobába benézve megláttam, amint Tiffany készülődik. Meseszép ruhája volt.
- Ugye hogy milyen szép? –kérdezte Mrs. Lee.
- Igen az. –mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, hisz belegondoltam, én sosem lehetek Tiffany helyében.
- Na én bemegyek és segítek neki. Te nem jössz Seukie? Neked is készülődnöd kellene. –mondta.
- De megyek mindjárt én is, csak még meg kell keresnem Mr. Lee-t. –mondtam és ott álltam az ajtóban, Mrs. Lee pedig bement.
Néztem őket és láttam rajtuk milyen boldogak mind a ketten, mikor Mr. Lee szólt oda nekem.
- Seukie? Hát te is megjöttél? –kérdezte, majd odajött hozzám és megölelt. Nagyon váratlanul ért, hiszen nem gondoltam volna soha.
- Igen nemrég jöttem. –mondtam és behúztam az ajtót.
- Donghae azt mondta, ha találkozok veled, üzenjem meg neked, hogy vár a szobájában ahol készülődik. Azt mondta, a gyűrűkkel kapcsolatban szeretne veled beszélni.
- Donghae? Igazából most nem érek rá. Készülődnöm kell nekem is. –magyarázkodtam csak hogy ne keljen mennem.
- Pár percig ráérsz biztos. Azt mondta nagyon sürgős, szóval jobb lenne ha mennél. Szeretném ha minden tökéletes lenne ezen a napon neki. –mondta boldogan Mr. Lee.
- Rendben megyek. Melyik szobában van?
- A folyosó végén jobbra, baloldalt a második ajtó. –magyarázta.
- Rendben. –mondtam és elindultam. Mikor az ajtó előtt álltam, megtorpantam.
A kezem a kilincsen, viszont lenyomni már nem tudtam. Olyan volt, mintha valami megakadályozna. Vettem inkább egy nagy levegőt és bekopogtam, majd Donghae nyitott ajtót.
- Igen? –szóltam bele kábán.
- Seukie? Hol vagy már? –kérdezte türelmetlenül.
- Ööm.... már indulok lassan, mindjárt ott vagyok. –mondtam és kipattantam az ágyból.
- Rendben. Azt hittem már elaludtál. –mondta nevetve a telefon túlsó oldalán.
- Ááh, dehogy. Mindjárt ott vagyok.
- Rendben. Addig is viszlát. –mondta és letette.
Kapkodni kezdtem össze-vissza. Hívtam egy taxit, majd öltözni kezdtem. Gyorsan elkészültem, bezárkóztam és mire kiértem a taxi is megérkezett. Beültem, megadtam a címet és elindultunk. Egy kicsit messze volt az esküvő helyszíne a lakástól, de megmondtam a taxisnak, ha 10 percen belül elvisz a megadott címre többet adok neki. Hát így is lett. Nem kellett sok, oda is értünk hamar. Kiszálltam, kifizettem és ahogy megígértem, jóval többet is adtam neki. Bementem és körbenéztem. Ahogy gondoltam. Csupa pucc az egész. Ezért a sok segítség? 2 napig nem segítek nekik és teljesen átvarriálták az egészet. Nem is vártam mást Tiffany ízlésétől, majd elindultam megkeresni Mr. Lee-t és megmutatni, itt vagyok. Abban a nagy épületben nem találtam sehol, viszont az egyik szobába benézve megláttam, amint Tiffany készülődik. Meseszép ruhája volt.
- Ugye hogy milyen szép? –kérdezte Mrs. Lee.
- Igen az. –mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, hisz belegondoltam, én sosem lehetek Tiffany helyében.
- Na én bemegyek és segítek neki. Te nem jössz Seukie? Neked is készülődnöd kellene. –mondta.
- De megyek mindjárt én is, csak még meg kell keresnem Mr. Lee-t. –mondtam és ott álltam az ajtóban, Mrs. Lee pedig bement.
Néztem őket és láttam rajtuk milyen boldogak mind a ketten, mikor Mr. Lee szólt oda nekem.
- Seukie? Hát te is megjöttél? –kérdezte, majd odajött hozzám és megölelt. Nagyon váratlanul ért, hiszen nem gondoltam volna soha.
- Igen nemrég jöttem. –mondtam és behúztam az ajtót.
- Donghae azt mondta, ha találkozok veled, üzenjem meg neked, hogy vár a szobájában ahol készülődik. Azt mondta, a gyűrűkkel kapcsolatban szeretne veled beszélni.
- Donghae? Igazából most nem érek rá. Készülődnöm kell nekem is. –magyarázkodtam csak hogy ne keljen mennem.
- Pár percig ráérsz biztos. Azt mondta nagyon sürgős, szóval jobb lenne ha mennél. Szeretném ha minden tökéletes lenne ezen a napon neki. –mondta boldogan Mr. Lee.
- Rendben megyek. Melyik szobában van?
- A folyosó végén jobbra, baloldalt a második ajtó. –magyarázta.
- Rendben. –mondtam és elindultam. Mikor az ajtó előtt álltam, megtorpantam.
A kezem a kilincsen, viszont lenyomni már nem tudtam. Olyan volt, mintha valami megakadályozna. Vettem inkább egy nagy levegőt és bekopogtam, majd Donghae nyitott ajtót.
16. fejezet
Másnap reggel mind a ketten az ablakon beszűrődő napsugaraira keltünk.
- Jó reggelt! –mondta Donghae, miközben nyújtózott egyet.
Én még mindig a mellkasán feküdtem, ezért nagyon óvatosan tette ezt. Látta rajtam nem igazán vagyok magamnál, ezért gyengéden megsimogatta az arcomat.
- Jó reggelt! –súgta, mire én dünnyögni kezdtem.
- Mi az? –kérdeztem kómásan.
- Keljünk Seukie, mert ma már ki kell pakolnunk, tudod.
- Igen tudom. –mondtam és mocorogni kezdtem, majd kipattant a szemem, mihelyst eszembe jutott mit tettünk múlt éjszaka.
Felültem és ránéztem Donghae-ra. Donghae egyből kiszúrta valami bajom van.
- Mi a baj? –kérdezte, majd ő is felült és puszilgatni kezdte a vállamat, később a nyakamat.
- Ne Donghae. –mondtam és eltávolodtam tőle. Magamra tekertem az egyik takarót és kikászálódtam az ágyból.
- Mi a baj van Seukie? –kérdezte értetlenül Donghae.
- Hogy mi a baj? Úristen, mit tettünk. Jesszusom. Ezt nem lett volna szabad. Nagyon nem lett volna szabad. Most mit fog hinni rólam Mr. Lee. –mondtam és leültem az asztalhoz.
- Micsodát Seukie? Hogy lefeküdtünk egymással?
- Igen. Nagyon tiszteletlen és felelőtlen volt ez az egész.
- Miért lett volna az? Te nem szeretted volna? Nem élvezted?
- De.
- Akkor nem szeretsz?
- De.
- Megbántad?
- Igen.
- De miért Seukie?
- Mert ha a szüleid és Tiffany....
- Ha a szüleim és Tiffany.... mi van akkor? Nem érdekelnek Seukie. –mondta Donghae, majd felvette a bemelegítő nadrágját amibe jött, és odajött hozzám.
Legugolt velem szembe és megfogta a kezem. –Ne legyen bűntudatod amiatt, mert lefeküdtünk. –mondta és megsimogatta az arcomat.
- De lesz, mert holnap esküvőd van és....
- Seukie. Hidd már el nekem, hogy nem érdekel ez az egész esküvő.
- Elhiszem, de ez akkor sem helyes. Neked Tiffany mellett a helyed. A szüleid neki szántak és ebbe nincs beleszólásod. Bele kell törődnöd, hogy el kell venned, engem pedig elfelejtened.
- Ezzel most mire célzol Seukie? –kérdezte összezavarodva.
- Arra, hogy jobb lesz ha hozzámész Tiffany-hoz, engem meg elfelejtesz. Jobb lesz ez így mindenkinek.
- De Seukie....
- Semmi Seukie. Tedd amit mondok Donghae. Kérlek tedd meg ezt nekem. Higgy nekem. Jobb lesz ez így. –mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit Donghae észre is vett és letörölt.
- Nem hiszek neked. Nem teheted ezt. Tudod te mit beszélsz? Mindenkinek jó lesz igen, kivéve nekünk. Azt ne mondd nekem, mert nem hiszem el, hogy te is beletörődsz majd ebbe és boldogan fogod élni az életed. Ne tolj el magadtól Seukie, kérlek. Nem érdekel az esküvő. Lemondom az egészet és veled leszek. –mondta nagyra nyitott szemekkel és megfogta mindkét kezem.
- Le ne merd mondani az esküvőt. Ha le mered mondani Donghae, engem többet nem látsz. És most menj, kérlek. –mondtam és kihúztam kezeimet kezei közül.
- Seukie, kérlek. Mit mondjak még neked vagy mit tegyek, hogy velem maradj? –kérdezte.
- Semmit. Ne tegyél semmit csak menj el kérlek és holnap házasodj össze Tiffany-val.
- Nem kérheted ez tőlem. Tudod, hogy nem tudnám megtenni. –mondta és sírni kezdett.
- De meg tudod és menj el kérlek. Nem akarom még egyszer mondani. –mondta és elfordultam tőle, miközben igyekeztem visszatartani az éppen belőlem kitörni vágyó síró görcsöt.
- Hát jó. Legyen ahogy akarod. De csak hogy tudd azért teszem mert szeretlek. –mondta, majd felállt, felöltözött, felvette a kabátját és elment, belőlem pedig kitört a sírás.
Sírtam és sírtam megállás nélkül. Ott voltam összepakolva, a kiköltözés szélén Donghae nélkül. Hozzá már nem mehetek lakni, ezért sírás közben elővettem a legfrissebb újságot és lakás után nézelődtem. Pár óra múlva nagy szerencsémre találtam is egyet. Összeszedtem magamat és felhívtam a megadott számot. Elmondtam a telefonba, hogy nagyon érdekelne a lakás és hogy ha lehet akkor már be is költöznék. A tulaj nagy nehezen, de beleegyezett, majd megbeszéltük még a továbbiakat és letettem. Később felhívtam egy költöztetőt, hogy eltudnák-e vinni még ma a cuccaimat, amire határozott igennel válaszoltak. Összeszedtem magam, felöltöztem és bepakoltam a dobozokba a kimaradt holmikat. Pár perc múlva már ott is voltak a költöztetők, akik bepakolták a cuccaimat a kocsiba. Miután mindent kipakoltak, bezártam az ajtót és leadtam a kulcsokat a házban élő tulajnak, majd elindultunk az új lakáshoz. A tulaj már ott várt, majd kinyitotta a lakás ajtaját és átadta kulcsokat. Elintéztük a papírokat, kifizettem az előleget és elment, a költöztetőkkel pedig bepakoltunk. Mikor végeztünk kifizettem őket, akik megköszönték, majd elmentek. Felhívtam Mr. Lee-t, hogy ne haragudjon, hogy ilyen későn szólok, de ma nem megyek be a céghez és a feleségéhez sem, a költözés miatt. Megértette a dolgot és az mondta, hogy „Holnap az esküvőn már viszont szeretné ha lennék, hisz számít rám.” Megígértem neki, hogy az esküvőn már leszek, majd letettem és csomagolni kezdtem a dobozokból. Egészen hajnalig pakoltam, de így sem pakoltam ki mindent, majd bedőltem az ágyba és aludtam pár órácskát.
- Jó reggelt! –mondta Donghae, miközben nyújtózott egyet.
Én még mindig a mellkasán feküdtem, ezért nagyon óvatosan tette ezt. Látta rajtam nem igazán vagyok magamnál, ezért gyengéden megsimogatta az arcomat.
- Jó reggelt! –súgta, mire én dünnyögni kezdtem.
- Mi az? –kérdeztem kómásan.
- Keljünk Seukie, mert ma már ki kell pakolnunk, tudod.
- Igen tudom. –mondtam és mocorogni kezdtem, majd kipattant a szemem, mihelyst eszembe jutott mit tettünk múlt éjszaka.
Felültem és ránéztem Donghae-ra. Donghae egyből kiszúrta valami bajom van.
- Mi a baj? –kérdezte, majd ő is felült és puszilgatni kezdte a vállamat, később a nyakamat.
- Ne Donghae. –mondtam és eltávolodtam tőle. Magamra tekertem az egyik takarót és kikászálódtam az ágyból.
- Mi a baj van Seukie? –kérdezte értetlenül Donghae.
- Hogy mi a baj? Úristen, mit tettünk. Jesszusom. Ezt nem lett volna szabad. Nagyon nem lett volna szabad. Most mit fog hinni rólam Mr. Lee. –mondtam és leültem az asztalhoz.
- Micsodát Seukie? Hogy lefeküdtünk egymással?
- Igen. Nagyon tiszteletlen és felelőtlen volt ez az egész.
- Miért lett volna az? Te nem szeretted volna? Nem élvezted?
- De.
- Akkor nem szeretsz?
- De.
- Megbántad?
- Igen.
- De miért Seukie?
- Mert ha a szüleid és Tiffany....
- Ha a szüleim és Tiffany.... mi van akkor? Nem érdekelnek Seukie. –mondta Donghae, majd felvette a bemelegítő nadrágját amibe jött, és odajött hozzám.
Legugolt velem szembe és megfogta a kezem. –Ne legyen bűntudatod amiatt, mert lefeküdtünk. –mondta és megsimogatta az arcomat.
- De lesz, mert holnap esküvőd van és....
- Seukie. Hidd már el nekem, hogy nem érdekel ez az egész esküvő.
- Elhiszem, de ez akkor sem helyes. Neked Tiffany mellett a helyed. A szüleid neki szántak és ebbe nincs beleszólásod. Bele kell törődnöd, hogy el kell venned, engem pedig elfelejtened.
- Ezzel most mire célzol Seukie? –kérdezte összezavarodva.
- Arra, hogy jobb lesz ha hozzámész Tiffany-hoz, engem meg elfelejtesz. Jobb lesz ez így mindenkinek.
- De Seukie....
- Semmi Seukie. Tedd amit mondok Donghae. Kérlek tedd meg ezt nekem. Higgy nekem. Jobb lesz ez így. –mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit Donghae észre is vett és letörölt.
- Nem hiszek neked. Nem teheted ezt. Tudod te mit beszélsz? Mindenkinek jó lesz igen, kivéve nekünk. Azt ne mondd nekem, mert nem hiszem el, hogy te is beletörődsz majd ebbe és boldogan fogod élni az életed. Ne tolj el magadtól Seukie, kérlek. Nem érdekel az esküvő. Lemondom az egészet és veled leszek. –mondta nagyra nyitott szemekkel és megfogta mindkét kezem.
- Le ne merd mondani az esküvőt. Ha le mered mondani Donghae, engem többet nem látsz. És most menj, kérlek. –mondtam és kihúztam kezeimet kezei közül.
- Seukie, kérlek. Mit mondjak még neked vagy mit tegyek, hogy velem maradj? –kérdezte.
- Semmit. Ne tegyél semmit csak menj el kérlek és holnap házasodj össze Tiffany-val.
- Nem kérheted ez tőlem. Tudod, hogy nem tudnám megtenni. –mondta és sírni kezdett.
- De meg tudod és menj el kérlek. Nem akarom még egyszer mondani. –mondta és elfordultam tőle, miközben igyekeztem visszatartani az éppen belőlem kitörni vágyó síró görcsöt.
- Hát jó. Legyen ahogy akarod. De csak hogy tudd azért teszem mert szeretlek. –mondta, majd felállt, felöltözött, felvette a kabátját és elment, belőlem pedig kitört a sírás.
Sírtam és sírtam megállás nélkül. Ott voltam összepakolva, a kiköltözés szélén Donghae nélkül. Hozzá már nem mehetek lakni, ezért sírás közben elővettem a legfrissebb újságot és lakás után nézelődtem. Pár óra múlva nagy szerencsémre találtam is egyet. Összeszedtem magamat és felhívtam a megadott számot. Elmondtam a telefonba, hogy nagyon érdekelne a lakás és hogy ha lehet akkor már be is költöznék. A tulaj nagy nehezen, de beleegyezett, majd megbeszéltük még a továbbiakat és letettem. Később felhívtam egy költöztetőt, hogy eltudnák-e vinni még ma a cuccaimat, amire határozott igennel válaszoltak. Összeszedtem magam, felöltöztem és bepakoltam a dobozokba a kimaradt holmikat. Pár perc múlva már ott is voltak a költöztetők, akik bepakolták a cuccaimat a kocsiba. Miután mindent kipakoltak, bezártam az ajtót és leadtam a kulcsokat a házban élő tulajnak, majd elindultunk az új lakáshoz. A tulaj már ott várt, majd kinyitotta a lakás ajtaját és átadta kulcsokat. Elintéztük a papírokat, kifizettem az előleget és elment, a költöztetőkkel pedig bepakoltunk. Mikor végeztünk kifizettem őket, akik megköszönték, majd elmentek. Felhívtam Mr. Lee-t, hogy ne haragudjon, hogy ilyen későn szólok, de ma nem megyek be a céghez és a feleségéhez sem, a költözés miatt. Megértette a dolgot és az mondta, hogy „Holnap az esküvőn már viszont szeretné ha lennék, hisz számít rám.” Megígértem neki, hogy az esküvőn már leszek, majd letettem és csomagolni kezdtem a dobozokból. Egészen hajnalig pakoltam, de így sem pakoltam ki mindent, majd bedőltem az ágyba és aludtam pár órácskát.
15. fejezet (18+)
- Ne haragudj, hogy megint zavarlak. Tudom még csak most mentem el, de nem bírom tovább. Egy perccel sem tovább. Nem bírok ki nélküled egy percet sem. –mondta mindvégig a szemembe nézve. Már megint ezt csinálja és én megint bedőlök neki.
- Donghae én....
- Seukie, kérlek. Csak hadd aludjak itt ma este. Hadd érezzem azt, hogy itt vagy a közelemben. –könyörgött.
- Én nem tudom. Ez nem valami jó ötlet.
- Igazad van. –tört le Donghae. –Jobb lenne ha hazamennék. –mondta, majd szomorúan elindult.
Hezitáltam pár percig, majd utána szaladtam.
- Donghae. –szóltam neki.
- Igen? –fordult vissza.
- Szeretném ha visszajönnél. –mondtam félénken, majd ránéztem.
- Komolyan? –kérdezte meglepetten.
- Igen. –mondtam, majd visszamentünk a lakásba.
Bezárkóztam és megágyaztam a földön Donghae-nak, addig ő lefürdött. Egyszer csak nagy kiabálásra lettem figyelmes.
- -Seukie.... Seukie. –kiabált a fürdőből Donghae.
- Igen? –kiabáltam be neki.
- Hol vannak a törölközők?
- Opps. Mindjárt viszem. –mondtam és kerestem egy törölközőt, majd bevittem Donghae-nak.
Benyitottam és eltakartam a szememet, majd bementem és odanyújtottam a törölközőt. –Tessék. –mondtam, majd hátat fordítottam, kimentem és folytattam az ágyazást. Pár perc múlva Donghae jött ki a fürdőből egy szál törölközőben, vizes felső testtel és hajjal.
- Kész is. –mondta megkönnyebbülve.
- Én is. Remélem megfelel. –mondtam mosolyogva.
- Biztosan. Nekem már az elég, hogy itt lehetek. –mondta és a szájába harapott. Jesszusom. Abban a pillanatban lett végem.
- Ne mondj ilyet. 2 nap múlva esküvőd lesz. Nem is kellene, hogy itt legyél.
- Kit érdekel az esküvő. Az a lényeg, hogy itt vagyok veled és nekem csakis ez számít. –mondta, majd odajött hozzám, megsimította az arcomat és megcsókolt.
Csókja édes volt és ellenállhatatlan, viszont nekem mégis ellent kellett mondanom neki.
- Donghae ne! Nem szabad. –mondtam és eltoltam magamtól.
- Miért nem? Nem szeretsz úgy mint én téged? Csak én érzem ezt irántad?
- Nem, nem csak te érzed, de akkor sem szabad. Ez nem helyes.
- De miért Seukie?
- Hát még mindig nem érted? Esküvőd lesz Donghae. Nem tehetjük.
- Igen esküvőm lesz, amit nem is én akarok, hanem a szüleim.
- És nem gondoltál még bele abba, hogy nem véletlen, hogy őt kell elvenned és most?
- Nem. Nem is érdekel semmi és senki csak te. –mondta és közelebb jött hozzám. Megfogta az államat és maga felé hajtotta a fejemet, hogy a szemembe nézhessen. –Hallod Seukie! Nem érdekel semmi és senki. És ezt most halálosan komolyan mondom és gondolom. –mondta.
- Nem hiszem el.
- De miért nem? –kérdezte értetlenül.
- Azért, mert már annyiszor de annyiszor elmondtad már ezeket, hogy egyszerűen már nem tudom elhinni. Nem tudom mikor gondolod komolyan és mikor mondod csak úgy. Mindig elhittem neked, aminek a vége mindig csalódás lett.
- Neked sosem mondtam csak úgy. Azt mindig komolyan gondoltam amit mondtam. De most minden más lesz. Nem fogsz csalódni bennem. Esküszöm. –mondta és újból megcsókolt, ám most már nem tudtam nemet mondani neki.
Csókja egyre hevesebb és vadabb lett, majd megfogta a derekamat és ágyékához szorította. Két kezemet nyaka köré fontam és így csókoltam tovább, majd az ágy felé kezdtünk araszolni. Mikor odaértünk beestünk az ágyba. Levettem a felsőmet és a bugyimat, Donghae pedig ledobta a törölközőt a földre. Felém hajolt és lassam fölém is kerekedett. Csókja egyre szenvedélyesebb és szenvedélyesebb lett. Végighúzta kezét a combomon, majd a hasamon, végül a melleimet kezdte markolászni. Lassan szétlökte lábaimat és közéjük furakodott, majd gyengéden belém hatolt, mire mind a ketten szenvedélyesen felnyögtünk. Egyik kezét a mellemen hagyta, míg a másikkal lentebb vándorolt és izgatni kezdett, amire szintén izgatott nyögéssel válaszoltam. Donghae nagyon lassan és gyengéden mozgatta bennem előre-hátra szépségét, majd gyorsított a tempón. Kezeimet derekára raktam és minden egyes nyomására még jobban magamhoz szorítottam őt. Mikor már láttam kezd kifáradni, hagytam hogy pihenjen, ezért én kényeztettem tovább. Donghae hátára feküdt én pedig ágyékára ültem, majd előre-hátra kezdtem ringatózni rajta, mire Donghae csak hangosan felnyögött és szájába harapott. Mint ahogy én is, ő is minden egyes előre ringatózásomnál magához szorította derekamat. Kezeimet Donghae mellkasára raktam és így gyorsítottunk a tempón. Mikor már mind a ketten a csúcs felé haladtunk, egy mindent elmondó nyögéssel zártuk a mi kis kalandunkat, majd Donghae mellé feküdtem fejem mellkasára raktam és elaludtunk.
- Donghae én....
- Seukie, kérlek. Csak hadd aludjak itt ma este. Hadd érezzem azt, hogy itt vagy a közelemben. –könyörgött.
- Én nem tudom. Ez nem valami jó ötlet.
- Igazad van. –tört le Donghae. –Jobb lenne ha hazamennék. –mondta, majd szomorúan elindult.
Hezitáltam pár percig, majd utána szaladtam.
- Donghae. –szóltam neki.
- Igen? –fordult vissza.
- Szeretném ha visszajönnél. –mondtam félénken, majd ránéztem.
- Komolyan? –kérdezte meglepetten.
- Igen. –mondtam, majd visszamentünk a lakásba.
Bezárkóztam és megágyaztam a földön Donghae-nak, addig ő lefürdött. Egyszer csak nagy kiabálásra lettem figyelmes.
- -Seukie.... Seukie. –kiabált a fürdőből Donghae.
- Igen? –kiabáltam be neki.
- Hol vannak a törölközők?
- Opps. Mindjárt viszem. –mondtam és kerestem egy törölközőt, majd bevittem Donghae-nak.
Benyitottam és eltakartam a szememet, majd bementem és odanyújtottam a törölközőt. –Tessék. –mondtam, majd hátat fordítottam, kimentem és folytattam az ágyazást. Pár perc múlva Donghae jött ki a fürdőből egy szál törölközőben, vizes felső testtel és hajjal.
- Kész is. –mondta megkönnyebbülve.
- Én is. Remélem megfelel. –mondtam mosolyogva.
- Biztosan. Nekem már az elég, hogy itt lehetek. –mondta és a szájába harapott. Jesszusom. Abban a pillanatban lett végem.
- Ne mondj ilyet. 2 nap múlva esküvőd lesz. Nem is kellene, hogy itt legyél.
- Kit érdekel az esküvő. Az a lényeg, hogy itt vagyok veled és nekem csakis ez számít. –mondta, majd odajött hozzám, megsimította az arcomat és megcsókolt.
Csókja édes volt és ellenállhatatlan, viszont nekem mégis ellent kellett mondanom neki.
- Donghae ne! Nem szabad. –mondtam és eltoltam magamtól.
- Miért nem? Nem szeretsz úgy mint én téged? Csak én érzem ezt irántad?
- Nem, nem csak te érzed, de akkor sem szabad. Ez nem helyes.
- De miért Seukie?
- Hát még mindig nem érted? Esküvőd lesz Donghae. Nem tehetjük.
- Igen esküvőm lesz, amit nem is én akarok, hanem a szüleim.
- És nem gondoltál még bele abba, hogy nem véletlen, hogy őt kell elvenned és most?
- Nem. Nem is érdekel semmi és senki csak te. –mondta és közelebb jött hozzám. Megfogta az államat és maga felé hajtotta a fejemet, hogy a szemembe nézhessen. –Hallod Seukie! Nem érdekel semmi és senki. És ezt most halálosan komolyan mondom és gondolom. –mondta.
- Nem hiszem el.
- De miért nem? –kérdezte értetlenül.
- Azért, mert már annyiszor de annyiszor elmondtad már ezeket, hogy egyszerűen már nem tudom elhinni. Nem tudom mikor gondolod komolyan és mikor mondod csak úgy. Mindig elhittem neked, aminek a vége mindig csalódás lett.
- Neked sosem mondtam csak úgy. Azt mindig komolyan gondoltam amit mondtam. De most minden más lesz. Nem fogsz csalódni bennem. Esküszöm. –mondta és újból megcsókolt, ám most már nem tudtam nemet mondani neki.
Csókja egyre hevesebb és vadabb lett, majd megfogta a derekamat és ágyékához szorította. Két kezemet nyaka köré fontam és így csókoltam tovább, majd az ágy felé kezdtünk araszolni. Mikor odaértünk beestünk az ágyba. Levettem a felsőmet és a bugyimat, Donghae pedig ledobta a törölközőt a földre. Felém hajolt és lassam fölém is kerekedett. Csókja egyre szenvedélyesebb és szenvedélyesebb lett. Végighúzta kezét a combomon, majd a hasamon, végül a melleimet kezdte markolászni. Lassan szétlökte lábaimat és közéjük furakodott, majd gyengéden belém hatolt, mire mind a ketten szenvedélyesen felnyögtünk. Egyik kezét a mellemen hagyta, míg a másikkal lentebb vándorolt és izgatni kezdett, amire szintén izgatott nyögéssel válaszoltam. Donghae nagyon lassan és gyengéden mozgatta bennem előre-hátra szépségét, majd gyorsított a tempón. Kezeimet derekára raktam és minden egyes nyomására még jobban magamhoz szorítottam őt. Mikor már láttam kezd kifáradni, hagytam hogy pihenjen, ezért én kényeztettem tovább. Donghae hátára feküdt én pedig ágyékára ültem, majd előre-hátra kezdtem ringatózni rajta, mire Donghae csak hangosan felnyögött és szájába harapott. Mint ahogy én is, ő is minden egyes előre ringatózásomnál magához szorította derekamat. Kezeimet Donghae mellkasára raktam és így gyorsítottunk a tempón. Mikor már mind a ketten a csúcs felé haladtunk, egy mindent elmondó nyögéssel zártuk a mi kis kalandunkat, majd Donghae mellé feküdtem fejem mellkasára raktam és elaludtunk.
14. fejezet
Másnap reggel csengetésre keltem. Nem volt kedvem felkelni ezért megvártam míg elmegy aki csenget, de a csengetés nem akart megszűnni, sőt egyre hosszabbak és gyakoribbak lettek. Rá kellett jönnöm, hogy nem fogja feladni bárki is az, szóval kikászálódtam az ágyból és ajtót nyitottam.
- Jó reggelt! –mondta Donghae, én pedig hátat fordítottam és visszamentem a hálóba. –Vissza ne merj aludni, hallod? –szólt Donghae, miközben levette a kabátját.
- Miért kellett felkelteni? –dünnyögtem.
- Azért, hogy ha elfelejtetted volna már csak 1 napod van, hogy kiköltözz. És mondtam, hogy jövök és segítek pakolni.
- Neeeeee.
- Deeeeee, szóval gyerünk. –mondta Donghae és elkezdte húzni rólam a takarót.
- Donghae neee. –mondtam és én pedig húztam magamra a takarót.
Pár perc múlva már álltam az ágyon és úgy rángattunk a takarót oda-vissza, mikor Donghae megrántotta a takarót én pedig lezuhantam az ágyról. Donghae egyből ugrott mihelyst meglátta zuhanok lefelé és megfogott. Percekig csak meredtünk egymásra, majd kikászálódtam Donghae kezei közzül, és megláttam az asztalon lévő finomságokat.
- Húú mi ez a sok finomság? –kérdeztem a csomagot bontogatva.
- Amiket szeretsz. Csokis-banános muffin, jegeskávéval. Ahogy és ahonnan szereted. –mondta mosolyogva.
- Komolyan? –kérdeztem és gyorsabban kezdtem bontogatni a kis zacskót.
Mikor megláttam, hogy tényleg az van a csomagban, amit Donghae mondott, nekiestem és enni kezdtem. Donghae csak állt és mosolygott, majd leült velem szemben és ő is enni kezdett. Mikor megreggeliztünk elkezdtünk csomagolni és pakolni. Nagyon jó volt, hogy Donghae segített, hisz később rájöttem nem kevés holmim van és egyedül tényleg nem lettem volna készen. Egész nap pakoltunk, késő estig.
- Szerintem mára elég lesz ennyi, majd holnap elpakoljuk még, azt ami maradt. –ajánlottam fel.
- Hát jó, ahogy gondolod. Már én is elfáradtam. –mondta Donghae.
- Már úgy sem kell sokat pakolni, csak a fürdőben a dolgokat meg a konyhában. Egyébként minden be van pakolva. Ruhák, holmik, könyvek stb.
- Rendben, akkor én megyek nem szeretnék zavarni. Már késő van. –mondta és készült indulni.
- Várj Donghae! Nem zavarsz. Tényleg. Maradj még kicsit. Főzök valamit. –ajánlottam fel.
- Jaj nem kell ne fáradj. Megyek inkább. Te is biztos fáradt vagy. Inkább nem zavarnék. –mondta, majd felvette a kabátját én pedig kikísértem. –Hát akkor holnap reggel jövök megint. Vigyázz magadra és jó éjt. –mondta, majd elindult haza.
- Rendben. Neked is. –mondtam és megvártam, míg elmegy, majd becsuktam az ajtót.
Donghae-n kattogott az agyam állandóan, mikor egyszer csak kopogtak. Kinyitottam és megláttam Donghae-t.
- Jó reggelt! –mondta Donghae, én pedig hátat fordítottam és visszamentem a hálóba. –Vissza ne merj aludni, hallod? –szólt Donghae, miközben levette a kabátját.
- Miért kellett felkelteni? –dünnyögtem.
- Azért, hogy ha elfelejtetted volna már csak 1 napod van, hogy kiköltözz. És mondtam, hogy jövök és segítek pakolni.
- Neeeeee.
- Deeeeee, szóval gyerünk. –mondta Donghae és elkezdte húzni rólam a takarót.
- Donghae neee. –mondtam és én pedig húztam magamra a takarót.
Pár perc múlva már álltam az ágyon és úgy rángattunk a takarót oda-vissza, mikor Donghae megrántotta a takarót én pedig lezuhantam az ágyról. Donghae egyből ugrott mihelyst meglátta zuhanok lefelé és megfogott. Percekig csak meredtünk egymásra, majd kikászálódtam Donghae kezei közzül, és megláttam az asztalon lévő finomságokat.
- Húú mi ez a sok finomság? –kérdeztem a csomagot bontogatva.
- Amiket szeretsz. Csokis-banános muffin, jegeskávéval. Ahogy és ahonnan szereted. –mondta mosolyogva.
- Komolyan? –kérdeztem és gyorsabban kezdtem bontogatni a kis zacskót.
Mikor megláttam, hogy tényleg az van a csomagban, amit Donghae mondott, nekiestem és enni kezdtem. Donghae csak állt és mosolygott, majd leült velem szemben és ő is enni kezdett. Mikor megreggeliztünk elkezdtünk csomagolni és pakolni. Nagyon jó volt, hogy Donghae segített, hisz később rájöttem nem kevés holmim van és egyedül tényleg nem lettem volna készen. Egész nap pakoltunk, késő estig.
- Szerintem mára elég lesz ennyi, majd holnap elpakoljuk még, azt ami maradt. –ajánlottam fel.
- Hát jó, ahogy gondolod. Már én is elfáradtam. –mondta Donghae.
- Már úgy sem kell sokat pakolni, csak a fürdőben a dolgokat meg a konyhában. Egyébként minden be van pakolva. Ruhák, holmik, könyvek stb.
- Rendben, akkor én megyek nem szeretnék zavarni. Már késő van. –mondta és készült indulni.
- Várj Donghae! Nem zavarsz. Tényleg. Maradj még kicsit. Főzök valamit. –ajánlottam fel.
- Jaj nem kell ne fáradj. Megyek inkább. Te is biztos fáradt vagy. Inkább nem zavarnék. –mondta, majd felvette a kabátját én pedig kikísértem. –Hát akkor holnap reggel jövök megint. Vigyázz magadra és jó éjt. –mondta, majd elindult haza.
- Rendben. Neked is. –mondtam és megvártam, míg elmegy, majd becsuktam az ajtót.
Donghae-n kattogott az agyam állandóan, mikor egyszer csak kopogtak. Kinyitottam és megláttam Donghae-t.
13. fejezet
Mint minden reggel Mrs. Lee-ék mentem segíteni az esküvőt tervezni, mikor az esküvő előtt 3 nappal megkért Mr. Lee, menjek Donghae-val gyűrűt venni Tiffany-nak és akkor már egyben vegyük is meg Donghae-nak az öltönyt. Nem szívesen mentem, de muszáj volt, így hát bementem a céghez és megkerestem Donghae-t, majd együtt elmentünk az ékszerüzletbe. Amint bementünk elfogott a boldogság a sok gyűrű láttán, majd ezt a boldogságot felváltotta a szomorúság és legszívesebben bőgni tudtam volna, hisz én is lehettem volna most Tiffany helyében, de Donghae mégis őt választotta. Odamentünk hát az eladóhoz, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az egészen.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? –kérdezte segítőkészen.
- Igen gyűrűt szeretnénk venni. –mondtam.
- És milyen alkalomra?
- Esküvő. –feleltem.
- Ohh gratulálok. Akkor itt is vannak a gyűrűk válasszanak egyet kedvük szerint, amelyik tetszik magának és a vőlegényének, majd megnézzük milyen méretben is kell maguknak.
- Nem a vőlegényem. Csak elkísértem. –mondtam szomorúan, sírásra kanyarodó szájjal.
- Ohh elnézést.
- Semmi baj. –mondtam, majd néztünk gyűrűt.
- Hmm. Nem is tudom melyik legyen. Olyan sok a választék. –mondta Donghae.
- Nem tudom. Te tudod milyen ízlése van a menyasszonyodnak. Ne tőlem kérdezd. Igazából azt se tudom mit keresek itt, hisz nem nekem kellene itt lennem most hanem a menyasszonyodnak. –mondtam, majd elhúztam a számat.
- Most mi bajod van már megint? Már megint kezded Seukie? –kérdezte Donghae.
- Mi az hogy már megint kezdem? Nem is tudom minek jöttem el veled.
- Ne kend rám az egészet, nem én mondtam, hogy gyere el velem.
- Tudod mit? Intézd el ezt az egészet ahogy akarod. Engem hidegen hagy. –mondtam, majd kimentem az üzletből és becsaptam magam után az ajtót, Donghae pedig utánam jött.
- Seukie várj már! Mit kell állandóan a műsort csinálni?
- Donghae hagyj már békén. Már várom a percet, mikor soha többé nem kell látnom téged. Csak menne már le ez a hülye esküvő, már elegem van. Elegem van abból, hogy meg kell felelnem mindenkinek, hogy nekem kell segítenem a menyasszonyodnak és nekem kell szerveznem a TE esküvődet. Elegem van abból, hogy Tiffany állandóan csicskáztat és kihasználja a helyzetet, hogy nekem kell csinálni mindent. „Seukie nem jó ez, nem jó az. Ez nem tetszik, ez sem. Ez undorító. Ilyet nem veszek fel.” és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy egy nap húszezerszer elmondja, hogy nem sokára megházasodik és hogy ő lesz a legboldogabb ember a világon. És mindennap megjegyzi nekem hány nap van még az esküvőig. Elegem van Donghae. Belefáradtam. –mondtam és elkezdtem sírni.
Donghae először csak állt és nézett meglepetten, majd odajött és átölelt. Magához szorított amennyire csak tudott, hogy éreztesse velem mennyire szeret és sajnálja ezt az egészet. Arcomat mellkasába temettem és csak sírtam.
- Annyira sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okozok neked és hogy miattam hullajtod azokat az értékes könnycseppjeid. Sajnálom. Higgy nekem minden rendbe fog majd jönni. –mondta Donghae miközben lassan a hátamat simogatta.
Így álltunk pár percig míg ki nem sírtam magam és meg nem nyugodtam egy kicsit, majd visszamentünk megvettünk a gyűrűket, később pedig az öltönyt. Már beesteledett mire végeztünk, ezért nem mentem már vissza Mrs. Lee-hez, hanem Donghae egyenesen hazavitt. Mikor hazaértünk elkísért az ajtóig és megláttuk az ajtómon a papírt, amin az állt röviden tömören, hogy megvették a házat amit én csak béreltem, ezért 2 napom van, hogy kiköltözzek.
- Jaj ne még ez is. És 2 nap? 2 nap alatt még egy normális albérletet sem találok. Most hová menjek? –tettem fel a kérdést.
- Hozzám tudsz jönni. Én egyedül vagyok abban a nagy házban. –ajánlotta fel Donghae.
- Nem hozzád nem mehetek és nem is megyek. –tiltakoztam.
- Akkor mégis hová mész?
- Nem tudom, majd kitalálok valamit.
- Hát persze. Seukie 2 napod van. Annyi idő alatt még egyedül sem pakolod ki a lakást. Gyere hozzám. Ma még aludj itthon, holnap reggel pedig jövök és segítek átcuccolni hozzám. Nekem van pár szabad szobám és egyébként sem zavarsz.
- De most nem azon van a hangsúly, hogy zavarok, hanem hogy neked menyasszonyod van és nemsoká esküvőd. Szerintem a szüleid sem örülnének főképp Tiffany.
- Jó és akkor te hol alszol? És hol laksz?
- ......
- Na látod. Egyértelmű hogy jössz és kész. Holnap reggel jövök és segítek cuccolni.
- Rendben, de nincs sok holmim.
- Rendben. Akkor majd holnap. Aludj jól. –mondta Donghae és elindult haza én pedig bedőltem az ágyba és elaludtam.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? –kérdezte segítőkészen.
- Igen gyűrűt szeretnénk venni. –mondtam.
- És milyen alkalomra?
- Esküvő. –feleltem.
- Ohh gratulálok. Akkor itt is vannak a gyűrűk válasszanak egyet kedvük szerint, amelyik tetszik magának és a vőlegényének, majd megnézzük milyen méretben is kell maguknak.
- Nem a vőlegényem. Csak elkísértem. –mondtam szomorúan, sírásra kanyarodó szájjal.
- Ohh elnézést.
- Semmi baj. –mondtam, majd néztünk gyűrűt.
- Hmm. Nem is tudom melyik legyen. Olyan sok a választék. –mondta Donghae.
- Nem tudom. Te tudod milyen ízlése van a menyasszonyodnak. Ne tőlem kérdezd. Igazából azt se tudom mit keresek itt, hisz nem nekem kellene itt lennem most hanem a menyasszonyodnak. –mondtam, majd elhúztam a számat.
- Most mi bajod van már megint? Már megint kezded Seukie? –kérdezte Donghae.
- Mi az hogy már megint kezdem? Nem is tudom minek jöttem el veled.
- Ne kend rám az egészet, nem én mondtam, hogy gyere el velem.
- Tudod mit? Intézd el ezt az egészet ahogy akarod. Engem hidegen hagy. –mondtam, majd kimentem az üzletből és becsaptam magam után az ajtót, Donghae pedig utánam jött.
- Seukie várj már! Mit kell állandóan a műsort csinálni?
- Donghae hagyj már békén. Már várom a percet, mikor soha többé nem kell látnom téged. Csak menne már le ez a hülye esküvő, már elegem van. Elegem van abból, hogy meg kell felelnem mindenkinek, hogy nekem kell segítenem a menyasszonyodnak és nekem kell szerveznem a TE esküvődet. Elegem van abból, hogy Tiffany állandóan csicskáztat és kihasználja a helyzetet, hogy nekem kell csinálni mindent. „Seukie nem jó ez, nem jó az. Ez nem tetszik, ez sem. Ez undorító. Ilyet nem veszek fel.” és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy egy nap húszezerszer elmondja, hogy nem sokára megházasodik és hogy ő lesz a legboldogabb ember a világon. És mindennap megjegyzi nekem hány nap van még az esküvőig. Elegem van Donghae. Belefáradtam. –mondtam és elkezdtem sírni.
Donghae először csak állt és nézett meglepetten, majd odajött és átölelt. Magához szorított amennyire csak tudott, hogy éreztesse velem mennyire szeret és sajnálja ezt az egészet. Arcomat mellkasába temettem és csak sírtam.
- Annyira sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okozok neked és hogy miattam hullajtod azokat az értékes könnycseppjeid. Sajnálom. Higgy nekem minden rendbe fog majd jönni. –mondta Donghae miközben lassan a hátamat simogatta.
Így álltunk pár percig míg ki nem sírtam magam és meg nem nyugodtam egy kicsit, majd visszamentünk megvettünk a gyűrűket, később pedig az öltönyt. Már beesteledett mire végeztünk, ezért nem mentem már vissza Mrs. Lee-hez, hanem Donghae egyenesen hazavitt. Mikor hazaértünk elkísért az ajtóig és megláttuk az ajtómon a papírt, amin az állt röviden tömören, hogy megvették a házat amit én csak béreltem, ezért 2 napom van, hogy kiköltözzek.
- Jaj ne még ez is. És 2 nap? 2 nap alatt még egy normális albérletet sem találok. Most hová menjek? –tettem fel a kérdést.
- Hozzám tudsz jönni. Én egyedül vagyok abban a nagy házban. –ajánlotta fel Donghae.
- Nem hozzád nem mehetek és nem is megyek. –tiltakoztam.
- Akkor mégis hová mész?
- Nem tudom, majd kitalálok valamit.
- Hát persze. Seukie 2 napod van. Annyi idő alatt még egyedül sem pakolod ki a lakást. Gyere hozzám. Ma még aludj itthon, holnap reggel pedig jövök és segítek átcuccolni hozzám. Nekem van pár szabad szobám és egyébként sem zavarsz.
- De most nem azon van a hangsúly, hogy zavarok, hanem hogy neked menyasszonyod van és nemsoká esküvőd. Szerintem a szüleid sem örülnének főképp Tiffany.
- Jó és akkor te hol alszol? És hol laksz?
- ......
- Na látod. Egyértelmű hogy jössz és kész. Holnap reggel jövök és segítek cuccolni.
- Rendben, de nincs sok holmim.
- Rendben. Akkor majd holnap. Aludj jól. –mondta Donghae és elindult haza én pedig bedőltem az ágyba és elaludtam.
12. fejezet
Másnap mikor bementem a munka helyemre Mr. Lee behívott az irodájába.
- Seukie mi történt tegnap? Miután beszéltünk kiszaladtál és utána nem is láttalak. Valami baj van? –kérdezte.
- Nincs semmi baj, csak biztos elrontottam a gyomromat valamivel és rosszul voltam, majd haza is mentem, azért nem látott Mr. Lee. –válaszoltam.
- Jaj és jobban vagy már?
- Hát persze. –feleltem.
- És mi a válaszod arra, amit mondtam? –kérdezte.
- Elfogadom. És mikor lesz az esküvő? –kérdeztem érdeklődve.
- 2 hét múlva. Akkor mától kezdve Tiffanynak és a feleségemnek fogsz segíteni.
- Rendben értettem.
- Itt a címünk. Menj el hozzánk a feleségemék már várnak. –mondta és leírta egy lapra a címet, majd odaadta.
- Rendben. Megyek is. –mondtam, majd felálltam és elindultam.
Mikor kiértem hívtam egy taxit, ami elvitt a megadott címhez. Megérkeztem és kiszálltam a taxiból, kifizettem, majd elindultam a ház felé és bekopogtam. Egy nagyon aranyos és kedves nő nyitott ajtót.
- Seukie? Biztos te vagy az. A férjem már nagyon sokat mesélt rólad. Jesszusom tényleg milyen szép vagy. Na, de ne ácsorogj odakint sok még a dolgunk. –mondta és beengedett. Meseszép volt az egész ház, kívülről-belülről. Bementünk a nappaliba és ott ült Donghae menyasszonya. –Seukie vele már biztos találkoztál. Donghae menyasszonyával Tiffany-val. –mondta Mrs. Lee.
- Igen hát persze, hogy találkoztunk, még bent az irodában. Kim Seuk Hye. –mutatkoztam be.
- Tiffany Jung. Nem soká már Lee. –mondta mosolyogva, majd Mrs. Lee-re nézett.
- Kezdjünk akkor bele, mert ez a két hét nem sok és hamar eltelik. –vágtam közbe.
- Jó kezdjük. –mondta Tiffany, majd gúnyosan rám nézett.
Legszívesebben megfojtottam, de muszáj volt elnéznem a grumázolásait és tűrni a beszólogatásait. Elkezdtük kiválasztani a ruhát, a csokrot megtervezni, a vendégeket összeírni és megterveztük a meghívókat. Összeírtuk az ételeket és hogy milyen és hol legyen a helyszín. Az egész napot ott töltöttem. Reggeltől egészen estig. Mikor végeztünk és már teljesen kiakasztott Tiffany, akkor mondtam azt, hogy elég és elindultam haza.
- Mindjárt megyek én is Seukie kikísérlek csak megnézünk még valamit Tiffany-val. –mondta Mrs. Lee.
- Ne tessék fáradni kitalálok egyedül is. –kiabáltam vissza a bejárati ajtótól, miközben felvettem a kabátot.
- Biztos?
- Igen. Kitalálok. Tessék csak maradni. További jó keresgélést, aztán holnap is jövök. Viszlát. –kiabáltam vissza.
- Szia Seukie. –kiabálta Mrs. Lee.
Kinyitottam az ajtót, majd kimentem. Lementem a bejárati ajtó előtt lévő lépcsőn, mire egy autó fordult be. Leállt és kiszállt belőle Donghae. Ő volt az utolsó akire most vágytam. Ránéztem, majd lesütöttem a szemem és elindultam haza.
- Seukie. Mostantól ez lesz? –kérdezte Donghae.
- Ezt mégis hogy érted? Mi az az ez? –kérdeztem értetlenül.
- Hát hogy rám se nézel, köszönni sem köszönsz és még csak hozzám se szólsz.
- Mégis mit vársz? Ezek után még ugorjak a nyakadba vagy mi? Ezt te se gondolhatod komolyan. Mondtam az lesz a legjobb ha az esküvőig nem tartjuk a kapcsolatot. És utána sem. Úgy is elmegyek a cégtől, de én most megyek, mert a végén még kicsapja a balhét a menyasszonyod. –mondtam és elindultam haza.
- Seukie mi történt tegnap? Miután beszéltünk kiszaladtál és utána nem is láttalak. Valami baj van? –kérdezte.
- Nincs semmi baj, csak biztos elrontottam a gyomromat valamivel és rosszul voltam, majd haza is mentem, azért nem látott Mr. Lee. –válaszoltam.
- Jaj és jobban vagy már?
- Hát persze. –feleltem.
- És mi a válaszod arra, amit mondtam? –kérdezte.
- Elfogadom. És mikor lesz az esküvő? –kérdeztem érdeklődve.
- 2 hét múlva. Akkor mától kezdve Tiffanynak és a feleségemnek fogsz segíteni.
- Rendben értettem.
- Itt a címünk. Menj el hozzánk a feleségemék már várnak. –mondta és leírta egy lapra a címet, majd odaadta.
- Rendben. Megyek is. –mondtam, majd felálltam és elindultam.
Mikor kiértem hívtam egy taxit, ami elvitt a megadott címhez. Megérkeztem és kiszálltam a taxiból, kifizettem, majd elindultam a ház felé és bekopogtam. Egy nagyon aranyos és kedves nő nyitott ajtót.
- Seukie? Biztos te vagy az. A férjem már nagyon sokat mesélt rólad. Jesszusom tényleg milyen szép vagy. Na, de ne ácsorogj odakint sok még a dolgunk. –mondta és beengedett. Meseszép volt az egész ház, kívülről-belülről. Bementünk a nappaliba és ott ült Donghae menyasszonya. –Seukie vele már biztos találkoztál. Donghae menyasszonyával Tiffany-val. –mondta Mrs. Lee.
- Igen hát persze, hogy találkoztunk, még bent az irodában. Kim Seuk Hye. –mutatkoztam be.
- Tiffany Jung. Nem soká már Lee. –mondta mosolyogva, majd Mrs. Lee-re nézett.
- Kezdjünk akkor bele, mert ez a két hét nem sok és hamar eltelik. –vágtam közbe.
- Jó kezdjük. –mondta Tiffany, majd gúnyosan rám nézett.
Legszívesebben megfojtottam, de muszáj volt elnéznem a grumázolásait és tűrni a beszólogatásait. Elkezdtük kiválasztani a ruhát, a csokrot megtervezni, a vendégeket összeírni és megterveztük a meghívókat. Összeírtuk az ételeket és hogy milyen és hol legyen a helyszín. Az egész napot ott töltöttem. Reggeltől egészen estig. Mikor végeztünk és már teljesen kiakasztott Tiffany, akkor mondtam azt, hogy elég és elindultam haza.
- Mindjárt megyek én is Seukie kikísérlek csak megnézünk még valamit Tiffany-val. –mondta Mrs. Lee.
- Ne tessék fáradni kitalálok egyedül is. –kiabáltam vissza a bejárati ajtótól, miközben felvettem a kabátot.
- Biztos?
- Igen. Kitalálok. Tessék csak maradni. További jó keresgélést, aztán holnap is jövök. Viszlát. –kiabáltam vissza.
- Szia Seukie. –kiabálta Mrs. Lee.
Kinyitottam az ajtót, majd kimentem. Lementem a bejárati ajtó előtt lévő lépcsőn, mire egy autó fordult be. Leállt és kiszállt belőle Donghae. Ő volt az utolsó akire most vágytam. Ránéztem, majd lesütöttem a szemem és elindultam haza.
- Seukie. Mostantól ez lesz? –kérdezte Donghae.
- Ezt mégis hogy érted? Mi az az ez? –kérdeztem értetlenül.
- Hát hogy rám se nézel, köszönni sem köszönsz és még csak hozzám se szólsz.
- Mégis mit vársz? Ezek után még ugorjak a nyakadba vagy mi? Ezt te se gondolhatod komolyan. Mondtam az lesz a legjobb ha az esküvőig nem tartjuk a kapcsolatot. És utána sem. Úgy is elmegyek a cégtől, de én most megyek, mert a végén még kicsapja a balhét a menyasszonyod. –mondtam és elindultam haza.
11. fejezet:
Megállás nélkül sírtam. Annyira fájt ezt látni, hogy Donghae-nak nem jelentett semmit az a nap. Hogy tényleg csak kamuzott és szédített mindvégig. Még jelentkezni sem jelentkezett. Hát akkor ezért. Sokkal fontosabb volt az ő menyasszony, mint egy holmi kis jött ment. Vannak jobb elfoglaltságai is, mint egy kis alkalmazottal foglalkozni. Én is olyan voltam neki, mit a többi itt dolgozó nő. Csak egy trófea. Kinéztem az ablakon, miközben még mindig potyogtak a könnyeim, majd benyitottak.
- Foglalt nem látja. –mondtam és letöröltem a könnyeimet, hogy ne látszódjon, hogy egy kicsit is sírtam.
- Seukie, beszélhetnénk? –kérdezte Donghae.
- Nem akarok veled beszélni és ezek után légyszíves kerülj is el jó messziről. –mondtam még mindig az ablakon kinézve.
Hallottam, amint Donghae beljebb jött, majd bezárta az ajtót és mögém jött.
- Seukie én meg tudom magyarázni. Ez nem úgy történt, ahogy te azt gondolod. –magyarázkodott.
- Hát akkor hogy? De valami jó kamu sztorit találj ki légyszíves, mert különben nem hiszem el. –mondtam, majd felé fordultam.
- Te sírtál? –kérdezte és kezével félre simított egy tincset az arcomból.
- Szerinted? Fel sem tudom fogni, hogy tényleg csak átvertél. Tudod én elhittem neked, amit múltkor mondtál nekem. És az a csók. Én azt hittem, hogy.... De úgy látszik neked nem jelentett semmit. És hogy nem kerestél utána. Fel sem hívtál, még egy üzenetet sem voltál képes írni, hogy nem szeretsz vagy valami. Én voltam a hülye, hogy hittem neked és elhittem azt, hogy bármi is lehet majd közöttünk. Remélem ez is a te ötleted volt, hogy én legyek a leendő feleséged segítsége. Utállak Lee Donghae. Utálom a percet, mikor megismertelek, de ne aggódj békén hagylak egy életre, segítek a menyasszonyodnak csak szánalomból és nem is más miatt, majd itt hagyom ezt a céget, hogy véletlenül se kelljen többet éreznem, azt az undorító jelenlétedet. –mondtam, ami csak nyomta a szívemet, Donghae pedig tágra nyitott gyönyörű szép szemeivel csak meredt rám, majd közelebb lépett, mindkét kezét a derekamra tette, rám nézett és szenvedélyesen megcsókolt.
- Nem fogok magyarázkodni neked, ha tényleg így gondolod az egészet és ezt gondolod rólam azok után. Csak annyit szeretnék mondani, hogy amit aznap mondtam, azt úgy is gondoltam, ahogy a csókot is. És nem fog változni a véleményem erről. Csak hogy tisztában legyél a dolgokkal nem én akartam, hogy összeházasodjunk hanem apámék. Mikor aznap sürgősen el kellett mennem ez volt az. Én nem tudtam erről az egészről semmit. Mikor hazamentem már kész tények elé voltam állítva. Semmi beleszólásom nem volt az egészbe. És ahogy az előbb mondtam, az irántad összegyűlt érzelmek bennem nem fognak változni. És ez nem csak aznap este gyűltek fel bennem, hanem már egy jó ideje. És ezek mondom nem fognak változni. Soha. –mondta Donghae, majd megsimította az arcomat és elindult az ajtó felé.
- Donghae.... nem hagyhatsz itt. Hallod? –kiabáltam utána, de mintha meg se hallotta volna ment tovább. Én csak térdre rogytam és sírtam tovább.
- Foglalt nem látja. –mondtam és letöröltem a könnyeimet, hogy ne látszódjon, hogy egy kicsit is sírtam.
- Seukie, beszélhetnénk? –kérdezte Donghae.
- Nem akarok veled beszélni és ezek után légyszíves kerülj is el jó messziről. –mondtam még mindig az ablakon kinézve.
Hallottam, amint Donghae beljebb jött, majd bezárta az ajtót és mögém jött.
- Seukie én meg tudom magyarázni. Ez nem úgy történt, ahogy te azt gondolod. –magyarázkodott.
- Hát akkor hogy? De valami jó kamu sztorit találj ki légyszíves, mert különben nem hiszem el. –mondtam, majd felé fordultam.
- Te sírtál? –kérdezte és kezével félre simított egy tincset az arcomból.
- Szerinted? Fel sem tudom fogni, hogy tényleg csak átvertél. Tudod én elhittem neked, amit múltkor mondtál nekem. És az a csók. Én azt hittem, hogy.... De úgy látszik neked nem jelentett semmit. És hogy nem kerestél utána. Fel sem hívtál, még egy üzenetet sem voltál képes írni, hogy nem szeretsz vagy valami. Én voltam a hülye, hogy hittem neked és elhittem azt, hogy bármi is lehet majd közöttünk. Remélem ez is a te ötleted volt, hogy én legyek a leendő feleséged segítsége. Utállak Lee Donghae. Utálom a percet, mikor megismertelek, de ne aggódj békén hagylak egy életre, segítek a menyasszonyodnak csak szánalomból és nem is más miatt, majd itt hagyom ezt a céget, hogy véletlenül se kelljen többet éreznem, azt az undorító jelenlétedet. –mondtam, ami csak nyomta a szívemet, Donghae pedig tágra nyitott gyönyörű szép szemeivel csak meredt rám, majd közelebb lépett, mindkét kezét a derekamra tette, rám nézett és szenvedélyesen megcsókolt.
- Nem fogok magyarázkodni neked, ha tényleg így gondolod az egészet és ezt gondolod rólam azok után. Csak annyit szeretnék mondani, hogy amit aznap mondtam, azt úgy is gondoltam, ahogy a csókot is. És nem fog változni a véleményem erről. Csak hogy tisztában legyél a dolgokkal nem én akartam, hogy összeházasodjunk hanem apámék. Mikor aznap sürgősen el kellett mennem ez volt az. Én nem tudtam erről az egészről semmit. Mikor hazamentem már kész tények elé voltam állítva. Semmi beleszólásom nem volt az egészbe. És ahogy az előbb mondtam, az irántad összegyűlt érzelmek bennem nem fognak változni. És ez nem csak aznap este gyűltek fel bennem, hanem már egy jó ideje. És ezek mondom nem fognak változni. Soha. –mondta Donghae, majd megsimította az arcomat és elindult az ajtó felé.
- Donghae.... nem hagyhatsz itt. Hallod? –kiabáltam utána, de mintha meg se hallotta volna ment tovább. Én csak térdre rogytam és sírtam tovább.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)