- Seukie, gyere be. –mondta és beengedett.
- Nem szeretnélek zavarni sokáig, csak azért jöttem, mert apukád mondta, hogy kerestél a gyűrűk miatt. –mondtam és bementem, Donghae pedig becsukta az ajtót.
- Nem a gyűrűk miatt szerettem volna, hogy idegyere, hanem mert szerettelek volna látni és hallani a hangodat. –mondta, majd odajött hozzám és megsimogatta az arcomat, mire én hátrálni kezdtem. Donghae látta rajtam nem tetszik a dolog, ezért zsebre dugta kezeit.
- Mert látni és hallani szerettél volna? Ezt nem mondod komolyan Donghae.
- De. Reméltem meggondoltad magad a tegnapival kapcsolatban. –mondta, majd adott egy csókot, viszont én eltoltam magamtól.
- Nem gondoltam meg magam és ne csináld ezt többet, kérlek. Ha benyit valaki és meglátja, abból még nagy botrány lehet.
- Nem érdekel. Az lenne a legjobb. Mi van a költözéssel egyébként? Hová mentél? Hozzám tudod, hogy bármikor jöhetsz.
- Megoldottam. Találtam lakást. Már át is költöztem és nagyjából ki is pakoltam.
- De hozzám is jöhettél volna.
- Azok után ami történt? Nem gondolod, hogy még odaköltözök hozzád. –mondtam.
- Igen miért mi is történt tegnap? –nyitott be Mr. Lee.
- Semmi. Nekem viszont most már mennem kell. –mondtam és már menni készültem, mikor Mr. Lee megfogta a kezemet.
- Nem mész sehová Seukie. Addig nem, míg el nem mondjátok mi is történt tegnap és hogy miről sutyorogtatok. Szóval hallgatom. –mondta szigorúan.
- Nem történt tényleg semmi. –mondtam.
- Az történt tegnap apa, hogy én és Seukie....
- Összevesztünk. Nagyon összevesztünk. És tudja kiraktak a lakásból, Donghae pedig felajánlotta, lakjak nála. De maga se gondolhatja komolyan, hogy azok után hogy összevesztünk, még odaköltözök hozzá. Nem igaz? –magyarázkodtam.
- Mi, dehogy! Az történt, hogy én és Seukie.... –kezdett bele Donghae, de én nem hagytam, hogy tönkre tegye az esküvőjét és kiderüljön minden, ezért pofon vágtam.
Csend lett. A légy zümmögését is hallani lehetett. Mindenki nézett mindenkire. –Én és Seukie lefeküdtünk egymással. –fejezte be Donghae.
- Mi? Micsoda? Dehogy! Mit hadoválsz itt össze? –kérdeztem és próbáltam úgy tenni mintha hazudna, de tudtam legbelül minden igaz.
- Mit csináltatok? Lefeküdtetek egymással? –kérdezte Mr. Lee és arcáról olvasható volt a meglepettség és egyben a düh, amit akkor érzett.
- Nem.
- Igen. –mondta Donghae.
- Most akkor igen vagy nem? –kérdezte értetlenül Mr. Lee.
- Persze, hogy nem. –válaszoltam.
- Igen. Tegnap segítettem neki pakolni és sokáig elhúzódott. Nem akartam hazamenni, így hát ott maradtam nála és igen megtörtént, azért mert szeretem. –válaszolta Donghae.
- Igazat mond Seukie? Tényleg igaz amit mond? –kérdezte Mr. Lee, de én nem válaszoltam semmit csak lehajtottam a fejem. –Szóval igaz.
- Én nem.... –mondtam, de Mr. Lee közbevágott.
- Nem érdekel Seukie. Most nagyot csalódtam benned. A lányomnak tekintettelek. A jobb kezemnek. Azt hittem bízhatok benned, mire te hátba támadsz és még a szemembe is hazudsz.
- Meg tudom magyarázni.
- Nem érdekel a magyarázkodásod. Ezek után minden bizalmamat eljátszottad és az lesz és úgy ahogy én mondom. Az elkövetkezőkben nem szeretném ha a cégnél dolgoznál. Ki vagy rúgva. Nem akarlak többet látni és most takarodj! –kiabált rám Mr. Lee.
- De.... hadd magyarázzam meg. Én....
- Nem érdekel. Hallottad mit mondtam?
- Igen. –mondtam és könnybe lábadt a szemem.
- Akkor tegyél is úgy. Te pedig Donghae. Nem akarom többet meghallani a szádból Seukie nevét, megértetted?
- Igen. –mondta szomorúan, akiben egy világ dőlt most össze.
- Nem szeretném megtudni, hogy egyszer is felkeresed, elmész hozzá vagy találkozol Seukie-val, érthető? –kérdezte Mr. Lee, de Donghae nem válaszolt csak meredt rám szomorúan. –Nem hallom Donghae!
- Igen. –válaszolta.
- Rendben. Akkor most hozzámész Tiffany-hoz és ezt az egészet, mondjuk elég nehéz lesz, de elfelejtjük. Érthető voltam? Donghae? –kérdezte, de Donghae megint nem válaszolt. –Donghae?
- Rendben.
- Jó. Seukie? Ez rád is vonatkozott amit mondtam. Te se merd keresni vagy csak akár találkozni is Donghae-val. Neked is érthető volt amit mondtam? –kérdezte.
- Igen. –válaszoltam.
- Helyes. Akkor Seukie, te mehetsz rád már nincs szükség, Donghae te pedig készülődj. –mondta, majd elindultam az ajtó felé.
Mikor már az ajtónál álltam, még utoljára visszanéztem, hisz lehet utoljára látom Donghae-t. Ő is rám nézett és arcáról olvasható volt, mennyire fájt ez neki, majd kimentem. Mikor kimentem elindultam a céghez –hisz rám már nem lesz szükség – és összepakoltam. Minden cuccomat összecsomagoltam, majd hazamentem és beestem az ágyba. Feküdtem és csak néztem a plafont, s úgy éreztem haszna vehetetlen vagyok. Még a telefon csörgésére se voltam hajlandó reagálni. Többször is csörgött megállás és szünet nélkül, de én csak feküdtem tovább. Mikor már végleg kikészített a telefon, felvettem.
- Igen? –szóltam bele ingerülten.
- Seukie. –szólt bele Mr. Lee. –Én csak azért hívtalak, hogy a holnapi nap folyamán fáradj be a céghez és írd alá a felmondási papírokat. Lehetőleg délelőtt, mert sok a dolgom. –mondta komolyan.
- Én.... rendben. –mondtam és Mr. Lee letette a telefont.
Mi jöhet még? Leültem az ágyra és bámultam magam elé. Semmi nem járt a fejemben csak bámultam magam elé. Éreztem legbelül nagyon fáj valami és nagyon szomorú vagyok, de tudomást sem akartam venni róla. Mikor már esteledett elkészítettem a vacsorát. Megvacsoráztam és befeküdtem az ágyba TV-t nézni. Semmi érdekes nem volt, ami lekötné a figyelmem, csak kapcsolgattam. Nem kellett sok el is aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése