32. fejezet

Leültem és csak néztem. Lepergett előttem a találkozásunk kezdetétől teljesen máig minden. Eszembe jutottak a legszebb és legkedvesebb emlékek vele kapcsolatban és sajnos a legrosszabbak is. A mai nap, -még ha nem is csináltam semmit- teljesen kifárasztott és véletlenül elaludtam, az ágy szélére rakva fejem. Egyszer csak egy kéz simogatására keltem.

- Igen? –kérdeztem, de nem láttam senkit.

   Ránéztem Mr. Lee-re és résnyire volt nyitva a szeme. Hátrafordultam és kilestem az ablakon. Már este volt. Így elaludtam volna?

- Mr. Lee. Hát maga mióta van fent? –kérdeztem.
- Nem régóta, ahhoz hogy tudjam, te fekszel itt. –mondta csendes és beteges hangon.
- Elnézést én csak....
- Semmi baj, nem azért mondtam.
- Akkor rendben. Adhatok valami? Kér egy kis vizet? –kérdeztem.
- Igen egy kis víz jól esne most. –mondta.

   Felálltam és a kis szekrényhez mentem ahol a víz volt. Megfogtam egy üveg vizet, majd öntöttem egy kicsit a pohárba. Beleraktam egy szívószálat és megkínáltam Mr. Lee-t. Ivott pár kortyot, majd leraktam a poharat.

- Seukie, ideadnád a kezed? –kért meg Mr. Lee. Először még egy kicsit furcsa volt, hogy ilyet kér tőlem, de megtettem amit kért.
- Persze. –mondtam és megfogtam a kezét.
- Seukie. Szeretnék bocsánatot kérni mind azért, ahogy viselkedtem és beszéltem veled. Nagyon csúnya dolog volt, olyat feltételeznem rólad és olyat mondanom, még ha tudtam is legbelül, hogy egy szó sem igaz. Te egy tüneményes lány vagy. Nagy érték, amit sajnos én csak úgy eldobtam magamtól, és ezt nagyon bánom. Nagyon sajnálom azt is, mikor Donghae esküvőjén olyan csúnya dolgokat vágtam a fejedhez. Őszintén szólva mindig is nagyon kedveltelek, hisz egy magabiztos, talpraesett, jól és keményen dolgozó lány voltál. Ahogy régen mondtam, az én egyetlen lányom. –mondta.
- Mr. Lee ne mondjon ilyet. Én nem haragszom semmiért. Sosem  haragudtam. Ha igen az is egy pár órácskáig, aztán megbékéltem. –mondtam, miközben könnycseppek kezdtek legördülni az arcomról.
- De igen is haragudtál rám. Láttam. Azt sajnálom a legjobban, hogy Donghae és közéd álltam. Hogy elválasztottalak titeket egymástól. Tudom mennyire szerettétek egymást, láttam rajtatok, majd később Donghae fel is világosított, hogy ő téged mennyire szeret. Sajnálom, hogy csak most adatik elmondanom ezeket neked, mikor haldoklom.
- De nem haldoklik Mr. Lee. maga nagyon egészséges és sokáig fog élni. Nem halhat meg. A felesége és két fia várja, hogy felépüljön. És én is. Most még nem halhat meg. Ahhoz maga még túl fiatal. –mondtam, de könnycseppjeim egyre sűrűbben kezdtek folyni.

   Még ha nem is állt olyan közel hozzám, mégis elszomorított és sírásba kergetett az, ahogy nekem beszélt és bocsánatért esedezett. És valahol legbelül tudtam, hogy ezek lesznek hozzám fűzött szavai az utolsóak.

- De kicsim. Sajnos nekem már nincs miért itt lennem. A feleségem nagyon szeretem, de a fiam ki sem állhat.
- Ne mondjon ilyet. Donghae igen is szereti magát. Egész nap itt ült az ágya mellett, vigyázott magára és csak azt várta, hogy magához térjen és beszéljen magával. Most ment haza pár percre, hogy lefürödjön és már jön is vissza. Maradjon fent Mr. Lee és beszéljen vele maga. Hamarosan itt lesz.
- De nekem nincs már pár percem sem. Seukie megígérnél nekem valamit és meg is fogadnád egy vén, öreg és fafejű öregember tanácsát?
- Persze, mondja csak.
- Bocsáss meg Donghae-nak és fogadd őt vissza. Nagy szüksége lesz rád, ha én meghalok. Ő tiszta szívéből szeret és szerintem nem találsz még egy ilyen fiút, aki így szeretne téged, mint ő. Ő nem tehet semmiről. Mindig is szeretett téged és szeretni is fog tudom, csak én álltam közétek. Fogadd őt vissza. Legyetek együtt és élvezzetek ki minden egyes percet, amit együtt töltöttök, hisz az élet múlandó. Sajnos igen csak gyorsan. Nagyon sajnálom, hogy a kis unokáimat már nem láthatom, de biztos jó, szép, ügyes és tisztességes gyerekek lesznek, mint ti ketten. Mondd meg a feleségemnek, hogy nagyon szeretem és szeretni is fogom fentről őt, hogy nagyon örülök, hogy a felesége lett, egy ilyen befásult és katonás embernek mint én. Add át neki, hogy az volt a legboldogabb pillanat az életemben, mikor aznap a Han-folyónál megláttam őt. Sosem fogom elfelejteni az a pillanatot. –mondta Mr. Lee és pár könnycsepp szökött ki szemeiből. –Donghwa-nak mondd meg, hogy nagyon jól tette, hogy sosem hallgatott rám és azt tehette, amit igazán szeretett volna. Donghae pedig.... neki mondd meg, hogy bocsásson meg nekem, amiért tönkretettem az életét és közétek álltam. Mindig is nagyon szerettem, és minden amit tettem az azért volt, hogy ő boldog legyen. Nagyon becsüljön meg téged és amennyit tud legyen veled, hisz nem tudhatja mit hoz a holnap. Te pedig Seukie, nagyon vigyázz magadra, és majd a kis családotokra. Tudom, hogy egy nap nagyszerű anyuka, feleség lesz belőled, hisz ez már a legelső pillanatban látszott rajtad. Helyettem is csókolgassátok, majd meg a kis unokákat mindennap, és remélem meséltek majd rólam nekik, hogy milyen vénember volt a nagyapjuk. Remélem sok jó emléked marad majd velem kapcsolatban, és nem csak rosszak. –mondta Mr. Lee, majd köhögni kezdett. Megint megkínáltam egy kis vízzel, majd mikor leraktam a poharat már nem volt magánál.
- Mr. Lee!.... Mr. Lee, hallja? Keljen fel. Nem hallhat meg.... Papa! Nem hagyhatsz így itt minket. Még nem. –mondtam, miközben próbáltam magához téríteni, de már hiába. A könnyeim már ömlöttek a szememből, és fulladoztam a sírástól. Kiszaladtam a folyosóra és segítséget hívtam.
- Valaki segítsen, kérem. A papám nincs magánál. –kiabáltam, mire egyből jött két nővér és egy orvos. Bejöttek a szobába és megnézték a pulzusát. Már nem élt. Túl késő volt bármit is tenni.
- Sajnáljuk. Az édesapja eltávozott. –mondta az orvos.
- Az nem lehet, kérem csináljanak valamit. Kérem! Nem halhat meg. –sírtam.
- Sajnáljuk. –mondta. –A halál beállta 11 óra 35 perc. –mondta az orvos a nővéreknek, és kimentek.
     -    Papa! Mondtam, hogy még nem halhatsz meg. Még nem. –mondtam, miközben odaszaladtam hozzá és átöleltem. Percekig csak öleltem és sírtam, majd bejöttek, hogy kivigyék. Megálltam az ágy mellett és kitolták. Én csak álltam és néztem, amint elviszik tőlem, majd lefeküdtem a szobában lévő másik ágyra és álomba sírtam magam. Később egy lágy simogatásra keltem.

31. fejezet

- Valami baj van? –kérdeztem meglepetten Donghae-tól.
- Apámat bevitte a mentő a kórházba. Szóval ha most nem haragszol én megyek. Ne haragudj, hogy csak így lelépek. –mondta, majd válaszra várva rám nézett.
- Rendben, de megyek én is. Ha nem baj persze. –mondtam, majd felálltam és készülődni kezdtem.
- Nem, nem baj. –mosolyodott el Donghae, majd kimentünk a kávézóból és a kórházba vettük az irányt.

   Mikor odaértünk, bementünk és segítséget kértünk a nővérpultnál. Miután útba igazítottak minket és megmondták, hogy a 247-es szobába kell mennünk, odasiettünk Donghae-val. Donghae-val a tempót sem lehetett tartani, annyira sietett. Mikor megtalálta, benyitott és bement, én pedig megálltam az ajtó előtt. Donghae odament édesanyjához, átölelte hogy ezzel is vigasztalja egy kicsit. Bátyja Donghwa, apjuk bal keze felől ült és annak kezét fogta, majd Donghae, apja másik oldalához sétált és megragadta kezét.

- Sajnálom. Kérlek bocsásd meg nekem, hogy ilyen makacs voltam és, azt néztem nekem mi a jó. Tudom, hogy te csak a legjobbat akartad nekünk mindig is, főleg nekem. –mondta Donghae apja kezét szorítva, és könnycseppek kezdtek záporozni midkét szeméből. Időközben Donghae anyukája figyelt fel rám, amint az ajtóban állok.
- Seukie! Hát te? –kérdezte Mrs. Lee.
- Elkísért engem. Velem jött. –mondta Donghae könnyes szemekkel.
- Értem. Gyere csak bentebb, ne álldogálj ott az ajtóban. –mondta Mrs. Lee szomorúan.

   Bentebb léptem és megálltam az ágy végében. Kicsit zavarban voltam és elgondolkoztam azon, hogy én mit is keresek itt, majd odajött hozzám Mrs. Lee.

- Nagyon jó, hogy eljöttél Seukie. Donghae mellett most jó ha ott áll valaki, mert nagyon fáj ez most neki, hogy az apja haldoklik. Még ha nem is mutatja ki, így van. Mindig is ilyen gyerek volt. Sosem mutatta ki, ha bántotta valami.
- Ugyan már. Nem teszek semmit.
- De. Hisz most is itt vagy és támogatod őt. Hidd el, ez most nagyon jól esik neki, főleg tőled, akit szeret. –mondta és megfogta a kezemet, én pedig Donghae-ra pillantottam.

   Bent voltam még egy kicsit, majd kimentem meginni egy kávét. Donghwa nagy nehezen, de rá tudta beszélni édesanyját, hogy menjenek haza, mert pihennie kell egy kicsit, Donghae pedig nem volt hajlandó felállni beteg apja ágya mellől. Gyorsan megittam a kávémat, kértem egyet Donghae-nak is, és már mentem is vissza. Donghae még mindig ott ült, és egy percre sem engedte el apja kezét.

- Hoztam kávét. –mondtam, majd letettem az asztalra neki. –Jobb lesz te is hazamész és pihensz egy kicsit. Hidd el apukád jó kezekben van a kórházban. –mondtam, majd odamentem hozzá, és rátettem a kezem a vállára.
- Nem akarok. Itt maradok vele. –mondta, de már alig bírt ülni a székben a fáradságtól.

   Talán a sok a hajnalig tartó próbák is rátettek kimerültségére. Látszott rajta, hogy már napok óta nem aludt egy rendeset és még most ez is.

- Donghae ne makacskodj, kérlek. Ki vagy merülve látszik. Menj haza pihenj egy kicsit. Addig itt leszek és vigyázok én rá, rendben? –kérdeztem.
- Megtennéd? –kérdezte és rám nézett kisírt szemeivel.
- Hát persze. –mondtam.
- Rendben, akkor hazamegyek, lefürdöm és jövök vissza. –mondta és felállt.
- Ez nem pihenés.
- Nem baj én itt akarok lenni vele.
- Rendben. Ahogy gondolod.
- Köszönöm Seukie. El sem tudod képzelni mennyit jelent ez nekem, hogy most itt vagy velem. –mondta Donghae és magához húzott.

   Átkarolt és magához szorított. 2 év után ismét hozzáértem. Éreztem finom illatát, és lassú, ütemes dobogását szívének. Abban a pillanatban nem gondoltam semmire csak arra, hogy ő és én létezünk, és hogy szüksége van rám. Nem gondoltam arra, hogy haragszom rá valahol legbelül. Nem gondoltam arra, hogy TaeHyun-nal vagyok kapcsolatban és az ő menyasszonya vagyok. Nem gondoltam semmire csak, hogy most nagyon maga alatt van és nekem támogatnom kell őt. Átkaroltam, és kezeimmel lágyan simogatni kezdtem hátát, nyugtatásként. Donghae búcsúzás képpen egy csókot nyomott a fejemre és elindult haza, én pedig  leültem Mr. Lee mellé.

30. fejezet

Másnap reggel TaeHyun simogatására és az ablakból beszűrődő nap melegére keltem.

- Jó reggelt! –mondta TaeHyun miközben az arcomat simogatta lágyan.
- Jó reggelt! –mondtam kómásan. –Hát te hogy-hogy fent vagy már?
- Úgy, hogy van egy kis meglepetésem. –mondta mosolyogva.
- Ohh, igen? És mi az? –érdeklődtem, majd megláttam a nagy tálca reggelit. –TaeHyun.... Ezt te csináltad? –kérdeztem meglepődve.
- Igen. Csak neked, a leggyönyörűbb lánynak a világon. –mondta,  és sunyin a szájába harapott.
- Jaj de édes vagy, köszönöm. –mondtam és adtam neki egy csókot, majd befeküdt mellém az ágyba és közösen megettük a reggelit.

   Reggeli után még az ágyban összebújva beszélgettünk egy kicsit, majd ránéztem az órára és meglepődve láttam, hogy 11 óra van. Kipattantam az ágyból és elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás közben TaeHyun is csatlakozott, így élvezetesebb lett a reggeli fürdés. Miután végeztünk felvettem egy kék selyemruhát, egy fekete magassarkúval és készülődni kezdtem a találkozóra.

- Hát te hová készülődsz ennyire? –kérdezte TaeHyun, miközben mögém settenkedve megfogta a derekamat és csókolgatni kezdte a nyakamat.
- Van egy kis dolgom, de nem tart sokáig esküszöm. Fél óra max és itthon vagyok. –mondtam, majd megfordultam, adtam egy hosszú csókot TaeHyun-nak és lementem a nappaliba.

   Felvettem a kabátomat, beszálltam a kocsiba és a sofőrt a kis kávézóhoz irányítottam. Dél előtt pár perccel már ott is voltam. Donghae már bent várt, én pedig odamentem.

- Szia. –mondtam, de Donghae csak nézett kikerekedett szemeivel. –Valami baj van? –kérdeztem értetlenül.
- Nincs semmi baj. Szia, csak annyira más vagy. –mondta.

   Felállt, udvariasan kihúzta nekem a széket, majd ő is leült.

- Más? Ezt hogy érted?
- Jaj ne vedd rossz néven. Nem tudom. Olyan gyönyörű vagy. Boldog, felhőtlen és szép.
- Persze hogy az vagyok, hisz van egy vőlegényem aki szeret és én is viszont szeretem őt. Az életem tökéletes, ennél jobb már nem is lehetne. –mondtam sugárzó boldogsággal.
- Semmit nem változtál ez a 2 év alatt. Ezt most nem csak azért mondom, mert nagyon csinosan fel vagy öltözve, hanem mert nem változtál semmit. Még mindig az az ellenállhatatlan, talpraesett lány vagy, mint régen. Árad belőled a kedvesség. Ezt imádtam benned mindig is. –mondta, s zavarában mosolyogva lehajtotta a fejét.
- Köszönöm, viszont nem vagyok semminek az elrontója, de jobb lenne ha a tárgyra térnénk, mert szerintem nem azért kellett idejönnöm, hogy bókolhass nekem. Remélem nem arra megy ki az egész, hogy visszaszerezz, mert én még mindig nagyon haragszom rád Donghae, amiatt amit aznap mondtál bent az irodában apádnak és már túlléptem ezen az egészen.
- Tudom és nagyon sajnálom, de nem hallottad végig a dolgokat. Csak az elejét hallottad az egésznek, így félreértetted a dolgokat. Én szerettelek és még most.
- Ha akkor igazán szerettél, utánam jöttél volna, de nem tetted.
- Mert apám....
- Látod erről beszéltem akkor is.
- Igen tudom, de miután elmentél megtiltotta, hogy utánad menjek, ezért nem mentem utánad. Akkor megmondtam neki, hogy nem dirigálhat mostantól. Megmondtam neki, hogy nem kell a cég. Nincs rá szükségem és a segítségére sem és elválok Tiffany-tól is. Megmondtam neki, hogy téged szeretlek és mindig is téged foglak. Másnap elváltam Tiffany-tól, apámmal pedig azóta sem beszéltem.
- Ezt nem tudtam. De ez akkor sem változtat a tényen. Elkéstél Donghae, én már TaeHyun-t szeretem és nem akarom, őt elveszíteni.
- Igen tudom. –mondta elkeseredve.
- És nem is érdekel mi van apáddal?
- Nem. Elegem lett belőle, hogy mindig megakarta mondani és meg is mondta, hogy mit tegyek. Nélküle minden sokkal jobb. Egy bandában vagyok, ami nagyon jól megy. Azt csinálom, amihez kedvem van, és amit szeretek. És tegnap hogy találkoztam veled 2 év elteltével, újra bizakodhatok, és tudom hogy helyrejön majd minden.
- Te még mindig reménykedsz abban, hogy lesz közöttünk bármi is? –kérdeztem és nem tudtam, hogy értessem meg vele azt, hogy mi már soha nem leszünk együtt.
- Igen, mert ezt az egyet megfogadtam magamnak, hogy sosem fogok lemondani rólad. És ez így is lesz. –mondta és megfogta a kezemet az asztalon, de én csak elhúztam kezemet kezei közül.

   A kínos csendet Donghae telefonjának csörgése zavarta meg.

- Szia, mondjad! Valami baj van? –kérdezte Donghae, majd percek alatt fal fehér lett és elkomolyodott. Szemmel láthatóan valami baj volt. –Rendben azonnal megyek. –mondta és készülődött. Lerakta a telefont és öltözni kezdett.

29. fejezet

Amint este hazaértünk TaeHyun-nal, lepakoltunk és csak percek kérdése volt mikor robban a bomba közöttünk. Hát nem kellett sok és TaeHyun-ból kifakadtak, amik bántották őt legbelül.

- Mi volt ez az egész délutáni Seukie? –kérdezte TaeHyun.
- Milyen délutáni?
- Ajj Seukie. Ne kezd már megint. Látod megint ezt csinálod. Úgy teszel, mintha nem történt volna semmi, márpedig tudod te azt jól, hogy miről beszélek. –mondta egyre mérgesebben.
- Donghae?
- Igen az a Donghae. Ki volt ő és mit akart? Ő volt a barátod vagy mi?
- Nem volt a barátom és miért olyan fontos az neked, hogy mit akart?
- Mert fontos. Szemmel láthatóan odáig van érted és engem ez zavar. –mondta a most már idegesen fel és alá járkáló TaeHyun.
- Nyugodj már meg kérlek. Engem nem érdekel Donghae. Ő már csak egy régi emlék nekem és nem érdekel. Ő a múlt, de te a jelen vagy és a jövő. Érted? –kérdeztem tőle, majd odamentem hozzá, arcát két tenyerem közzé fogtam és a szemébe néztem.

   Ő is a szemembe nézett és láttam benne a megnyugvást. Két kezét a derekamra rakta, majd magához húzott és átölelt. Hallottam, hogy szíve még mindig gyorsan vert az előzőek után, de vett egy nagy levegőt, majd megcsókolt.

- Most már megnyugodtál és elhiszed, hogy téged szeretlek? –kérdeztem.
- El.... és ne haragudj az utóbbi miatt. Nem tudom mi ütött belém. –sajnálkozott.
- Semmi baj. Elhiszem, hogy felkavart ez az egész, de most már tisztáztuk. Gyere inkább menjünk és feküdjünk le, fáradt vagyok. –mondtam az emelet felé biccentve.
- Rendben. –mondta, majd felkapott és felmentünk aludni.

28. fejezet

Bementem és TaeHyun a nappaliban ült szüleivel.

- Seukie. Gyere te is. –mondta TaeHyun anyukája.

   Odamentem hozzájuk és leültem TaeHyun mellé a kanapéra. Amint leültem valaki eszeveszett csengetésbe kezdett.

- Majd én megyek. –mondta TaeHyun, majd felállt és a bejárati ajtóhoz ment, mi pedig tovább beszélgettünk. Egyszer csak nagy veszekedésre lettünk figyelmesek. Felálltam és a bejárati ajtóhoz indultunk.
- Mit akarsz?
- Seukie-t keresem. –válaszolta a nagyon is ismerős hang.
- Seukie nem ér rá és most tűnj innen.
- Mi folyik itt TaeHyun? Miért kiabálsz? –kérdeztem értetlenül, majd megláttam az ajtóban álló Donghae-t.
- Semmi elszeretném hajtani ezt az idiótát. –mondta TaeHyun.
- TaeHyun....
- Most mi az? Idejön és zaklat minket? –kérdezte egyre dühösebben TaeHyun.
- Ne haragudj Donghae, de tényleg nem a legjobb ötlet volt, hogy idejöttél. –mondtam.
- Ne haragudj? Most akkor te őt véded? –kérdezte Donghae.
- Nézd már Seukie! Egyértelmű, hogy azért jött, hogy pitizzen.
- Fejezd már be TaeHyun. –szóltam rá. Csend lett. TaeHyun mellé mentem és Donghae-t néztem. –Menj! –mondtam és tolni kezdtem Donghae-t. Kintebb mentünk és becsuktam magam mögött a bejárati ajtót.
- Seukie én....
- Donghae elég legyen. Azt hittem az előbb világosan elmondtam mindent és felfogtad. Most muszáj volt ezt? Muszáj volt bejönnöd, csengetned és veszekedést kezdeményezned TaeHyun-nal, ahelyett, hogy tovább álltál volna?
- Én nem akartam csak úgy otthagytál faképnél az előbb. –mondta.
- Igen, mert már nem volt miről beszélnünk. Azt hittem világos és leesik abból az neked, hogy elmondtam vőlegényem van, és hiába magyarázkodsz és kérsz bocsánatot azért, ami 2 éve történt, semmi nem fog változni.
- De miért? Azt ne mondd nekem, hogy neked nem töltötte el melegség a szívedet, mikor megláttál, mert nekem igen. –mondta Donghae és közelebb lépett, én pedig hátrálni kezdtem.
- Nem.
- Na látod. Ezt nem hiszem el. Nekem nem tudsz hazudni Seukie. Sosem tudtál. Láttam valami csillogást a szemedben mikor beszéltünk.
- Akkor valamit rosszul láttál, most pedig tényleg jobb lesz ha elmész. Így is elég nagy bajt okoztál már.
- Jó, de találkozzunk. –alkudozott Donghae.
- Nem.
- Akkor azt várhatod, hogy elmenjek. Remélem jó fejek a vőlegényed szülei, mert lenne miről beszélgetni. –mondta Donghae és a bejárati ajtó felé vette az irányt.
- Jó legyen, de csak egyszer. –mondtam még mielőtt nagyobb hülyeséget csinálna.
- Rendben találkozzunk holnap a kis kávézóban.
- Jó. Mikor? –kérdeztem.
- Délben. Akkor van egy kis szünetem. –válaszolta.
- Jó ott leszek, de elsőnek és utoljára. Most pedig menj már.
- Akkor holnap. Addig is szia. –mondta és elment én pedig bementem.

   Ezek után a délután csendesen és gyorsan telt TaeHyun-nal és a szüleivel. TaeHyun mindvégig távolságtartó és szótlan volt velem, míg haza nem értünk.

27. fejezet: ’Seukie szemszöge’

- Drágám? Ki ez a srác Seukie? –kérdezte Donghae.
- Ajj Donghae. Már egyből kezded? Két év elteltével újra látsz és egyből számon kérsz? Én se kérlek számon, hogy mi van veled és Tiffany-val. Egyébként meg azok után ami történt, ne várj mást. –mondtam.
- Nem kezdem, de érdekel ki ez a srác. Mi meg nem vagyunk már együtt Tiffany-val. Esküvő után két nappal el is váltam tőle.
- Mit érdekel ki ez a srác? A barátom. Már jobb?
- A barátod? Most csak viccelsz.
- Szerinted viccelek? Miért te csókolsz meg embereket csak viccből?
- Nem, de....
- Kérlek, ne nehezítsük meg egymás dolgát rendben? Szeretem TaeHyun-t, szóval örülök, hogy találkoztunk, de nekem mennem kell. –mondtam és indulni kezdtem, de Donghae megragadta a kezem és megállított.
- Ne nehezítsük meg egymás dolgát? Most hülyéskedsz? Tudod te mennyit vártam erre a pillanatra? Én végig szenvedtem, miattad a két évet teljesen máig, te meg azt mondod, hogy ne nehezítsük meg egymás dolgát? Én vártam rád. Szerettelek. Az az még most is. Nagyon.
- Donghae és én ezzel most mit kezdjek? Most azt várod, hogy ezek után a nyakadba ugorjak?
- Hogy miért mondom el? Te tényleg nem tudod miért? Szerinted?.... Szerinted miért jártatom itt a számat?
- Nem tudom, de attól hogy ezt most elmondtad nekem, semmi nem fog megváltozni.
- Semmi? De miért?
- Hogy miért? Szerinted attól hogy találkozunk 2 év elteltével, változik majd valami? Nem. Nem változik. Amiket hallottam, azokat már nem tudod jóvá tenni. Rosszul esett Donghae. Én szerettelek.
- Én is és még most is.
- Sajnálom, de már késő. Én már túlléptem.
- Miért? –kérdezte, de én nem mondtam semmit csak elnéztem. –Mondd már Seukie. Miért?
- Mert ő már a vőlegényem.
- Az nem lehet. –mondta és rázni kezdte a fejét.
- De lehet. Mikor apád kijelentette, hogy ne keresselek és mikor meghallottam mit beszéltek, nagyon elszomorított, majd mikor egyetemre jártam megismertem TaeHyun-t.
- Te jártál egyetemre? Honnan volt ennyi pénzed?
- Örököltem, de nekem most már mennem kell, várnak. –mondtam és elindultam.
- Seukie ne hagyj itt megint, kérlek.
- Sajnálom Donghae, de jobb lesz ha elfelejtesz és túllépsz rajtam. –mondtam és bementem.

26. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Az idő repült. A srácokkal a banda nagyon jól ment. Egyre több és több rajongónk van. Egyre sikeresebbek vagyunk, viszont ez nagy teherrel és megfeleléssel jár. Talán már két év telt el azóta. Két év, mióta nem láttam és nem is hallottam Seukie felől. Azok után ami történt nem is csodálkozok, de nem hallotta végig, amit mondani akartam, csak berontott. Még azt akartam volna mondani, hogy mi van ha buta, pénztelen én akkor is szeretem, viszont még ezek előtt berontott és csak a rosszat hallotta. Szerettem őt. Még most is szeretem. Mindennél és mindenkinél jobban. Egy nap úgy döntöttem sétálva megyek próbára. Másik kicsit hosszabb útvonalat választottam, hisz szép idő volt és élvezni akartam. Út közben az út szélén egy autó állt meg a távolban. Először még nem is volt fura, hisz állnak meg autók az út szélén, de mikor kiszálltak belőle, ismerős arcot pillantottam meg. Tovább sétálva egyre tisztábban láttam a két arcot. Seukie volt egy ismeretlen sráccal. Mikor odaértem hozzájuk boldogan néztem az előttem álló Seukie-ra, aki szemmel láthatóan meg volt lepődve. Mint aki szellemet lát, úgy nézett rám.

- Seukie. –mondtam mosolyogva, de Seukie meg se szólalt.
- Seukie drágám! Valami baj van? –kérdezte tőle az idegen srác.
- Nem, nincsen semmi baj. Menj csak előre, mindjárt megyek én is, rendben? –mondta, majd megcsókolta a srácot.

   Meglepettség fogott el. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Seukie miért csókolgat más srácot? Nagyon fájt ezt látnom, mire a torkom összeszorult. Drágám? Miért hívja drágámnak?

- Rendben. –mondta a srác, majd rámnézett és elment. Mikor az az ütődött elment Seukie csak állt és nézett rám némán.

25. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Másnap reggel csengettek én viszont aludtam tovább, majd Ms. Hye bekopogott és bejött.

- Donghae. Ébredj. Itt az ügyvéd a papírokkal.
- Jó, mindjárt. –mondtam dünnyögve, majd kiment.

   Pár perc múlva kikeltem az ágyból, felkaptam valamit és átmentem Tiffany-hoz a másik szobába, mivel nem alszunk együtt. Bekopogtam és benyitottam.

- Tiffany. Jó reggelt! Ne haragudj, hogy felkeltelek, de letudnál jönni egy percre a nappaliba?
- Miért? Mi olyan fontos? Hagyj már békén inkább és húzz ki. Aludni akarok.
- Gyere már le kérlek, csak egy perc.
- Nem értem mi a franc olyan fontos, hogy már nem lehet aludni se. –mondta mérgesen, majd kikelt az ágyból és olyan lendülettel jött el mellettem, hogy majd felborított.

   Lementünk és kész tények elé állítottam.

- Tiffany azért van itt ez a jó barátom, aki ügyvéd, mert hozott néhány papírt, amit alá kellene írnod.
- Milyen papírok?
- Válási.
- Válási? Még csak két napja házasodtunk össze és te már el akarsz válni? Mit szól ehhez az apád? –kérdezte.
- Igen válási és nagyon sajnálom. Tudom nem ezt érdemled, de én soha nem tudnék veled boldog lenni. Apám pedig ezentúl nem dirigál nekem.
- De hagyj egy kis időt, hogy megismerj. Még annyi időt sem hagytál nekem, hogy megmutassam milyen vagyok és megismerj.
- Már tudom milyen vagy és én ebből nem kérek. És nem akarok egy napnál sem tovább veled együtt maradni.
- A kis nyomorult miatt van most ez, igaz?
- Miért kell mindenkinek belekeverni őt? Nem miatta van.
- Ohhh Donghae. Ne hazudj már. Árad belőled, hogy oda vagy érte csak nem tudom mit eszel rajta annyira, hisz ő csak egy....
- Nem kell folytatni. Nem vagyok rá kíváncsi, hogy mocskolódsz rajta. Írd alá és felejtsük el egymást. –mondtam és odanyújtottam neki a papírokat.
- És ha nem írom alá?
- Ha nem írod alá, akkor bíróságra viszem az ügyet, de abból csak rosszul fogsz kijönni, azt garantálom. –mondtam. Tiffany hezitált egy ideig, majd kikapta a kezemből a papírokat, felvett egy tollat és aláírta.
- Tessék. –mondta flegmán, majd én is aláírtam. –És most?
- Most? Hát drága, már nem vagy a feleségem. Ms. Hye már összecsomagolt neked, az autó pedig kint vár, hogy hazavigyen. –mondtam megkönnyebbülve. Tiffany csak felhúzta az orrát és elment. –Végre. Nyugi van. –mondtam és leültem a kanapéra.
- Végre már. Azt hittem nem megy el már soha. Kiállhatatlan volt. –mondta Ms. Hye.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan megtudtad csinálni nekem és hogy ilyen gyorsan ide is jöttél vele. Egy életre leköteleztél. –mondtam az ügyvéd barátomnak és kezet fogtam vele.
- Igazán nincs mit, viszont nekem rohannom kell. Még sok a dolgom. –mondta, majd az ajtó felé indult.
- Rendben és mégegyszer köszönöm. –hálálkodtam, majd kikísértem és leültem a konyhában.
- Kéred a reggelidet Donghae? –kérdezte Ms. Hye.
- Igen köszönöm. –mondtam, majd letette elém a reggelit.

   Soha nem esett ilyen jól a reggeli, csak mikor Seukie-val reggeliztem. Őrülten hiányzott. Reggeli után bementem a srácokhoz az ügynökségbe és egész nap bent voltam.

24. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Másnap reggel mikor felkeltem, semmi kedvem nem volt bemenni a céghez, viszont muszáj volt. Felöltöztem és kimentem a konyhába. Ms. Hye Jin már a konyhában tevékenykedett. Ms. Hye Jin-nek apám adott munkát a házban. Főzött, mosott, takarított. Most, hogy külön költöztem apáméktól Ms. Hye Jin nálam dolgozik. Mindig is nagyon jóban voltunk. Olyan volt, mintha a nagymamám lenne. Bármit elmondhattam neki és mindig jó tanácsokkal látott el, így azt is egyből kiszúrta, hogy nem szeretném ezt az esküvőt, és hogy mennyire szenvedek apám döntései miatt. Azzal is tisztában volt, mennyire szeretem Seukie-t. Kimentem hát a konyhába és leültem.

- Donghae, hát fel is keltél?
- Igen, muszáj bemennem a céghez. Beszédem van apámmal.
- Ez nagyon komolyan hangzott. Van még valami baj, amit szeretnél elmondani? Az esküvő és Seukie-n kívül? Látom nagyon szenvedsz az a kislány miatt. –mondta és lerakta elém a reggelit.
- Lemondok a cégről. –mondtam reggelizés közben.
- Hogy mi? Lemondasz? De hát apád ezen a cégen dolgozott, mióta csak az eszét tudja. Komolyan gondolod?
- Igen. Nem akarom csinálni azt, amit ő mond. Elegem van. Tudja benne vagyok egy bandában az SM-él.
- Igen? És? –kérdezte meglepedten.
- Nagyon jól megy. Énekelni akarok és nem céget vezetni. Tiffany-tól pedig elválok.
- Még csak most vetted el. Nem várnál egy kis időt míg jobban megismered?
- Nem. Nem akarom megismerni.
- És szerinted, majd ebbe bele is egyeznek, hogy elválsz tőle? –kérdezte.
- Nem érdekel. Belefognak és kész. Ha nem, akkor engem többet nem látnak.
- Ne mondj ilyet. Ők csak jót akarnak neked. Főleg apád. –mondta, majd odajött és megsimogatta a hátamat.
- Hát persze. Ő mindig, de köszönöm a reggelit, isteni volt. –mondtam, majd felálltam, nyomtam egy puszit az arcára és elindultam be a céghez.

   Mikor odaértem felmentem, bementem apám irodájába és bentebb hajtottam az ajtót.

- Beszélhetnénk? –kérdeztem, de ő tovább bújta a papírokat.
- Donghae ne most. Sok a dolgom.
- De most. Rám figyelnél 10 percig és megtennéd, hogy most az egyszer nem azokat a szar papírokat bújod, hanem meghallgatsz? –kérdeztem ingerülten, mire apám felnézett.
- Mondjad mi annyira fontos? –kérdezte és lerakta a tollat, majd hátradőlt a székében.
- Azt szeretném mondani, hogy nem kell a cég. Lemondok a saját részemről.
- Mi?
- Nem kell a cég. Nincs rá szükségem. Nem akarom örökölni. Mit nem lehet ezen érteni?
- Mi az, hogy nem kell? Tudod te mennyit dolgoztam és mennyi energiát fektettem ebbe a cégbe? Nem fogom eladni másnak. Ez a cég még a dédnagyapádé volt. Utána a nagyapádé, majd az enyém és mivel Donghwa nem ért az üzleti dolgokhoz és nincs is ebben a világban te kapod meg. Nincs vita.
- Nem. Nem akarok a céggel foglalkozni. Elegem van.
- Te meg miről beszélsz?
- Arról, hogy minden amit csinálok, azt nem is én akarom, hanem te. Nem akarom a céget és Tiffany-t sem akartam elvenni.
- Szóval már megint itt tartunk. Az esküvő. Miért mégis mit akarsz akkor? Mi akarsz lenni ha nem egy nagy cég vezetője?
- Énekes akarok lenni.
- Énekes? És mégis milyen. –kérdezte apám nevetve.
- Igen. Már benne vagyok egy nagyon híres bandában és nagyon jól megy.
- Igen? Gondolom ez is annak a semmirekellőnek a hatása.
- Seukie-t ne keverd bele. Semmi köze hozzá.
- De ő nem hozzád való értsd már meg Donghae. Nincs még magas végzettsége sem.
- Talán igazad van. Nem is kellett volna vele foglalkoznom, hisz buta, nincs a mi szintünkön és még pénze sincsen. –mire ezt kiejtettem a számon Seukie nyitott be.

   Ott állt és csak meredt rám szomorúan. Csend volt, majd apám megszólalt.

- Hát már be is jöttél? Nagyon helyes. Intézzük el minnél hamarabb. –mondta és kirakta a papírokat, Seukie pedig mellém jött.

   Csak állt és nézett némán előre.

- Szerintem is intézzük el minnél hamarabb. –mondta, majd felvett egy tollat és elkezdte aláírni a papírokat. –Intézzük el minnél hamarabb, mert már hányingerem van ettől a cégtől és akik benne vannak, azoktól is. Látom nem esett nehezére keresni helyettem egy szerencsétlent Mr. Lee. Remélem ő fele annyira sem fogja jól végezni a munkáját, mint én. És egy életre lekötelezett azzal, hogy kirugott. Szeretném is megköszönni, hisz csak most vettem észre, hogy itt alattomosak és undorítóak az emberek. –mondta, majd rámnézett és mikor aláírta az összes papírt elindult az ajtó felé, majd visszanézett.
- Remélem Donghae te pedig boldog leszel Tiffany-val és azzal az élettel, amit apád annyira rádkényszerít. És ne aggódj nem foglak keresni. Nem akarom, hogy egy buta, pénztelen és semmirekellővel kapcsolatban legyél. Nem akarom elrontani azt a tökéletes életedet, amit igazából nem is te akarsz, hanem apád. Összeilletek apa és fia. –mondta, majd hátat fordított és kiment. Nagyon fájt, amit Seukie mondott, de be kell hogy lássam, igaza volt.
- Seukie várj! –mondtam és utána mentem.
- Donghae! Állj meg! Ha utána mersz menni egy életre megbánod. –mondta apám kiabálva. Megálltam az ajtó előtt. Mérgemben csak álltam és szorítottam az ajtó kilincsét, majd megfordultam és odamentem apámhoz.
- Most lesz elég. Értsd már meg, nem vagyok gyerek. Nem akarom a céget és nem akarom Tiffany-t sem. Tiffany-tól pedig még ma elválok. És nincs szükségem a segítségedre.
- Ha meg mered tenni Donghae elfelejtheted, hogy neked valaha volt egy apád. Megértetted?
- Jó. Akkor inkább ne legyen apám, minthogy így keljen továbbra is élnem. De te se keress többet. Nincs rád szükségem. –mondtam és kimentem egyenesen haza.

   Mikor hazaértem bementem becsaptam az ajtót és leültem a kanapéra.

- Donghae. Valami baj van? –kérdezte Ms. Hye.
- Beszéltem apámmal és talán utoljára.
- Miért?
- Összevesztünk, nem is kicsit, de nem érdekel. Megvagyok nélküle is.
- De....
- Ne most jó. Kérem. Egy kicsit össze kell szednem magam.
- Rendben. Megyek és főzöm az ebédet.
- Nem kérek. És szerintem vacsorázni sem fogok.
- Enned kell.
- Jó, majd eszek. –mondtam, majd felhívtam az ügyvédet, hogy holnapra írja meg a válási papírokat és hozza el.

   Miután beszéltem vele felmentem, lefürödtem és beestem az ágyba. Az ágy melege egyből el is nyomott.

23. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Hazamentünk és Tiffany megállt az ajtó előtt.

- Mi az? Nem jössz be? –kérdeztem.
- Donghae! Gyere és vigyél be az ajtón, kérlek!
- Ne, kérlek. Mondtam, hogy nem érzem jól magam.
- Donghae, kérlek! –könyörgött. Odamentem hozzá felkaptam a karjaimba és bevittem. A lábammal becsuktam az ajtót és bevittem a nappaliba, majd leraktam a kanapéra.
- Megfelel? –kérdeztem és indultam fürdeni.
- Nem. Még nem tökéletes az este. –mondta, majd elém szaladt, de már akkor nem volt rajta semmi, csak a csipkés fehérnemű.

   Csókolgatni kezdett és vetkőztetni, mire én eltoltam magamtól.

- Ne csináld, már Donghae. Tudom, hogy te is akarod. –mondta, majd megfogta a nyakkendőmet és húzni kezdett a kanapé felé.
- Nem. Tévedsz. Nem akarom. –mondtam, de ő még mindig húzott, majd lelökött a kanapéra.

   Hátra estem ő pedig rámvetette magát. Széttépte az ingemet a gombok mentén és már a nadrágomat gombolta kifelé, mikor meguntam.

- Elég legyen már nem hallasz? Mi ütött beléd? Nem érted, hogy nem akarom? –kérdeztem, majd letoltam magamról és elmentem fürdeni.

   Fürdés közben Seukie járt a fejemben. Az az este mikor nála pakoltam és fürödtem, majd egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt. Istenem milyen gyönyörű volt. Még mindig emlékszem finom illatára, haja selymességére, ajkai lágyságára és puhaságára. Sosem fogom kiverni a fejemből.

22. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Miután apám elküldte Seukie-t tovább készülődtem, ahogy mondta. Seukie az ajtó felé indult. Készülődés közben az ajtó felé néztem, hisz lehet már utóljára látom. Ő is visszanézett még mielőtt elment volna. Nagyon fájt így látnom őt, majd kiment. Mikor kész lettem, kimentem és körbenéztem az épületben. Seukie nem volt sehol. Hát elment. Pár perc múlva apám rohant oda hozzám, hogy már mindenhol engem keresett és azonnal menjek vele, mert különben lekésem az esküvőmet. Szívem szerint az lett volna most a legjobb megoldás. Elindultunk együtt az esküvő helyszínére. Már mindenki bent volt, csak Tiffany nem. A terembe beérve Seukie jutott az eszembe. Milyen jó is lenne ha most rá kellene várnom és ő lenne a feleségem. Ő, akit mindig és mindenkinél jobban fogok szeretni. Bejött Tiffany és megkezdődött az esküvő. Az egész esküvő alatt Seukie járt a fejemben. Többször is ránéztem a mellettem álló menyasszonyra és mikor észrevettem nem Ő áll mellettem, mindig szomorúság fogott el. Elmondtuk a fogadalmakat és fél óra múlva Tiffany már a feleségem is volt. Nem éreztem jól magam. Ennek nem így kellett volna történnie. A vendégek sorjában jöttek gratulálni nekünk, amit én nem akartam.

- Donghae kedvesem valami baj van? –kérdezte Tiffany boldogan, majd megfogta az arcom és megcsókolt, de én csak eltoltam magamtól. Ez nem olyan csók volt, mint a Seukie-é. Ez nem volt olyan lágy és gyengéd, olyan édes és puha, mint az övé. Ez erőszakos és rámenős volt.
- Ne most. Nem érzem jól magam. –mondtam, majd kimentem az udvarra.
- De Donghae.... –kiabált utánam Tiffany. Mikor kiértem apám állt kint és éppen telefonált.
- A holnapi nap folyamán fáradj be a céghez és írd alá a felmondási papírokat. Lehetőleg délelőtt, mert sok a dolgom. –mondta, majd letette.
- Kivel beszéltél? Seukie-val? –kérdeztem és odamentem hozzá.
- Igen vele beszéltem, holnap aláírja a felmondási papírokat és már nem lesz a cég dolgozója. Te pedig ne érdeklődj iránta. Most házasodtál meg. Van egy gyönyörű és nagyszerű feleséged. Ne foglalkozz Seukie-val mondtam. Felejtsd el! Évezd inkább a házas életet Tiffany-val.
- De én nem élvezem és nem is fogom. Miért nem érted már meg végre? Utálom Tiffany-t és soha nem leszek vele boldog. Szép lány, de nekem nem ő kell ezt te is tudod. Te akartad, hogy vegyem el. Az nem is érdekelt, hogy én mit akarok vagy mit érzek csak az, hogy te boldog legyél. –mondtam, mire apám reakciója egy pofon volt az arcomon.
- Ez nem igaz. Én csak jót akartam neked mindig is. –mondta kiabálva.
- Hát persze. Csak sose tudtad nekem mi a jó.
- Elég legyen. Elhallgass. Meg ne próbálj mégegyszer ilyen szemtelen lenni velem, megértetted?
- Mert mi lesz? Kitagadsz? Adná az ég. Még lehet az is jobb lenne, mint amit most át kell hogy éljek. –mondtam és visszamentem.

   Tiffany boldogan ugrott a karjaimba, majd megcsókolt, én pedig erőltetetten rámosolyogtam. Megebédeltünk és aztán jött a party. Semmi kedvem nem volt bulizni, ezért megmondtam Tiffany-nak, hogy nagyon sajnálom, de nem érzem jól magam, ezért hazamegyek, majd otthon megtalál, mire ő is haza akart jönni velem. Megmondtam apáméknak, hogy mi hazamegyünk ők bulizzanak tovább. Így is lett.