19. fejezet

   Másnap reggel mikor felkeltem, odaálltam a gardróbom elé és elővettem a kosztümömet. Felöltöztem, megreggeliztem és elkészültem a munkába. Mindvégig abban a tudatban éltem, hogy mehetek dolgozni és én a cégnél dolgozok, mire ezt a boldogságot elcsúfította az a tudat, én már nem dolgozom ott, majd Mr. Lee szavai. Nagy szomorúság és fájdalom kezdte el nyomnyi a szívemet, majd összeszedtem magamat és elindultam a céghez. Amint odaértem megláttam az én imádott kis kávézómat, ahol a világ legfinomabb csokis-banános muffinját vettem. Visszazökkenve a valóságba rájöttem, többet nem kell idejönnöm se muffint, se kávét venni reggelente, majd bementem a cégbe és Mr. Lee irodájához vettem az irányt. Az ajtaja előtt lévő kis asztalnál már más ült. Nagyon fájt ezt látnom, hogy máris talált valaki mást a helyemre. Már az ajtó felé indultam, mikor nyitottam volna befelé, de az asztalnál ülő fiatal kis utánzatom rámszólt.

-    Elnézést, de csak úgy nem mehet be. Segíthetek? Bejelentkezett? Mikorra van időpontja Mr. Lee-hez?
-    Nem kell segíteni és nincs időpontom sem.
-    Akkor sajnálom, de nem engedhetem be. –mondta, miközben felállt és tolni kezdett az ajtótól.
-    Tudja, ahogy láttam pont most hoztak friss és nagyon finomnak tűnő muffinokat. Menjen még mielőtt elkapkodják. –mondtam, mire a lány szeme felcsillant és már ott sem volt.

   Mr. Lee irodájának ajtajához léptem, ami résnyire volt nyitva. Hallottam amint Donghae-val éppen veszekedik.

-    Nem akarok a céggel foglalkozni. Elegem van.
-    Te miről beszélsz Donghae?
-    Arról, hogy minden amit csinálok, azt nem is én, hanem te akarod. Nem akartam hozzámenni Tiffany-hoz sem és a céget sem akarom.
-    Miért akkor mégis mit akartál? Mi akarsz lenni akkor, ha nem egy nagy cég vezetője? Tudod te hány ember vágyik egy olyan életre amilyen neked megadatott?
-    Nem és nem is érdekel. Én énekes akarok lenni.
-    Énekes? És mégis milyen? – kérdezte nevetve Mr. Lee.
-    Már régóta benne vagyok egy nagyon híres bandában és nagyon jól megy. –feleselt vissza Donghae.
-    Igen? Szóval az én engedélyem és tudtom nélkül egy bandában vagy benne? Gondolom ez is annak a semmire kelőnek a hatása.
-    Nem kell az engedélyed. Már felnőtt vagyok és azt csinálok amit akarok, Seukie-t pedig ne kavard bele. Semmi köze hozzá.
-    Még mindig nem hiszel nekem igaz? Ő nem hozzád való értsd már meg Donghae. Nincs semmilyen magas végzettsége sem.
-    Talán igazad van. Nem is kellene vele foglalkoznom, hisz buta, nincs a mi szintünkön és még pénze sincsen. Végül is lehet, hogy nem kellett volna vele foglalkoznom. –mondta Donghae, mire én benyitottam.

   Könny gyűlt a szemembe és kimondhatatlanul fájt azt hallani, amit Donghae mondott. Szóval tényleg csak játszott velem. Megint. És én újra és újra bedőltem neki. Amint benyitottam csend lett és Donghae némán meredt rám.

-    Hát már be is jöttél? Pont jókor. Nagyon helyes. Intézzük el minnél hamarabb. –mondta Mr. Lee és már készítette is elő a papírokat.

   Odamentem az asztalhoz és megálltam Donghae mellett. Rá se néztem csak Mr. Lee-t bámultam, amint a felmondási papírjaimat az asztalra pakolássza.
-    Szerintem is intézzük el minnél hamarabb. –mondtam, majd felvettem egy tollat az asztalról és elkezdtem aláírni a lapokat. –Intézzük el minnél hamarabb, mert már hányingerem van ettől a helytől és akik benne vannak azoktól is. Látom nem esett nehezére keresni helyettem egy szerencsétlent Mr. Lee. Remélem ő még fele annyira sem fogja jól végezni a munkáját mint én. És egy életre lekötelezett azzal, hogy kirúgott. Szeretném is megköszönni, hisz csak most vettem észre, hogy itt milyen alattomosak és undorító emberek vannak. –mondtam, majd ránéztem Donghae-ra.

   Amint aláírtam az összes lapot, letettem a tollat és elindultam kifelé. Az ajtó előtt megálltam, visszafordultam és szóltam még pár szót.

-    Remélem Donghae te pedig boldog leszel Tiffany-val és azzal az élettel amit apád annyira rádkényszerít. És ne aggódj nem foglak keresni. Nem akarom, hogy egy buta, pénztelen és semmirekellő miatt tönkremenjem az a fényes karriered és életed. Nem akarom tönkretenni azt a tökéletes életedet, amit igazából nem is te akarsz, hanem apád vagy már ki tudja. Összeilletek. Apa és fia. Nem esett messze az alma a fájától. –mondtam, majd hátat fordítottam és kimentem.

   Amint kifelé tartottam úgy éreztem, mintha a szívemről mázsás súly esett volna le. Szabadnak éreztem magam, viszont mégis boldogtalannak, azok után amit hallottam. Kimentem a cégből és fogtam egy taxit. Hazamentem és leültem az ágy szélére. Amint ott ültem, anyuék jutottak eszembe, hogy milyen jó lenne ha most itt lehetnének. Miután meghaltak semmi nem maradt meg tőlük csak egy régi mesekönyv, amiből anyu régebben nagyon sokat olvasott nekünk. Előtúrtam hát az ágy alól és lapozgatni kezdtem, de amit benne találtam egy életre megváltoztatott.