2014. október 19., vasárnap

32. fejezet

Leültem és csak néztem. Lepergett előttem a találkozásunk kezdetétől teljesen máig minden. Eszembe jutottak a legszebb és legkedvesebb emlékek vele kapcsolatban és sajnos a legrosszabbak is. A mai nap, -még ha nem is csináltam semmit- teljesen kifárasztott és véletlenül elaludtam, az ágy szélére rakva fejem. Egyszer csak egy kéz simogatására keltem.

- Igen? –kérdeztem, de nem láttam senkit.

   Ránéztem Mr. Lee-re és résnyire volt nyitva a szeme. Hátrafordultam és kilestem az ablakon. Már este volt. Így elaludtam volna?

- Mr. Lee. Hát maga mióta van fent? –kérdeztem.
- Nem régóta, ahhoz hogy tudjam, te fekszel itt. –mondta csendes és beteges hangon.
- Elnézést én csak....
- Semmi baj, nem azért mondtam.
- Akkor rendben. Adhatok valami? Kér egy kis vizet? –kérdeztem.
- Igen egy kis víz jól esne most. –mondta.

   Felálltam és a kis szekrényhez mentem ahol a víz volt. Megfogtam egy üveg vizet, majd öntöttem egy kicsit a pohárba. Beleraktam egy szívószálat és megkínáltam Mr. Lee-t. Ivott pár kortyot, majd leraktam a poharat.

- Seukie, ideadnád a kezed? –kért meg Mr. Lee. Először még egy kicsit furcsa volt, hogy ilyet kér tőlem, de megtettem amit kért.
- Persze. –mondtam és megfogtam a kezét.
- Seukie. Szeretnék bocsánatot kérni mind azért, ahogy viselkedtem és beszéltem veled. Nagyon csúnya dolog volt, olyat feltételeznem rólad és olyat mondanom, még ha tudtam is legbelül, hogy egy szó sem igaz. Te egy tüneményes lány vagy. Nagy érték, amit sajnos én csak úgy eldobtam magamtól, és ezt nagyon bánom. Nagyon sajnálom azt is, mikor Donghae esküvőjén olyan csúnya dolgokat vágtam a fejedhez. Őszintén szólva mindig is nagyon kedveltelek, hisz egy magabiztos, talpraesett, jól és keményen dolgozó lány voltál. Ahogy régen mondtam, az én egyetlen lányom. –mondta.
- Mr. Lee ne mondjon ilyet. Én nem haragszom semmiért. Sosem  haragudtam. Ha igen az is egy pár órácskáig, aztán megbékéltem. –mondtam, miközben könnycseppek kezdtek legördülni az arcomról.
- De igen is haragudtál rám. Láttam. Azt sajnálom a legjobban, hogy Donghae és közéd álltam. Hogy elválasztottalak titeket egymástól. Tudom mennyire szerettétek egymást, láttam rajtatok, majd később Donghae fel is világosított, hogy ő téged mennyire szeret. Sajnálom, hogy csak most adatik elmondanom ezeket neked, mikor haldoklom.
- De nem haldoklik Mr. Lee. maga nagyon egészséges és sokáig fog élni. Nem halhat meg. A felesége és két fia várja, hogy felépüljön. És én is. Most még nem halhat meg. Ahhoz maga még túl fiatal. –mondtam, de könnycseppjeim egyre sűrűbben kezdtek folyni.

   Még ha nem is állt olyan közel hozzám, mégis elszomorított és sírásba kergetett az, ahogy nekem beszélt és bocsánatért esedezett. És valahol legbelül tudtam, hogy ezek lesznek hozzám fűzött szavai az utolsóak.

- De kicsim. Sajnos nekem már nincs miért itt lennem. A feleségem nagyon szeretem, de a fiam ki sem állhat.
- Ne mondjon ilyet. Donghae igen is szereti magát. Egész nap itt ült az ágya mellett, vigyázott magára és csak azt várta, hogy magához térjen és beszéljen magával. Most ment haza pár percre, hogy lefürödjön és már jön is vissza. Maradjon fent Mr. Lee és beszéljen vele maga. Hamarosan itt lesz.
- De nekem nincs már pár percem sem. Seukie megígérnél nekem valamit és meg is fogadnád egy vén, öreg és fafejű öregember tanácsát?
- Persze, mondja csak.
- Bocsáss meg Donghae-nak és fogadd őt vissza. Nagy szüksége lesz rád, ha én meghalok. Ő tiszta szívéből szeret és szerintem nem találsz még egy ilyen fiút, aki így szeretne téged, mint ő. Ő nem tehet semmiről. Mindig is szeretett téged és szeretni is fog tudom, csak én álltam közétek. Fogadd őt vissza. Legyetek együtt és élvezzetek ki minden egyes percet, amit együtt töltöttök, hisz az élet múlandó. Sajnos igen csak gyorsan. Nagyon sajnálom, hogy a kis unokáimat már nem láthatom, de biztos jó, szép, ügyes és tisztességes gyerekek lesznek, mint ti ketten. Mondd meg a feleségemnek, hogy nagyon szeretem és szeretni is fogom fentről őt, hogy nagyon örülök, hogy a felesége lett, egy ilyen befásult és katonás embernek mint én. Add át neki, hogy az volt a legboldogabb pillanat az életemben, mikor aznap a Han-folyónál megláttam őt. Sosem fogom elfelejteni az a pillanatot. –mondta Mr. Lee és pár könnycsepp szökött ki szemeiből. –Donghwa-nak mondd meg, hogy nagyon jól tette, hogy sosem hallgatott rám és azt tehette, amit igazán szeretett volna. Donghae pedig.... neki mondd meg, hogy bocsásson meg nekem, amiért tönkretettem az életét és közétek álltam. Mindig is nagyon szerettem, és minden amit tettem az azért volt, hogy ő boldog legyen. Nagyon becsüljön meg téged és amennyit tud legyen veled, hisz nem tudhatja mit hoz a holnap. Te pedig Seukie, nagyon vigyázz magadra, és majd a kis családotokra. Tudom, hogy egy nap nagyszerű anyuka, feleség lesz belőled, hisz ez már a legelső pillanatban látszott rajtad. Helyettem is csókolgassátok, majd meg a kis unokákat mindennap, és remélem meséltek majd rólam nekik, hogy milyen vénember volt a nagyapjuk. Remélem sok jó emléked marad majd velem kapcsolatban, és nem csak rosszak. –mondta Mr. Lee, majd köhögni kezdett. Megint megkínáltam egy kis vízzel, majd mikor leraktam a poharat már nem volt magánál.
- Mr. Lee!.... Mr. Lee, hallja? Keljen fel. Nem hallhat meg.... Papa! Nem hagyhatsz így itt minket. Még nem. –mondtam, miközben próbáltam magához téríteni, de már hiába. A könnyeim már ömlöttek a szememből, és fulladoztam a sírástól. Kiszaladtam a folyosóra és segítséget hívtam.
- Valaki segítsen, kérem. A papám nincs magánál. –kiabáltam, mire egyből jött két nővér és egy orvos. Bejöttek a szobába és megnézték a pulzusát. Már nem élt. Túl késő volt bármit is tenni.
- Sajnáljuk. Az édesapja eltávozott. –mondta az orvos.
- Az nem lehet, kérem csináljanak valamit. Kérem! Nem halhat meg. –sírtam.
- Sajnáljuk. –mondta. –A halál beállta 11 óra 35 perc. –mondta az orvos a nővéreknek, és kimentek.
     -    Papa! Mondtam, hogy még nem halhatsz meg. Még nem. –mondtam, miközben odaszaladtam hozzá és átöleltem. Percekig csak öleltem és sírtam, majd bejöttek, hogy kivigyék. Megálltam az ágy mellett és kitolták. Én csak álltam és néztem, amint elviszik tőlem, majd lefeküdtem a szobában lévő másik ágyra és álomba sírtam magam. Később egy lágy simogatásra keltem.

31. fejezet

- Valami baj van? –kérdeztem meglepetten Donghae-tól.
- Apámat bevitte a mentő a kórházba. Szóval ha most nem haragszol én megyek. Ne haragudj, hogy csak így lelépek. –mondta, majd válaszra várva rám nézett.
- Rendben, de megyek én is. Ha nem baj persze. –mondtam, majd felálltam és készülődni kezdtem.
- Nem, nem baj. –mosolyodott el Donghae, majd kimentünk a kávézóból és a kórházba vettük az irányt.

   Mikor odaértünk, bementünk és segítséget kértünk a nővérpultnál. Miután útba igazítottak minket és megmondták, hogy a 247-es szobába kell mennünk, odasiettünk Donghae-val. Donghae-val a tempót sem lehetett tartani, annyira sietett. Mikor megtalálta, benyitott és bement, én pedig megálltam az ajtó előtt. Donghae odament édesanyjához, átölelte hogy ezzel is vigasztalja egy kicsit. Bátyja Donghwa, apjuk bal keze felől ült és annak kezét fogta, majd Donghae, apja másik oldalához sétált és megragadta kezét.

- Sajnálom. Kérlek bocsásd meg nekem, hogy ilyen makacs voltam és, azt néztem nekem mi a jó. Tudom, hogy te csak a legjobbat akartad nekünk mindig is, főleg nekem. –mondta Donghae apja kezét szorítva, és könnycseppek kezdtek záporozni midkét szeméből. Időközben Donghae anyukája figyelt fel rám, amint az ajtóban állok.
- Seukie! Hát te? –kérdezte Mrs. Lee.
- Elkísért engem. Velem jött. –mondta Donghae könnyes szemekkel.
- Értem. Gyere csak bentebb, ne álldogálj ott az ajtóban. –mondta Mrs. Lee szomorúan.

   Bentebb léptem és megálltam az ágy végében. Kicsit zavarban voltam és elgondolkoztam azon, hogy én mit is keresek itt, majd odajött hozzám Mrs. Lee.

- Nagyon jó, hogy eljöttél Seukie. Donghae mellett most jó ha ott áll valaki, mert nagyon fáj ez most neki, hogy az apja haldoklik. Még ha nem is mutatja ki, így van. Mindig is ilyen gyerek volt. Sosem mutatta ki, ha bántotta valami.
- Ugyan már. Nem teszek semmit.
- De. Hisz most is itt vagy és támogatod őt. Hidd el, ez most nagyon jól esik neki, főleg tőled, akit szeret. –mondta és megfogta a kezemet, én pedig Donghae-ra pillantottam.

   Bent voltam még egy kicsit, majd kimentem meginni egy kávét. Donghwa nagy nehezen, de rá tudta beszélni édesanyját, hogy menjenek haza, mert pihennie kell egy kicsit, Donghae pedig nem volt hajlandó felállni beteg apja ágya mellől. Gyorsan megittam a kávémat, kértem egyet Donghae-nak is, és már mentem is vissza. Donghae még mindig ott ült, és egy percre sem engedte el apja kezét.

- Hoztam kávét. –mondtam, majd letettem az asztalra neki. –Jobb lesz te is hazamész és pihensz egy kicsit. Hidd el apukád jó kezekben van a kórházban. –mondtam, majd odamentem hozzá, és rátettem a kezem a vállára.
- Nem akarok. Itt maradok vele. –mondta, de már alig bírt ülni a székben a fáradságtól.

   Talán a sok a hajnalig tartó próbák is rátettek kimerültségére. Látszott rajta, hogy már napok óta nem aludt egy rendeset és még most ez is.

- Donghae ne makacskodj, kérlek. Ki vagy merülve látszik. Menj haza pihenj egy kicsit. Addig itt leszek és vigyázok én rá, rendben? –kérdeztem.
- Megtennéd? –kérdezte és rám nézett kisírt szemeivel.
- Hát persze. –mondtam.
- Rendben, akkor hazamegyek, lefürdöm és jövök vissza. –mondta és felállt.
- Ez nem pihenés.
- Nem baj én itt akarok lenni vele.
- Rendben. Ahogy gondolod.
- Köszönöm Seukie. El sem tudod képzelni mennyit jelent ez nekem, hogy most itt vagy velem. –mondta Donghae és magához húzott.

   Átkarolt és magához szorított. 2 év után ismét hozzáértem. Éreztem finom illatát, és lassú, ütemes dobogását szívének. Abban a pillanatban nem gondoltam semmire csak arra, hogy ő és én létezünk, és hogy szüksége van rám. Nem gondoltam arra, hogy haragszom rá valahol legbelül. Nem gondoltam arra, hogy TaeHyun-nal vagyok kapcsolatban és az ő menyasszonya vagyok. Nem gondoltam semmire csak, hogy most nagyon maga alatt van és nekem támogatnom kell őt. Átkaroltam, és kezeimmel lágyan simogatni kezdtem hátát, nyugtatásként. Donghae búcsúzás képpen egy csókot nyomott a fejemre és elindult haza, én pedig  leültem Mr. Lee mellé.

30. fejezet

Másnap reggel TaeHyun simogatására és az ablakból beszűrődő nap melegére keltem.

- Jó reggelt! –mondta TaeHyun miközben az arcomat simogatta lágyan.
- Jó reggelt! –mondtam kómásan. –Hát te hogy-hogy fent vagy már?
- Úgy, hogy van egy kis meglepetésem. –mondta mosolyogva.
- Ohh, igen? És mi az? –érdeklődtem, majd megláttam a nagy tálca reggelit. –TaeHyun.... Ezt te csináltad? –kérdeztem meglepődve.
- Igen. Csak neked, a leggyönyörűbb lánynak a világon. –mondta,  és sunyin a szájába harapott.
- Jaj de édes vagy, köszönöm. –mondtam és adtam neki egy csókot, majd befeküdt mellém az ágyba és közösen megettük a reggelit.

   Reggeli után még az ágyban összebújva beszélgettünk egy kicsit, majd ránéztem az órára és meglepődve láttam, hogy 11 óra van. Kipattantam az ágyból és elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás közben TaeHyun is csatlakozott, így élvezetesebb lett a reggeli fürdés. Miután végeztünk felvettem egy kék selyemruhát, egy fekete magassarkúval és készülődni kezdtem a találkozóra.

- Hát te hová készülődsz ennyire? –kérdezte TaeHyun, miközben mögém settenkedve megfogta a derekamat és csókolgatni kezdte a nyakamat.
- Van egy kis dolgom, de nem tart sokáig esküszöm. Fél óra max és itthon vagyok. –mondtam, majd megfordultam, adtam egy hosszú csókot TaeHyun-nak és lementem a nappaliba.

   Felvettem a kabátomat, beszálltam a kocsiba és a sofőrt a kis kávézóhoz irányítottam. Dél előtt pár perccel már ott is voltam. Donghae már bent várt, én pedig odamentem.

- Szia. –mondtam, de Donghae csak nézett kikerekedett szemeivel. –Valami baj van? –kérdeztem értetlenül.
- Nincs semmi baj. Szia, csak annyira más vagy. –mondta.

   Felállt, udvariasan kihúzta nekem a széket, majd ő is leült.

- Más? Ezt hogy érted?
- Jaj ne vedd rossz néven. Nem tudom. Olyan gyönyörű vagy. Boldog, felhőtlen és szép.
- Persze hogy az vagyok, hisz van egy vőlegényem aki szeret és én is viszont szeretem őt. Az életem tökéletes, ennél jobb már nem is lehetne. –mondtam sugárzó boldogsággal.
- Semmit nem változtál ez a 2 év alatt. Ezt most nem csak azért mondom, mert nagyon csinosan fel vagy öltözve, hanem mert nem változtál semmit. Még mindig az az ellenállhatatlan, talpraesett lány vagy, mint régen. Árad belőled a kedvesség. Ezt imádtam benned mindig is. –mondta, s zavarában mosolyogva lehajtotta a fejét.
- Köszönöm, viszont nem vagyok semminek az elrontója, de jobb lenne ha a tárgyra térnénk, mert szerintem nem azért kellett idejönnöm, hogy bókolhass nekem. Remélem nem arra megy ki az egész, hogy visszaszerezz, mert én még mindig nagyon haragszom rád Donghae, amiatt amit aznap mondtál bent az irodában apádnak és már túlléptem ezen az egészen.
- Tudom és nagyon sajnálom, de nem hallottad végig a dolgokat. Csak az elejét hallottad az egésznek, így félreértetted a dolgokat. Én szerettelek és még most.
- Ha akkor igazán szerettél, utánam jöttél volna, de nem tetted.
- Mert apám....
- Látod erről beszéltem akkor is.
- Igen tudom, de miután elmentél megtiltotta, hogy utánad menjek, ezért nem mentem utánad. Akkor megmondtam neki, hogy nem dirigálhat mostantól. Megmondtam neki, hogy nem kell a cég. Nincs rá szükségem és a segítségére sem és elválok Tiffany-tól is. Megmondtam neki, hogy téged szeretlek és mindig is téged foglak. Másnap elváltam Tiffany-tól, apámmal pedig azóta sem beszéltem.
- Ezt nem tudtam. De ez akkor sem változtat a tényen. Elkéstél Donghae, én már TaeHyun-t szeretem és nem akarom, őt elveszíteni.
- Igen tudom. –mondta elkeseredve.
- És nem is érdekel mi van apáddal?
- Nem. Elegem lett belőle, hogy mindig megakarta mondani és meg is mondta, hogy mit tegyek. Nélküle minden sokkal jobb. Egy bandában vagyok, ami nagyon jól megy. Azt csinálom, amihez kedvem van, és amit szeretek. És tegnap hogy találkoztam veled 2 év elteltével, újra bizakodhatok, és tudom hogy helyrejön majd minden.
- Te még mindig reménykedsz abban, hogy lesz közöttünk bármi is? –kérdeztem és nem tudtam, hogy értessem meg vele azt, hogy mi már soha nem leszünk együtt.
- Igen, mert ezt az egyet megfogadtam magamnak, hogy sosem fogok lemondani rólad. És ez így is lesz. –mondta és megfogta a kezemet az asztalon, de én csak elhúztam kezemet kezei közül.

   A kínos csendet Donghae telefonjának csörgése zavarta meg.

- Szia, mondjad! Valami baj van? –kérdezte Donghae, majd percek alatt fal fehér lett és elkomolyodott. Szemmel láthatóan valami baj volt. –Rendben azonnal megyek. –mondta és készülődött. Lerakta a telefont és öltözni kezdett.

29. fejezet

Amint este hazaértünk TaeHyun-nal, lepakoltunk és csak percek kérdése volt mikor robban a bomba közöttünk. Hát nem kellett sok és TaeHyun-ból kifakadtak, amik bántották őt legbelül.

- Mi volt ez az egész délutáni Seukie? –kérdezte TaeHyun.
- Milyen délutáni?
- Ajj Seukie. Ne kezd már megint. Látod megint ezt csinálod. Úgy teszel, mintha nem történt volna semmi, márpedig tudod te azt jól, hogy miről beszélek. –mondta egyre mérgesebben.
- Donghae?
- Igen az a Donghae. Ki volt ő és mit akart? Ő volt a barátod vagy mi?
- Nem volt a barátom és miért olyan fontos az neked, hogy mit akart?
- Mert fontos. Szemmel láthatóan odáig van érted és engem ez zavar. –mondta a most már idegesen fel és alá járkáló TaeHyun.
- Nyugodj már meg kérlek. Engem nem érdekel Donghae. Ő már csak egy régi emlék nekem és nem érdekel. Ő a múlt, de te a jelen vagy és a jövő. Érted? –kérdeztem tőle, majd odamentem hozzá, arcát két tenyerem közzé fogtam és a szemébe néztem.

   Ő is a szemembe nézett és láttam benne a megnyugvást. Két kezét a derekamra rakta, majd magához húzott és átölelt. Hallottam, hogy szíve még mindig gyorsan vert az előzőek után, de vett egy nagy levegőt, majd megcsókolt.

- Most már megnyugodtál és elhiszed, hogy téged szeretlek? –kérdeztem.
- El.... és ne haragudj az utóbbi miatt. Nem tudom mi ütött belém. –sajnálkozott.
- Semmi baj. Elhiszem, hogy felkavart ez az egész, de most már tisztáztuk. Gyere inkább menjünk és feküdjünk le, fáradt vagyok. –mondtam az emelet felé biccentve.
- Rendben. –mondta, majd felkapott és felmentünk aludni.

28. fejezet

Bementem és TaeHyun a nappaliban ült szüleivel.

- Seukie. Gyere te is. –mondta TaeHyun anyukája.

   Odamentem hozzájuk és leültem TaeHyun mellé a kanapéra. Amint leültem valaki eszeveszett csengetésbe kezdett.

- Majd én megyek. –mondta TaeHyun, majd felállt és a bejárati ajtóhoz ment, mi pedig tovább beszélgettünk. Egyszer csak nagy veszekedésre lettünk figyelmesek. Felálltam és a bejárati ajtóhoz indultunk.
- Mit akarsz?
- Seukie-t keresem. –válaszolta a nagyon is ismerős hang.
- Seukie nem ér rá és most tűnj innen.
- Mi folyik itt TaeHyun? Miért kiabálsz? –kérdeztem értetlenül, majd megláttam az ajtóban álló Donghae-t.
- Semmi elszeretném hajtani ezt az idiótát. –mondta TaeHyun.
- TaeHyun....
- Most mi az? Idejön és zaklat minket? –kérdezte egyre dühösebben TaeHyun.
- Ne haragudj Donghae, de tényleg nem a legjobb ötlet volt, hogy idejöttél. –mondtam.
- Ne haragudj? Most akkor te őt véded? –kérdezte Donghae.
- Nézd már Seukie! Egyértelmű, hogy azért jött, hogy pitizzen.
- Fejezd már be TaeHyun. –szóltam rá. Csend lett. TaeHyun mellé mentem és Donghae-t néztem. –Menj! –mondtam és tolni kezdtem Donghae-t. Kintebb mentünk és becsuktam magam mögött a bejárati ajtót.
- Seukie én....
- Donghae elég legyen. Azt hittem az előbb világosan elmondtam mindent és felfogtad. Most muszáj volt ezt? Muszáj volt bejönnöd, csengetned és veszekedést kezdeményezned TaeHyun-nal, ahelyett, hogy tovább álltál volna?
- Én nem akartam csak úgy otthagytál faképnél az előbb. –mondta.
- Igen, mert már nem volt miről beszélnünk. Azt hittem világos és leesik abból az neked, hogy elmondtam vőlegényem van, és hiába magyarázkodsz és kérsz bocsánatot azért, ami 2 éve történt, semmi nem fog változni.
- De miért? Azt ne mondd nekem, hogy neked nem töltötte el melegség a szívedet, mikor megláttál, mert nekem igen. –mondta Donghae és közelebb lépett, én pedig hátrálni kezdtem.
- Nem.
- Na látod. Ezt nem hiszem el. Nekem nem tudsz hazudni Seukie. Sosem tudtál. Láttam valami csillogást a szemedben mikor beszéltünk.
- Akkor valamit rosszul láttál, most pedig tényleg jobb lesz ha elmész. Így is elég nagy bajt okoztál már.
- Jó, de találkozzunk. –alkudozott Donghae.
- Nem.
- Akkor azt várhatod, hogy elmenjek. Remélem jó fejek a vőlegényed szülei, mert lenne miről beszélgetni. –mondta Donghae és a bejárati ajtó felé vette az irányt.
- Jó legyen, de csak egyszer. –mondtam még mielőtt nagyobb hülyeséget csinálna.
- Rendben találkozzunk holnap a kis kávézóban.
- Jó. Mikor? –kérdeztem.
- Délben. Akkor van egy kis szünetem. –válaszolta.
- Jó ott leszek, de elsőnek és utoljára. Most pedig menj már.
- Akkor holnap. Addig is szia. –mondta és elment én pedig bementem.

   Ezek után a délután csendesen és gyorsan telt TaeHyun-nal és a szüleivel. TaeHyun mindvégig távolságtartó és szótlan volt velem, míg haza nem értünk.

27. fejezet: ’Seukie szemszöge’

- Drágám? Ki ez a srác Seukie? –kérdezte Donghae.
- Ajj Donghae. Már egyből kezded? Két év elteltével újra látsz és egyből számon kérsz? Én se kérlek számon, hogy mi van veled és Tiffany-val. Egyébként meg azok után ami történt, ne várj mást. –mondtam.
- Nem kezdem, de érdekel ki ez a srác. Mi meg nem vagyunk már együtt Tiffany-val. Esküvő után két nappal el is váltam tőle.
- Mit érdekel ki ez a srác? A barátom. Már jobb?
- A barátod? Most csak viccelsz.
- Szerinted viccelek? Miért te csókolsz meg embereket csak viccből?
- Nem, de....
- Kérlek, ne nehezítsük meg egymás dolgát rendben? Szeretem TaeHyun-t, szóval örülök, hogy találkoztunk, de nekem mennem kell. –mondtam és indulni kezdtem, de Donghae megragadta a kezem és megállított.
- Ne nehezítsük meg egymás dolgát? Most hülyéskedsz? Tudod te mennyit vártam erre a pillanatra? Én végig szenvedtem, miattad a két évet teljesen máig, te meg azt mondod, hogy ne nehezítsük meg egymás dolgát? Én vártam rád. Szerettelek. Az az még most is. Nagyon.
- Donghae és én ezzel most mit kezdjek? Most azt várod, hogy ezek után a nyakadba ugorjak?
- Hogy miért mondom el? Te tényleg nem tudod miért? Szerinted?.... Szerinted miért jártatom itt a számat?
- Nem tudom, de attól hogy ezt most elmondtad nekem, semmi nem fog megváltozni.
- Semmi? De miért?
- Hogy miért? Szerinted attól hogy találkozunk 2 év elteltével, változik majd valami? Nem. Nem változik. Amiket hallottam, azokat már nem tudod jóvá tenni. Rosszul esett Donghae. Én szerettelek.
- Én is és még most is.
- Sajnálom, de már késő. Én már túlléptem.
- Miért? –kérdezte, de én nem mondtam semmit csak elnéztem. –Mondd már Seukie. Miért?
- Mert ő már a vőlegényem.
- Az nem lehet. –mondta és rázni kezdte a fejét.
- De lehet. Mikor apád kijelentette, hogy ne keresselek és mikor meghallottam mit beszéltek, nagyon elszomorított, majd mikor egyetemre jártam megismertem TaeHyun-t.
- Te jártál egyetemre? Honnan volt ennyi pénzed?
- Örököltem, de nekem most már mennem kell, várnak. –mondtam és elindultam.
- Seukie ne hagyj itt megint, kérlek.
- Sajnálom Donghae, de jobb lesz ha elfelejtesz és túllépsz rajtam. –mondtam és bementem.

26. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Az idő repült. A srácokkal a banda nagyon jól ment. Egyre több és több rajongónk van. Egyre sikeresebbek vagyunk, viszont ez nagy teherrel és megfeleléssel jár. Talán már két év telt el azóta. Két év, mióta nem láttam és nem is hallottam Seukie felől. Azok után ami történt nem is csodálkozok, de nem hallotta végig, amit mondani akartam, csak berontott. Még azt akartam volna mondani, hogy mi van ha buta, pénztelen én akkor is szeretem, viszont még ezek előtt berontott és csak a rosszat hallotta. Szerettem őt. Még most is szeretem. Mindennél és mindenkinél jobban. Egy nap úgy döntöttem sétálva megyek próbára. Másik kicsit hosszabb útvonalat választottam, hisz szép idő volt és élvezni akartam. Út közben az út szélén egy autó állt meg a távolban. Először még nem is volt fura, hisz állnak meg autók az út szélén, de mikor kiszálltak belőle, ismerős arcot pillantottam meg. Tovább sétálva egyre tisztábban láttam a két arcot. Seukie volt egy ismeretlen sráccal. Mikor odaértem hozzájuk boldogan néztem az előttem álló Seukie-ra, aki szemmel láthatóan meg volt lepődve. Mint aki szellemet lát, úgy nézett rám.

- Seukie. –mondtam mosolyogva, de Seukie meg se szólalt.
- Seukie drágám! Valami baj van? –kérdezte tőle az idegen srác.
- Nem, nincsen semmi baj. Menj csak előre, mindjárt megyek én is, rendben? –mondta, majd megcsókolta a srácot.

   Meglepettség fogott el. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Seukie miért csókolgat más srácot? Nagyon fájt ezt látnom, mire a torkom összeszorult. Drágám? Miért hívja drágámnak?

- Rendben. –mondta a srác, majd rámnézett és elment. Mikor az az ütődött elment Seukie csak állt és nézett rám némán.

25. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Másnap reggel csengettek én viszont aludtam tovább, majd Ms. Hye bekopogott és bejött.

- Donghae. Ébredj. Itt az ügyvéd a papírokkal.
- Jó, mindjárt. –mondtam dünnyögve, majd kiment.

   Pár perc múlva kikeltem az ágyból, felkaptam valamit és átmentem Tiffany-hoz a másik szobába, mivel nem alszunk együtt. Bekopogtam és benyitottam.

- Tiffany. Jó reggelt! Ne haragudj, hogy felkeltelek, de letudnál jönni egy percre a nappaliba?
- Miért? Mi olyan fontos? Hagyj már békén inkább és húzz ki. Aludni akarok.
- Gyere már le kérlek, csak egy perc.
- Nem értem mi a franc olyan fontos, hogy már nem lehet aludni se. –mondta mérgesen, majd kikelt az ágyból és olyan lendülettel jött el mellettem, hogy majd felborított.

   Lementünk és kész tények elé állítottam.

- Tiffany azért van itt ez a jó barátom, aki ügyvéd, mert hozott néhány papírt, amit alá kellene írnod.
- Milyen papírok?
- Válási.
- Válási? Még csak két napja házasodtunk össze és te már el akarsz válni? Mit szól ehhez az apád? –kérdezte.
- Igen válási és nagyon sajnálom. Tudom nem ezt érdemled, de én soha nem tudnék veled boldog lenni. Apám pedig ezentúl nem dirigál nekem.
- De hagyj egy kis időt, hogy megismerj. Még annyi időt sem hagytál nekem, hogy megmutassam milyen vagyok és megismerj.
- Már tudom milyen vagy és én ebből nem kérek. És nem akarok egy napnál sem tovább veled együtt maradni.
- A kis nyomorult miatt van most ez, igaz?
- Miért kell mindenkinek belekeverni őt? Nem miatta van.
- Ohhh Donghae. Ne hazudj már. Árad belőled, hogy oda vagy érte csak nem tudom mit eszel rajta annyira, hisz ő csak egy....
- Nem kell folytatni. Nem vagyok rá kíváncsi, hogy mocskolódsz rajta. Írd alá és felejtsük el egymást. –mondtam és odanyújtottam neki a papírokat.
- És ha nem írom alá?
- Ha nem írod alá, akkor bíróságra viszem az ügyet, de abból csak rosszul fogsz kijönni, azt garantálom. –mondtam. Tiffany hezitált egy ideig, majd kikapta a kezemből a papírokat, felvett egy tollat és aláírta.
- Tessék. –mondta flegmán, majd én is aláírtam. –És most?
- Most? Hát drága, már nem vagy a feleségem. Ms. Hye már összecsomagolt neked, az autó pedig kint vár, hogy hazavigyen. –mondtam megkönnyebbülve. Tiffany csak felhúzta az orrát és elment. –Végre. Nyugi van. –mondtam és leültem a kanapéra.
- Végre már. Azt hittem nem megy el már soha. Kiállhatatlan volt. –mondta Ms. Hye.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan megtudtad csinálni nekem és hogy ilyen gyorsan ide is jöttél vele. Egy életre leköteleztél. –mondtam az ügyvéd barátomnak és kezet fogtam vele.
- Igazán nincs mit, viszont nekem rohannom kell. Még sok a dolgom. –mondta, majd az ajtó felé indult.
- Rendben és mégegyszer köszönöm. –hálálkodtam, majd kikísértem és leültem a konyhában.
- Kéred a reggelidet Donghae? –kérdezte Ms. Hye.
- Igen köszönöm. –mondtam, majd letette elém a reggelit.

   Soha nem esett ilyen jól a reggeli, csak mikor Seukie-val reggeliztem. Őrülten hiányzott. Reggeli után bementem a srácokhoz az ügynökségbe és egész nap bent voltam.

24. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Másnap reggel mikor felkeltem, semmi kedvem nem volt bemenni a céghez, viszont muszáj volt. Felöltöztem és kimentem a konyhába. Ms. Hye Jin már a konyhában tevékenykedett. Ms. Hye Jin-nek apám adott munkát a házban. Főzött, mosott, takarított. Most, hogy külön költöztem apáméktól Ms. Hye Jin nálam dolgozik. Mindig is nagyon jóban voltunk. Olyan volt, mintha a nagymamám lenne. Bármit elmondhattam neki és mindig jó tanácsokkal látott el, így azt is egyből kiszúrta, hogy nem szeretném ezt az esküvőt, és hogy mennyire szenvedek apám döntései miatt. Azzal is tisztában volt, mennyire szeretem Seukie-t. Kimentem hát a konyhába és leültem.

- Donghae, hát fel is keltél?
- Igen, muszáj bemennem a céghez. Beszédem van apámmal.
- Ez nagyon komolyan hangzott. Van még valami baj, amit szeretnél elmondani? Az esküvő és Seukie-n kívül? Látom nagyon szenvedsz az a kislány miatt. –mondta és lerakta elém a reggelit.
- Lemondok a cégről. –mondtam reggelizés közben.
- Hogy mi? Lemondasz? De hát apád ezen a cégen dolgozott, mióta csak az eszét tudja. Komolyan gondolod?
- Igen. Nem akarom csinálni azt, amit ő mond. Elegem van. Tudja benne vagyok egy bandában az SM-él.
- Igen? És? –kérdezte meglepedten.
- Nagyon jól megy. Énekelni akarok és nem céget vezetni. Tiffany-tól pedig elválok.
- Még csak most vetted el. Nem várnál egy kis időt míg jobban megismered?
- Nem. Nem akarom megismerni.
- És szerinted, majd ebbe bele is egyeznek, hogy elválsz tőle? –kérdezte.
- Nem érdekel. Belefognak és kész. Ha nem, akkor engem többet nem látnak.
- Ne mondj ilyet. Ők csak jót akarnak neked. Főleg apád. –mondta, majd odajött és megsimogatta a hátamat.
- Hát persze. Ő mindig, de köszönöm a reggelit, isteni volt. –mondtam, majd felálltam, nyomtam egy puszit az arcára és elindultam be a céghez.

   Mikor odaértem felmentem, bementem apám irodájába és bentebb hajtottam az ajtót.

- Beszélhetnénk? –kérdeztem, de ő tovább bújta a papírokat.
- Donghae ne most. Sok a dolgom.
- De most. Rám figyelnél 10 percig és megtennéd, hogy most az egyszer nem azokat a szar papírokat bújod, hanem meghallgatsz? –kérdeztem ingerülten, mire apám felnézett.
- Mondjad mi annyira fontos? –kérdezte és lerakta a tollat, majd hátradőlt a székében.
- Azt szeretném mondani, hogy nem kell a cég. Lemondok a saját részemről.
- Mi?
- Nem kell a cég. Nincs rá szükségem. Nem akarom örökölni. Mit nem lehet ezen érteni?
- Mi az, hogy nem kell? Tudod te mennyit dolgoztam és mennyi energiát fektettem ebbe a cégbe? Nem fogom eladni másnak. Ez a cég még a dédnagyapádé volt. Utána a nagyapádé, majd az enyém és mivel Donghwa nem ért az üzleti dolgokhoz és nincs is ebben a világban te kapod meg. Nincs vita.
- Nem. Nem akarok a céggel foglalkozni. Elegem van.
- Te meg miről beszélsz?
- Arról, hogy minden amit csinálok, azt nem is én akarom, hanem te. Nem akarom a céget és Tiffany-t sem akartam elvenni.
- Szóval már megint itt tartunk. Az esküvő. Miért mégis mit akarsz akkor? Mi akarsz lenni ha nem egy nagy cég vezetője?
- Énekes akarok lenni.
- Énekes? És mégis milyen. –kérdezte apám nevetve.
- Igen. Már benne vagyok egy nagyon híres bandában és nagyon jól megy.
- Igen? Gondolom ez is annak a semmirekellőnek a hatása.
- Seukie-t ne keverd bele. Semmi köze hozzá.
- De ő nem hozzád való értsd már meg Donghae. Nincs még magas végzettsége sem.
- Talán igazad van. Nem is kellett volna vele foglalkoznom, hisz buta, nincs a mi szintünkön és még pénze sincsen. –mire ezt kiejtettem a számon Seukie nyitott be.

   Ott állt és csak meredt rám szomorúan. Csend volt, majd apám megszólalt.

- Hát már be is jöttél? Nagyon helyes. Intézzük el minnél hamarabb. –mondta és kirakta a papírokat, Seukie pedig mellém jött.

   Csak állt és nézett némán előre.

- Szerintem is intézzük el minnél hamarabb. –mondta, majd felvett egy tollat és elkezdte aláírni a papírokat. –Intézzük el minnél hamarabb, mert már hányingerem van ettől a cégtől és akik benne vannak, azoktól is. Látom nem esett nehezére keresni helyettem egy szerencsétlent Mr. Lee. Remélem ő fele annyira sem fogja jól végezni a munkáját, mint én. És egy életre lekötelezett azzal, hogy kirugott. Szeretném is megköszönni, hisz csak most vettem észre, hogy itt alattomosak és undorítóak az emberek. –mondta, majd rámnézett és mikor aláírta az összes papírt elindult az ajtó felé, majd visszanézett.
- Remélem Donghae te pedig boldog leszel Tiffany-val és azzal az élettel, amit apád annyira rádkényszerít. És ne aggódj nem foglak keresni. Nem akarom, hogy egy buta, pénztelen és semmirekellővel kapcsolatban legyél. Nem akarom elrontani azt a tökéletes életedet, amit igazából nem is te akarsz, hanem apád. Összeilletek apa és fia. –mondta, majd hátat fordított és kiment. Nagyon fájt, amit Seukie mondott, de be kell hogy lássam, igaza volt.
- Seukie várj! –mondtam és utána mentem.
- Donghae! Állj meg! Ha utána mersz menni egy életre megbánod. –mondta apám kiabálva. Megálltam az ajtó előtt. Mérgemben csak álltam és szorítottam az ajtó kilincsét, majd megfordultam és odamentem apámhoz.
- Most lesz elég. Értsd már meg, nem vagyok gyerek. Nem akarom a céget és nem akarom Tiffany-t sem. Tiffany-tól pedig még ma elválok. És nincs szükségem a segítségedre.
- Ha meg mered tenni Donghae elfelejtheted, hogy neked valaha volt egy apád. Megértetted?
- Jó. Akkor inkább ne legyen apám, minthogy így keljen továbbra is élnem. De te se keress többet. Nincs rád szükségem. –mondtam és kimentem egyenesen haza.

   Mikor hazaértem bementem becsaptam az ajtót és leültem a kanapéra.

- Donghae. Valami baj van? –kérdezte Ms. Hye.
- Beszéltem apámmal és talán utoljára.
- Miért?
- Összevesztünk, nem is kicsit, de nem érdekel. Megvagyok nélküle is.
- De....
- Ne most jó. Kérem. Egy kicsit össze kell szednem magam.
- Rendben. Megyek és főzöm az ebédet.
- Nem kérek. És szerintem vacsorázni sem fogok.
- Enned kell.
- Jó, majd eszek. –mondtam, majd felhívtam az ügyvédet, hogy holnapra írja meg a válási papírokat és hozza el.

   Miután beszéltem vele felmentem, lefürödtem és beestem az ágyba. Az ágy melege egyből el is nyomott.

23. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Hazamentünk és Tiffany megállt az ajtó előtt.

- Mi az? Nem jössz be? –kérdeztem.
- Donghae! Gyere és vigyél be az ajtón, kérlek!
- Ne, kérlek. Mondtam, hogy nem érzem jól magam.
- Donghae, kérlek! –könyörgött. Odamentem hozzá felkaptam a karjaimba és bevittem. A lábammal becsuktam az ajtót és bevittem a nappaliba, majd leraktam a kanapéra.
- Megfelel? –kérdeztem és indultam fürdeni.
- Nem. Még nem tökéletes az este. –mondta, majd elém szaladt, de már akkor nem volt rajta semmi, csak a csipkés fehérnemű.

   Csókolgatni kezdett és vetkőztetni, mire én eltoltam magamtól.

- Ne csináld, már Donghae. Tudom, hogy te is akarod. –mondta, majd megfogta a nyakkendőmet és húzni kezdett a kanapé felé.
- Nem. Tévedsz. Nem akarom. –mondtam, de ő még mindig húzott, majd lelökött a kanapéra.

   Hátra estem ő pedig rámvetette magát. Széttépte az ingemet a gombok mentén és már a nadrágomat gombolta kifelé, mikor meguntam.

- Elég legyen már nem hallasz? Mi ütött beléd? Nem érted, hogy nem akarom? –kérdeztem, majd letoltam magamról és elmentem fürdeni.

   Fürdés közben Seukie járt a fejemben. Az az este mikor nála pakoltam és fürödtem, majd egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt. Istenem milyen gyönyörű volt. Még mindig emlékszem finom illatára, haja selymességére, ajkai lágyságára és puhaságára. Sosem fogom kiverni a fejemből.

22. fejezet: ’ Donghae szemszöge’

Miután apám elküldte Seukie-t tovább készülődtem, ahogy mondta. Seukie az ajtó felé indult. Készülődés közben az ajtó felé néztem, hisz lehet már utóljára látom. Ő is visszanézett még mielőtt elment volna. Nagyon fájt így látnom őt, majd kiment. Mikor kész lettem, kimentem és körbenéztem az épületben. Seukie nem volt sehol. Hát elment. Pár perc múlva apám rohant oda hozzám, hogy már mindenhol engem keresett és azonnal menjek vele, mert különben lekésem az esküvőmet. Szívem szerint az lett volna most a legjobb megoldás. Elindultunk együtt az esküvő helyszínére. Már mindenki bent volt, csak Tiffany nem. A terembe beérve Seukie jutott az eszembe. Milyen jó is lenne ha most rá kellene várnom és ő lenne a feleségem. Ő, akit mindig és mindenkinél jobban fogok szeretni. Bejött Tiffany és megkezdődött az esküvő. Az egész esküvő alatt Seukie járt a fejemben. Többször is ránéztem a mellettem álló menyasszonyra és mikor észrevettem nem Ő áll mellettem, mindig szomorúság fogott el. Elmondtuk a fogadalmakat és fél óra múlva Tiffany már a feleségem is volt. Nem éreztem jól magam. Ennek nem így kellett volna történnie. A vendégek sorjában jöttek gratulálni nekünk, amit én nem akartam.

- Donghae kedvesem valami baj van? –kérdezte Tiffany boldogan, majd megfogta az arcom és megcsókolt, de én csak eltoltam magamtól. Ez nem olyan csók volt, mint a Seukie-é. Ez nem volt olyan lágy és gyengéd, olyan édes és puha, mint az övé. Ez erőszakos és rámenős volt.
- Ne most. Nem érzem jól magam. –mondtam, majd kimentem az udvarra.
- De Donghae.... –kiabált utánam Tiffany. Mikor kiértem apám állt kint és éppen telefonált.
- A holnapi nap folyamán fáradj be a céghez és írd alá a felmondási papírokat. Lehetőleg délelőtt, mert sok a dolgom. –mondta, majd letette.
- Kivel beszéltél? Seukie-val? –kérdeztem és odamentem hozzá.
- Igen vele beszéltem, holnap aláírja a felmondási papírokat és már nem lesz a cég dolgozója. Te pedig ne érdeklődj iránta. Most házasodtál meg. Van egy gyönyörű és nagyszerű feleséged. Ne foglalkozz Seukie-val mondtam. Felejtsd el! Évezd inkább a házas életet Tiffany-val.
- De én nem élvezem és nem is fogom. Miért nem érted már meg végre? Utálom Tiffany-t és soha nem leszek vele boldog. Szép lány, de nekem nem ő kell ezt te is tudod. Te akartad, hogy vegyem el. Az nem is érdekelt, hogy én mit akarok vagy mit érzek csak az, hogy te boldog legyél. –mondtam, mire apám reakciója egy pofon volt az arcomon.
- Ez nem igaz. Én csak jót akartam neked mindig is. –mondta kiabálva.
- Hát persze. Csak sose tudtad nekem mi a jó.
- Elég legyen. Elhallgass. Meg ne próbálj mégegyszer ilyen szemtelen lenni velem, megértetted?
- Mert mi lesz? Kitagadsz? Adná az ég. Még lehet az is jobb lenne, mint amit most át kell hogy éljek. –mondtam és visszamentem.

   Tiffany boldogan ugrott a karjaimba, majd megcsókolt, én pedig erőltetetten rámosolyogtam. Megebédeltünk és aztán jött a party. Semmi kedvem nem volt bulizni, ezért megmondtam Tiffany-nak, hogy nagyon sajnálom, de nem érzem jól magam, ezért hazamegyek, majd otthon megtalál, mire ő is haza akart jönni velem. Megmondtam apáméknak, hogy mi hazamegyünk ők bulizzanak tovább. Így is lett.

2014. augusztus 31., vasárnap

21. fejezet: /Két év elteltével/

   Már két év telt el. Az egyetem lassan befejeződik. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz, de igyekeztem mindig keményen tanulni és a legjobb tudásom szerint teljesíteni. A két év alatt nem sok minden történt velem. Éltem az életem napról-napra a nagy házban. Felfogadtam egy sofőrt, hogy ne keljen állandóan a taxival bajlódnom. Az egyetem alatt rámtalált a szerelem is. Nagyon nehezen igaz, hisz a Donghae-val történtek után nehezen nyíltam meg, viszont ennek a fiúnak sikerült elnyernie a szívemet és a bizalmamat. A neve Park TaeHyun. Ez a szerelem teljesen váratlanul jött az életembe. A szüleim és hugom évfordulója napján elsétáltam a Han-folyóhoz, leültem egy padra és csak ültem. Ültem és hagytam, hogy elárasszanak a szebbnél-szebb régi emlékek, mikor kijöttünk anyuékkal és egy egész napot itt töltöttünk. Játszottunk, piknikeztünk és mi egyebek. Minden évben ezen a napon kijövök ide és azt érzem, mintha ők is itt lennének velem erre az egy napra. Ott ültem és az emlékek következménye mindig egy-két könnycsepp volt, amit csak letöröltem az arcomról és mosolyogtam egyet. Mintha azt az egy napot újra és újra átélném. Néztem, amint én és húgom a piros pöttyös labdánkkal játszunk, majd mikor megunjuk csak odaszaladunk anyuékhoz és a nyakukba ugrunk, aminek a vége mindig csikizés vagy fogócskázás lett. Ezeket felelevenítve ejtettem pár könnycseppet, majd sírni kezdtem, hisz soha többet nem láthatom már őket. Sírás közeledte, valaki felém sétált és leült mellém a padra. Letöröltem könnyeimet, a sírás megszűnt és némán, csendben meredtem magam elé.

-    Ilyen szép napon miért sír egy ilyen szép lány? –kérdezte az idegen fiú és kérdően meredt rám. Én nem mondtam semmit csak néztem rá kisírt szemeimmel. –Ne haragudj, tudom nem tartozik rám. –mondta és zavarában vakarászni kezdte a fejét.
-    Semmi baj. Szép emlékek fűznek ehhez a helyhez. Ennyi az egész. –mondtam.

   Ezek után egészen estig beszélgettünk, majd hazakísért. Nagyon kedves és aranyos fiúnak tűnt. Ezt a napot követően mindennap találkoztunk. Elmentünk hosszú sétákra és csak beszélgettünk. Minnél többet találkoztunk, annál jobban kezdtem őt megkedvelni. Egy nap mikor egyenesen a Han-folyóhoz sétáltunk, leültünk arra a padra, ahol először találkoztunk és feltette a nagy kérdést, hogy „leszek-e a menyasszonya?” Egy kicsit hezitáltam, majd igent mondtam. A kapcsolatunk teljesen felhőtlen volt. A szülei szerettek és mi is boldogok voltunk. Ő is gazdag családból származott, viszont a pénz kérdése sosem állt közénk. Azt mondta, ha nem lenne pénzem, akkor is ugyanígy szeretne. Egy dolog viszont mégsem hagyott nyugodni. Donghae. Dél-Korea sok bandái közül Donghae tagja volt az egyik leghíresebbnek. A rádióból, TV-ből minden honnan ők folytak. Nagyon híresek és sikeresek voltak. A nevük Super Junior volt. Próbáltam Donghae-t elfelejteni, ezért TV-t és rádiót egyáltalán nem is hallgattam és nem is néztem. Egy nap épp TaeHyun szüleihez tartottunk ebédre. Mikor odaértünk, kiszálltunk az autóból, majd elindultunk a kapu felé és egy ismerős arccal futottunk össze. Hirtelen ledermedtem és mint aki szellemet lát, bámultam az előttem álló srácra.

-    Seukie! –mondta és rám mosolygott. Meg se tudtam szólalni, annyira váratlanul ért, ezért csak álltam és néztem őt némán.
-    Seukie drágám! Valami baj van? –kérdezte TaeHyun.
-    Nem nincsen semmi baj. Menj csak előre, mindjárt megyek én is, rendben? –mondtam, majd megcsókoltam.
-    Rendben. –mondta, majd ránézett a számára ismeretlen srácra és bement.

   TaeHyun nem szívesen hagyott ott, de nem akart problémát csinálni ezért bement, mi pedig továbbra is álltunk némán egymással szemben.

20. fejezet

   Lapozgatás közben két oldal között egy csekket találtam. Nem tudtam hogy kerülhetett oda vagy mikor. Már ki volt töltve és ahogy jobban tanulmányozni kezdtem, a csekken egy hatalmasan nagy összeg volt feltüntetve és a legaljára anyu és apu aláírása. Hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Nem éltünk nagy lábon sosem, elég szegényes volt a mi életünk és nem tudtam most mire vélni ezt az egészet, ezért a csekkel együtt, ahhoz az ügyvédhez mentem, akinél a végrendelet is volt. Mikor odaértem bekopogtam, aki nagyon udvariasan behívott. Bementem és elmondtam neki, hogy amit a szüleim rám hagytak könyvet az tényleg egy nagy érték minden értelemben, majd megmutattam neki a csekket. Elmondta, hogy ő tudott a csekkről és azt is tudta, hogy ez a pillanat egyszer el fog jönni. Szó szót követett, majd megnézte a csekket.

-    Igen. Ez valóban az a csekk, amit a szüleid kiállítottak. –mondta.
-    De.... honnan van ez a sok pénz? –kérdeztem még mindig értetlenül és a történtek hatása alatt.
-    Ezt nem tudom. A szüleid kiállították, majd beleíratták a végrendeletbe, hogy ha meghalnak ez az összeg a tiéd és a húgodé legyen, de mivel sajnálatos módon meghaltak ez az összeg rád maradt. Ha rám hallgatsz, elmész most egy bankba és kiveszed a pénzt. De nagyon vigyázz rá. –mondta.
-    Rendben és köszönök mindent. –mondtam, majd megfogtam a csekket és elindultam a legközelebbi bankba.

   Miután fogadtak, megmutattam a csekket, hogy szeretném kiváltani a pénzt. A pult túloldalán álló fiatal lány kikerekedett szemmel meredt a csekkre, majd rám nézett és megkérdezte szeretném-e a bankban hagyni ezt a nagy összeget. Jobbnak láttam, ha bent marad, így biztonságban van. Kivettem egy kis összeget belőle és elmentem vásárolni szebbnél szebb holmikat, ruhákat és cipőket, majd hazamentem. Lepakoltam és töprengeni kezdtem. El sem akartam hinni, hogy ez az egész velem történik. Azon gondolkodtam, mit kezdek ezzel a sok pénzzel, amivel még a lányom vagy fiam is -  ha lenne -, boldogan élne élete végéig, majd eszembe jutott néhány dolog. Először is elmegyek egyetemre. Szeretném elvégezni, hogy ne higgyenek butának és könnyen találjak munkát. Másodjára veszek egy házat, hogy ne albérletben keljen élnem. Másnap így is tettem. Felvettem az egyik új és elegáns ruhámat, majd elmentem házat nézni. Nagyon nehéz volt, hisz sok gyönyörű ház van a környéken. Mikor ezzel végeztem beiratkoztam az egyetemre is.

19. fejezet

   Másnap reggel mikor felkeltem, odaálltam a gardróbom elé és elővettem a kosztümömet. Felöltöztem, megreggeliztem és elkészültem a munkába. Mindvégig abban a tudatban éltem, hogy mehetek dolgozni és én a cégnél dolgozok, mire ezt a boldogságot elcsúfította az a tudat, én már nem dolgozom ott, majd Mr. Lee szavai. Nagy szomorúság és fájdalom kezdte el nyomnyi a szívemet, majd összeszedtem magamat és elindultam a céghez. Amint odaértem megláttam az én imádott kis kávézómat, ahol a világ legfinomabb csokis-banános muffinját vettem. Visszazökkenve a valóságba rájöttem, többet nem kell idejönnöm se muffint, se kávét venni reggelente, majd bementem a cégbe és Mr. Lee irodájához vettem az irányt. Az ajtaja előtt lévő kis asztalnál már más ült. Nagyon fájt ezt látnom, hogy máris talált valaki mást a helyemre. Már az ajtó felé indultam, mikor nyitottam volna befelé, de az asztalnál ülő fiatal kis utánzatom rámszólt.

-    Elnézést, de csak úgy nem mehet be. Segíthetek? Bejelentkezett? Mikorra van időpontja Mr. Lee-hez?
-    Nem kell segíteni és nincs időpontom sem.
-    Akkor sajnálom, de nem engedhetem be. –mondta, miközben felállt és tolni kezdett az ajtótól.
-    Tudja, ahogy láttam pont most hoztak friss és nagyon finomnak tűnő muffinokat. Menjen még mielőtt elkapkodják. –mondtam, mire a lány szeme felcsillant és már ott sem volt.

   Mr. Lee irodájának ajtajához léptem, ami résnyire volt nyitva. Hallottam amint Donghae-val éppen veszekedik.

-    Nem akarok a céggel foglalkozni. Elegem van.
-    Te miről beszélsz Donghae?
-    Arról, hogy minden amit csinálok, azt nem is én, hanem te akarod. Nem akartam hozzámenni Tiffany-hoz sem és a céget sem akarom.
-    Miért akkor mégis mit akartál? Mi akarsz lenni akkor, ha nem egy nagy cég vezetője? Tudod te hány ember vágyik egy olyan életre amilyen neked megadatott?
-    Nem és nem is érdekel. Én énekes akarok lenni.
-    Énekes? És mégis milyen? – kérdezte nevetve Mr. Lee.
-    Már régóta benne vagyok egy nagyon híres bandában és nagyon jól megy. –feleselt vissza Donghae.
-    Igen? Szóval az én engedélyem és tudtom nélkül egy bandában vagy benne? Gondolom ez is annak a semmire kelőnek a hatása.
-    Nem kell az engedélyed. Már felnőtt vagyok és azt csinálok amit akarok, Seukie-t pedig ne kavard bele. Semmi köze hozzá.
-    Még mindig nem hiszel nekem igaz? Ő nem hozzád való értsd már meg Donghae. Nincs semmilyen magas végzettsége sem.
-    Talán igazad van. Nem is kellene vele foglalkoznom, hisz buta, nincs a mi szintünkön és még pénze sincsen. Végül is lehet, hogy nem kellett volna vele foglalkoznom. –mondta Donghae, mire én benyitottam.

   Könny gyűlt a szemembe és kimondhatatlanul fájt azt hallani, amit Donghae mondott. Szóval tényleg csak játszott velem. Megint. És én újra és újra bedőltem neki. Amint benyitottam csend lett és Donghae némán meredt rám.

-    Hát már be is jöttél? Pont jókor. Nagyon helyes. Intézzük el minnél hamarabb. –mondta Mr. Lee és már készítette is elő a papírokat.

   Odamentem az asztalhoz és megálltam Donghae mellett. Rá se néztem csak Mr. Lee-t bámultam, amint a felmondási papírjaimat az asztalra pakolássza.
-    Szerintem is intézzük el minnél hamarabb. –mondtam, majd felvettem egy tollat az asztalról és elkezdtem aláírni a lapokat. –Intézzük el minnél hamarabb, mert már hányingerem van ettől a helytől és akik benne vannak azoktól is. Látom nem esett nehezére keresni helyettem egy szerencsétlent Mr. Lee. Remélem ő még fele annyira sem fogja jól végezni a munkáját mint én. És egy életre lekötelezett azzal, hogy kirúgott. Szeretném is megköszönni, hisz csak most vettem észre, hogy itt milyen alattomosak és undorító emberek vannak. –mondtam, majd ránéztem Donghae-ra.

   Amint aláírtam az összes lapot, letettem a tollat és elindultam kifelé. Az ajtó előtt megálltam, visszafordultam és szóltam még pár szót.

-    Remélem Donghae te pedig boldog leszel Tiffany-val és azzal az élettel amit apád annyira rádkényszerít. És ne aggódj nem foglak keresni. Nem akarom, hogy egy buta, pénztelen és semmirekellő miatt tönkremenjem az a fényes karriered és életed. Nem akarom tönkretenni azt a tökéletes életedet, amit igazából nem is te akarsz, hanem apád vagy már ki tudja. Összeilletek. Apa és fia. Nem esett messze az alma a fájától. –mondtam, majd hátat fordítottam és kimentem.

   Amint kifelé tartottam úgy éreztem, mintha a szívemről mázsás súly esett volna le. Szabadnak éreztem magam, viszont mégis boldogtalannak, azok után amit hallottam. Kimentem a cégből és fogtam egy taxit. Hazamentem és leültem az ágy szélére. Amint ott ültem, anyuék jutottak eszembe, hogy milyen jó lenne ha most itt lehetnének. Miután meghaltak semmi nem maradt meg tőlük csak egy régi mesekönyv, amiből anyu régebben nagyon sokat olvasott nekünk. Előtúrtam hát az ágy alól és lapozgatni kezdtem, de amit benne találtam egy életre megváltoztatott.

18. fejezet

-    Seukie, gyere be. –mondta és beengedett.
-    Nem szeretnélek zavarni sokáig, csak azért jöttem, mert apukád mondta, hogy kerestél a gyűrűk miatt. –mondtam és bementem, Donghae pedig becsukta az ajtót.
-    Nem a gyűrűk miatt szerettem volna, hogy idegyere, hanem mert szerettelek volna látni és hallani a hangodat. –mondta, majd odajött hozzám és megsimogatta az arcomat, mire én hátrálni kezdtem. Donghae látta rajtam nem tetszik a dolog, ezért zsebre dugta kezeit.
-    Mert látni és hallani szerettél volna? Ezt nem mondod komolyan Donghae.
-    De. Reméltem meggondoltad magad a tegnapival kapcsolatban. –mondta, majd adott egy csókot, viszont én eltoltam magamtól.
-    Nem gondoltam meg magam és ne csináld ezt többet, kérlek. Ha benyit valaki és meglátja, abból még nagy botrány lehet.
-    Nem érdekel. Az lenne a legjobb. Mi van a költözéssel egyébként? Hová mentél? Hozzám tudod, hogy bármikor jöhetsz.
-    Megoldottam. Találtam lakást. Már át is költöztem és nagyjából ki is pakoltam.
-    De hozzám is jöhettél volna.
-    Azok után ami történt? Nem gondolod, hogy még odaköltözök hozzád. –mondtam.
-    Igen miért mi is történt tegnap? –nyitott be Mr. Lee.
-    Semmi. Nekem viszont most már mennem kell. –mondtam és már menni készültem, mikor Mr. Lee megfogta a kezemet.
-    Nem mész sehová Seukie. Addig nem, míg el nem mondjátok mi is történt tegnap és hogy miről sutyorogtatok. Szóval hallgatom. –mondta szigorúan.
-    Nem történt tényleg semmi. –mondtam.
-    Az történt tegnap apa, hogy én és Seukie....
-    Összevesztünk. Nagyon összevesztünk. És tudja kiraktak a lakásból, Donghae pedig felajánlotta, lakjak nála. De maga se gondolhatja komolyan, hogy azok után hogy összevesztünk, még odaköltözök hozzá. Nem igaz? –magyarázkodtam.
-    Mi, dehogy! Az történt, hogy én és Seukie.... –kezdett bele Donghae, de én nem hagytam, hogy tönkre tegye az esküvőjét és kiderüljön minden, ezért pofon vágtam.

   Csend lett. A légy zümmögését is hallani lehetett. Mindenki nézett mindenkire. –Én és Seukie lefeküdtünk egymással. –fejezte be Donghae.

-    Mi? Micsoda? Dehogy! Mit hadoválsz itt össze? –kérdeztem és próbáltam úgy tenni mintha hazudna, de tudtam legbelül minden igaz.
-    Mit csináltatok? Lefeküdtetek egymással? –kérdezte Mr. Lee és arcáról olvasható volt a meglepettség és egyben a düh, amit akkor érzett.
-    Nem.
-    Igen. –mondta Donghae.
-    Most akkor igen vagy nem? –kérdezte értetlenül Mr. Lee.
-    Persze, hogy nem. –válaszoltam.
-    Igen. Tegnap segítettem neki pakolni és sokáig elhúzódott. Nem akartam hazamenni, így hát ott maradtam nála és igen megtörtént, azért mert szeretem. –válaszolta Donghae.
-    Igazat mond Seukie? Tényleg igaz amit mond? –kérdezte Mr. Lee, de én nem válaszoltam semmit csak lehajtottam a fejem. –Szóval igaz.
-    Én nem.... –mondtam, de Mr. Lee közbevágott.
-    Nem érdekel Seukie. Most nagyot csalódtam benned. A lányomnak tekintettelek. A jobb kezemnek. Azt hittem bízhatok benned, mire te hátba támadsz és még a szemembe is hazudsz.
-    Meg tudom magyarázni.
-    Nem érdekel a magyarázkodásod. Ezek után minden bizalmamat eljátszottad és az lesz és úgy ahogy én mondom. Az elkövetkezőkben nem szeretném ha a cégnél dolgoznál. Ki vagy rúgva. Nem akarlak többet látni és most takarodj! –kiabált rám Mr. Lee.
-    De.... hadd magyarázzam meg. Én....
-    Nem érdekel. Hallottad mit mondtam?
-    Igen. –mondtam és könnybe lábadt a szemem.
-    Akkor tegyél is úgy. Te pedig Donghae. Nem akarom többet meghallani a szádból Seukie nevét, megértetted?
-    Igen. –mondta szomorúan, akiben egy világ dőlt most össze.
-    Nem szeretném megtudni, hogy egyszer is felkeresed, elmész hozzá vagy találkozol Seukie-val, érthető? –kérdezte Mr. Lee, de Donghae nem válaszolt csak meredt rám szomorúan. –Nem hallom Donghae!
-    Igen. –válaszolta.
-    Rendben. Akkor most hozzámész Tiffany-hoz és ezt az egészet, mondjuk elég nehéz lesz, de elfelejtjük. Érthető voltam? Donghae? –kérdezte, de Donghae megint nem válaszolt. –Donghae?
-    Rendben.
-    Jó. Seukie? Ez rád is vonatkozott amit mondtam. Te se merd keresni vagy csak akár találkozni is Donghae-val. Neked is érthető volt amit mondtam? –kérdezte.
-    Igen. –válaszoltam.
-    Helyes. Akkor Seukie, te mehetsz rád már nincs szükség, Donghae te pedig készülődj. –mondta, majd elindultam az ajtó felé.

   Mikor már az ajtónál álltam, még utoljára visszanéztem, hisz lehet utoljára látom Donghae-t. Ő is rám nézett és arcáról olvasható volt, mennyire fájt ez neki, majd kimentem. Mikor kimentem elindultam a céghez –hisz rám már nem lesz szükség – és összepakoltam. Minden cuccomat összecsomagoltam, majd hazamentem és beestem az ágyba. Feküdtem és csak néztem a plafont, s úgy éreztem haszna vehetetlen vagyok. Még a telefon csörgésére se voltam hajlandó reagálni. Többször is csörgött megállás és szünet nélkül, de én csak feküdtem tovább. Mikor már végleg kikészített a telefon, felvettem.

-    Igen? –szóltam bele ingerülten.
-    Seukie. –szólt bele Mr. Lee. –Én csak azért hívtalak, hogy a holnapi nap folyamán fáradj be a céghez és írd alá a felmondási papírokat. Lehetőleg délelőtt, mert sok a dolgom. –mondta komolyan.
-    Én.... rendben. –mondtam és Mr. Lee letette a telefont.

   Mi jöhet még? Leültem az ágyra és bámultam magam elé. Semmi nem járt a fejemben csak bámultam magam elé. Éreztem legbelül nagyon fáj valami és nagyon szomorú vagyok, de tudomást sem akartam venni róla. Mikor már esteledett elkészítettem a vacsorát. Megvacsoráztam és befeküdtem az ágyba TV-t nézni. Semmi érdekes nem volt, ami lekötné a figyelmem, csak kapcsolgattam. Nem kellett sok el is aludtam.

17. fejezet

   Másnap reggel Mr. Lee hívása keltett.

-    Igen? –szóltam bele kábán.
-    Seukie? Hol vagy már? –kérdezte türelmetlenül.
-    Ööm.... már indulok lassan, mindjárt ott vagyok. –mondtam és kipattantam az ágyból.
-    Rendben. Azt hittem már elaludtál. –mondta nevetve a telefon túlsó oldalán.
-    Ááh, dehogy. Mindjárt ott vagyok.
-    Rendben. Addig is viszlát. –mondta és letette.

   Kapkodni kezdtem össze-vissza. Hívtam egy taxit, majd öltözni kezdtem. Gyorsan elkészültem, bezárkóztam és mire kiértem a taxi is megérkezett. Beültem, megadtam a címet és elindultunk. Egy kicsit messze volt az esküvő helyszíne a lakástól, de megmondtam a taxisnak, ha 10 percen belül elvisz a megadott címre többet adok neki. Hát így is lett. Nem kellett sok, oda is értünk hamar. Kiszálltam, kifizettem és ahogy megígértem, jóval többet is adtam neki. Bementem és körbenéztem. Ahogy gondoltam. Csupa pucc az egész. Ezért a sok segítség? 2 napig nem segítek nekik és teljesen átvarriálták az egészet. Nem is vártam mást Tiffany ízlésétől, majd elindultam megkeresni Mr. Lee-t és megmutatni, itt vagyok. Abban a nagy épületben nem találtam sehol, viszont az egyik szobába benézve megláttam, amint Tiffany készülődik. Meseszép ruhája volt.

-    Ugye hogy milyen szép? –kérdezte Mrs. Lee.
-    Igen az. –mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, hisz belegondoltam, én sosem lehetek Tiffany helyében.
-    Na én bemegyek és segítek neki. Te nem jössz Seukie? Neked is készülődnöd kellene. –mondta.
-    De megyek mindjárt én is, csak még meg kell keresnem Mr. Lee-t. –mondtam és ott álltam az ajtóban, Mrs. Lee pedig bement.

   Néztem őket és láttam rajtuk milyen boldogak mind a ketten, mikor Mr. Lee szólt oda nekem.

-    Seukie? Hát te is megjöttél? –kérdezte, majd odajött hozzám és megölelt. Nagyon váratlanul ért, hiszen nem gondoltam volna soha.
-    Igen nemrég jöttem. –mondtam és behúztam az ajtót.
-    Donghae azt mondta, ha találkozok veled, üzenjem meg neked, hogy vár a szobájában ahol készülődik. Azt mondta, a gyűrűkkel kapcsolatban szeretne veled beszélni.
-    Donghae? Igazából most nem érek rá. Készülődnöm kell nekem is. –magyarázkodtam csak hogy ne keljen mennem.
-    Pár percig ráérsz biztos. Azt mondta nagyon sürgős, szóval jobb lenne ha mennél. Szeretném ha minden tökéletes lenne ezen a napon neki. –mondta boldogan Mr. Lee.
-    Rendben megyek. Melyik szobában van?
-    A folyosó végén jobbra, baloldalt a második ajtó. –magyarázta.
-    Rendben. –mondtam és elindultam. Mikor az ajtó előtt álltam, megtorpantam.

   A kezem a kilincsen, viszont lenyomni már nem tudtam. Olyan volt, mintha valami megakadályozna. Vettem inkább egy nagy levegőt és bekopogtam, majd Donghae nyitott ajtót.

16. fejezet

   Másnap reggel mind a ketten az ablakon beszűrődő napsugaraira keltünk.

-    Jó reggelt! –mondta Donghae, miközben nyújtózott egyet.

   Én még mindig a mellkasán feküdtem, ezért nagyon óvatosan tette ezt. Látta rajtam nem igazán vagyok magamnál, ezért gyengéden megsimogatta az arcomat.

-    Jó reggelt! –súgta, mire én dünnyögni kezdtem.
-    Mi az? –kérdeztem kómásan.
-    Keljünk Seukie, mert ma már ki kell pakolnunk, tudod.
-    Igen tudom. –mondtam és mocorogni kezdtem, majd kipattant a szemem, mihelyst eszembe jutott mit tettünk múlt éjszaka.

   Felültem és ránéztem Donghae-ra. Donghae egyből kiszúrta valami bajom van.

-    Mi a baj? –kérdezte, majd ő is felült és puszilgatni kezdte a vállamat, később a nyakamat.
-    Ne Donghae. –mondtam és eltávolodtam tőle. Magamra tekertem az egyik takarót és kikászálódtam az ágyból.
-    Mi a baj van Seukie? –kérdezte értetlenül Donghae.
-    Hogy mi a baj? Úristen, mit tettünk. Jesszusom. Ezt nem lett volna szabad. Nagyon nem lett volna szabad. Most mit fog hinni rólam Mr. Lee. –mondtam és leültem az asztalhoz.
-    Micsodát Seukie? Hogy lefeküdtünk egymással?
-    Igen. Nagyon tiszteletlen és felelőtlen volt ez az egész.
-    Miért lett volna az? Te nem szeretted volna? Nem élvezted?
-    De.
-    Akkor nem szeretsz?
-    De.
-    Megbántad?
-    Igen.   
-    De miért Seukie?
-    Mert ha a szüleid és Tiffany....
-    Ha a szüleim és Tiffany.... mi van akkor? Nem érdekelnek Seukie. –mondta Donghae, majd felvette a bemelegítő nadrágját amibe jött, és odajött hozzám.

   Legugolt velem szembe és megfogta a kezem. –Ne legyen bűntudatod amiatt, mert lefeküdtünk. –mondta és megsimogatta az arcomat.

-    De lesz, mert holnap esküvőd van és....
-    Seukie. Hidd már el nekem, hogy nem érdekel ez az egész esküvő.
-    Elhiszem, de ez akkor sem helyes. Neked Tiffany mellett a helyed. A szüleid neki szántak és ebbe nincs beleszólásod. Bele kell törődnöd, hogy el kell venned, engem pedig elfelejtened.
-    Ezzel most mire célzol Seukie? –kérdezte összezavarodva.
-    Arra, hogy jobb lesz ha hozzámész Tiffany-hoz, engem meg elfelejtesz. Jobb lesz ez így mindenkinek.
-    De Seukie....
-    Semmi Seukie. Tedd amit mondok Donghae. Kérlek tedd meg ezt nekem. Higgy nekem. Jobb lesz ez így. –mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit Donghae észre is vett és letörölt.
-    Nem hiszek neked. Nem teheted ezt. Tudod te mit beszélsz? Mindenkinek jó lesz igen, kivéve nekünk. Azt ne mondd nekem, mert nem hiszem el, hogy te is beletörődsz majd ebbe és boldogan fogod élni az életed. Ne tolj el magadtól Seukie, kérlek. Nem érdekel az esküvő. Lemondom az egészet és veled leszek. –mondta nagyra nyitott szemekkel és megfogta mindkét kezem.
-    Le ne merd mondani az esküvőt. Ha le mered mondani Donghae,  engem többet nem látsz. És most menj, kérlek. –mondtam és kihúztam kezeimet kezei közül.
-    Seukie, kérlek. Mit mondjak még neked vagy mit tegyek, hogy velem maradj? –kérdezte.
-    Semmit. Ne tegyél semmit csak menj el kérlek és holnap házasodj össze Tiffany-val.
-    Nem kérheted ez tőlem. Tudod, hogy nem tudnám megtenni. –mondta és sírni kezdett.
-    De meg tudod és menj el kérlek. Nem akarom még egyszer mondani. –mondta és elfordultam tőle, miközben igyekeztem visszatartani az éppen belőlem kitörni vágyó síró görcsöt.
-    Hát jó. Legyen ahogy akarod. De csak hogy tudd azért teszem mert szeretlek. –mondta, majd felállt, felöltözött, felvette a kabátját és elment, belőlem pedig kitört a sírás.

   Sírtam és sírtam megállás nélkül. Ott voltam összepakolva, a kiköltözés szélén Donghae nélkül. Hozzá már nem mehetek lakni, ezért sírás közben elővettem a legfrissebb újságot és lakás után nézelődtem. Pár óra múlva nagy szerencsémre találtam is egyet. Összeszedtem magamat és felhívtam a megadott számot. Elmondtam a telefonba, hogy nagyon érdekelne a lakás és hogy ha lehet akkor már be is költöznék. A tulaj nagy nehezen, de beleegyezett, majd megbeszéltük még a továbbiakat és letettem. Később felhívtam egy költöztetőt, hogy eltudnák-e vinni még ma a cuccaimat, amire határozott igennel válaszoltak. Összeszedtem magam, felöltöztem és bepakoltam a dobozokba a kimaradt holmikat. Pár perc múlva már ott is voltak a költöztetők, akik bepakolták a cuccaimat a kocsiba. Miután mindent kipakoltak, bezártam az ajtót és leadtam a kulcsokat  a házban élő tulajnak, majd elindultunk az új lakáshoz. A tulaj már ott várt, majd kinyitotta a lakás ajtaját és átadta kulcsokat. Elintéztük a papírokat, kifizettem az előleget és elment, a költöztetőkkel pedig bepakoltunk. Mikor végeztünk kifizettem őket, akik megköszönték, majd elmentek. Felhívtam Mr. Lee-t, hogy ne haragudjon, hogy ilyen későn szólok, de ma nem megyek be a céghez és a feleségéhez sem, a költözés miatt. Megértette a dolgot és az mondta, hogy „Holnap az esküvőn már viszont szeretné ha lennék, hisz számít rám.” Megígértem neki, hogy az esküvőn már leszek, majd letettem és csomagolni kezdtem a dobozokból. Egészen hajnalig pakoltam, de így sem pakoltam ki mindent, majd bedőltem az ágyba és aludtam pár órácskát.

15. fejezet (18+)

-    Ne haragudj, hogy megint zavarlak. Tudom még csak most mentem el, de nem bírom tovább. Egy perccel sem tovább. Nem bírok ki nélküled egy percet sem. –mondta mindvégig a szemembe nézve. Már megint ezt csinálja és én megint bedőlök neki.
-    Donghae én....
-    Seukie, kérlek. Csak hadd aludjak itt ma este. Hadd érezzem azt, hogy itt vagy a közelemben. –könyörgött.
-    Én nem tudom. Ez nem valami jó ötlet.
-    Igazad van. –tört le Donghae. –Jobb lenne ha hazamennék. –mondta, majd szomorúan elindult.

   Hezitáltam pár percig, majd utána szaladtam.

-    Donghae. –szóltam neki.
-    Igen? –fordult vissza.
-    Szeretném ha visszajönnél. –mondtam félénken, majd ránéztem.
-    Komolyan? –kérdezte meglepetten.
-    Igen. –mondtam, majd visszamentünk a lakásba.

   Bezárkóztam és megágyaztam a földön Donghae-nak, addig ő lefürdött. Egyszer csak nagy kiabálásra lettem figyelmes.

-    -Seukie.... Seukie. –kiabált a fürdőből Donghae.
-    Igen? –kiabáltam be neki.
-    Hol vannak a törölközők?
-    Opps. Mindjárt viszem. –mondtam és kerestem egy törölközőt, majd bevittem Donghae-nak.

   Benyitottam és eltakartam a szememet, majd bementem és odanyújtottam a törölközőt. –Tessék. –mondtam, majd hátat fordítottam, kimentem és folytattam az ágyazást. Pár perc múlva Donghae jött ki a fürdőből egy szál törölközőben, vizes felső testtel és hajjal.

-    Kész is. –mondta megkönnyebbülve.
-    Én is. Remélem megfelel. –mondtam mosolyogva.
-    Biztosan. Nekem már az elég, hogy itt lehetek. –mondta és a szájába harapott. Jesszusom. Abban a pillanatban lett végem.
-    Ne mondj ilyet. 2 nap múlva esküvőd lesz. Nem is kellene, hogy itt legyél.
-    Kit érdekel az esküvő. Az a lényeg, hogy itt vagyok veled és nekem csakis ez számít. –mondta, majd odajött hozzám, megsimította az arcomat és megcsókolt.

   Csókja édes volt és ellenállhatatlan, viszont nekem mégis ellent kellett mondanom neki.

-    Donghae ne! Nem szabad. –mondtam és eltoltam magamtól.
-    Miért nem? Nem szeretsz úgy mint én téged? Csak én érzem ezt irántad?
-    Nem, nem csak te érzed, de akkor sem szabad. Ez nem helyes.
-    De miért Seukie?
-    Hát még mindig nem érted? Esküvőd lesz Donghae. Nem tehetjük.
-    Igen esküvőm lesz, amit nem is én akarok, hanem a szüleim.
-    És nem gondoltál még bele abba, hogy nem véletlen, hogy őt kell elvenned és most?
-    Nem. Nem is érdekel semmi és senki csak te. –mondta és közelebb jött hozzám. Megfogta az államat és maga felé hajtotta a fejemet, hogy a szemembe nézhessen. –Hallod Seukie! Nem érdekel semmi és senki. És ezt most halálosan komolyan mondom és gondolom. –mondta.
-    Nem hiszem el.
-    De miért nem? –kérdezte értetlenül.
-    Azért, mert már annyiszor de annyiszor elmondtad már ezeket, hogy egyszerűen már nem tudom elhinni. Nem tudom mikor gondolod komolyan és mikor mondod csak úgy. Mindig elhittem neked, aminek a vége mindig csalódás lett.
-    Neked sosem mondtam csak úgy. Azt mindig komolyan gondoltam amit mondtam. De most minden más lesz. Nem fogsz csalódni bennem. Esküszöm. –mondta és újból megcsókolt, ám most már nem tudtam nemet mondani neki.

   Csókja egyre hevesebb és vadabb lett, majd megfogta a derekamat és ágyékához szorította. Két kezemet nyaka köré fontam és így csókoltam tovább, majd az ágy felé kezdtünk araszolni. Mikor odaértünk beestünk az ágyba. Levettem a felsőmet és a bugyimat, Donghae pedig ledobta a törölközőt a földre. Felém hajolt és lassam fölém is kerekedett. Csókja egyre szenvedélyesebb és szenvedélyesebb lett. Végighúzta kezét a combomon, majd a hasamon, végül a melleimet kezdte markolászni. Lassan szétlökte lábaimat és közéjük furakodott, majd gyengéden belém hatolt, mire mind a ketten szenvedélyesen felnyögtünk. Egyik kezét a mellemen hagyta, míg a másikkal lentebb vándorolt és izgatni kezdett, amire szintén izgatott nyögéssel válaszoltam. Donghae nagyon lassan és gyengéden mozgatta bennem előre-hátra szépségét, majd gyorsított a tempón. Kezeimet derekára raktam és minden egyes nyomására még jobban magamhoz szorítottam őt. Mikor már láttam kezd kifáradni, hagytam hogy pihenjen, ezért én kényeztettem tovább. Donghae hátára feküdt én pedig ágyékára ültem, majd előre-hátra kezdtem ringatózni rajta, mire Donghae csak hangosan felnyögött és szájába harapott. Mint ahogy én is, ő is minden egyes előre ringatózásomnál magához szorította derekamat. Kezeimet Donghae mellkasára raktam és így gyorsítottunk a tempón. Mikor már mind a ketten a csúcs felé haladtunk, egy mindent elmondó nyögéssel zártuk a mi kis kalandunkat, majd Donghae mellé feküdtem fejem mellkasára raktam és elaludtunk.

14. fejezet

   Másnap reggel csengetésre keltem. Nem volt kedvem felkelni ezért megvártam míg elmegy aki csenget, de a csengetés nem akart megszűnni, sőt egyre hosszabbak és gyakoribbak lettek. Rá kellett jönnöm, hogy nem fogja feladni bárki is az, szóval kikászálódtam az ágyból és ajtót nyitottam.

-    Jó reggelt! –mondta Donghae, én pedig hátat fordítottam és visszamentem a hálóba. –Vissza ne merj aludni, hallod? –szólt Donghae, miközben levette a kabátját.
-    Miért kellett felkelteni? –dünnyögtem.
-    Azért, hogy ha elfelejtetted volna már csak 1 napod van, hogy kiköltözz. És mondtam, hogy jövök és segítek pakolni.
-    Neeeeee.
-    Deeeeee, szóval gyerünk. –mondta Donghae és elkezdte húzni rólam a takarót.
-    Donghae neee. –mondtam és én pedig húztam magamra a takarót.

   Pár perc múlva már álltam az ágyon és úgy rángattunk a takarót oda-vissza, mikor Donghae megrántotta a takarót én pedig lezuhantam az ágyról. Donghae egyből ugrott mihelyst meglátta zuhanok lefelé és megfogott. Percekig csak meredtünk egymásra, majd kikászálódtam Donghae kezei közzül, és megláttam az asztalon lévő finomságokat.

-    Húú mi ez a sok finomság? –kérdeztem a csomagot bontogatva.
-    Amiket szeretsz. Csokis-banános muffin, jegeskávéval. Ahogy és ahonnan szereted. –mondta mosolyogva.
-    Komolyan? –kérdeztem és gyorsabban kezdtem bontogatni a kis zacskót.

   Mikor megláttam, hogy tényleg az van a csomagban, amit Donghae mondott, nekiestem és enni kezdtem. Donghae csak állt és mosolygott, majd leült velem szemben és ő is enni kezdett. Mikor megreggeliztünk elkezdtünk csomagolni és pakolni. Nagyon jó volt, hogy Donghae segített, hisz később rájöttem nem kevés holmim van és egyedül tényleg nem lettem volna készen. Egész nap pakoltunk, késő estig.

-    Szerintem mára elég lesz ennyi, majd holnap elpakoljuk még,  azt ami maradt. –ajánlottam fel.
-    Hát jó, ahogy gondolod. Már én is elfáradtam. –mondta Donghae.
-    Már úgy sem kell sokat pakolni, csak a fürdőben a dolgokat meg a konyhában. Egyébként minden be van pakolva. Ruhák, holmik, könyvek stb.
-    Rendben, akkor én megyek nem szeretnék zavarni. Már késő van. –mondta és készült indulni.
-    Várj Donghae! Nem zavarsz. Tényleg. Maradj még kicsit. Főzök valamit. –ajánlottam fel.
-    Jaj nem kell ne fáradj. Megyek inkább. Te is biztos fáradt vagy. Inkább nem zavarnék. –mondta, majd felvette a kabátját én pedig kikísértem.  –Hát akkor holnap reggel jövök megint. Vigyázz magadra és jó éjt. –mondta, majd elindult haza.
-    Rendben. Neked is. –mondtam és megvártam, míg elmegy, majd becsuktam az ajtót.

   Donghae-n kattogott az agyam állandóan, mikor egyszer csak kopogtak. Kinyitottam és megláttam Donghae-t.

13. fejezet

   Mint minden reggel Mrs. Lee-ék mentem segíteni az esküvőt tervezni, mikor az esküvő előtt 3 nappal megkért Mr. Lee, menjek Donghae-val gyűrűt venni Tiffany-nak és akkor már egyben vegyük is meg Donghae-nak az öltönyt. Nem szívesen mentem, de muszáj volt, így hát bementem a céghez és megkerestem Donghae-t, majd együtt elmentünk az ékszerüzletbe. Amint bementünk elfogott a boldogság a sok gyűrű láttán, majd ezt a boldogságot felváltotta a szomorúság és legszívesebben bőgni tudtam volna, hisz én is lehettem volna most Tiffany helyében, de Donghae mégis őt választotta. Odamentünk hát az eladóhoz, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az egészen.

-    Jó napot! Segíthetek valamiben? –kérdezte segítőkészen.
-    Igen gyűrűt szeretnénk venni. –mondtam.
-    És milyen alkalomra?
-    Esküvő. –feleltem.
-    Ohh gratulálok. Akkor itt is vannak a gyűrűk válasszanak egyet kedvük szerint, amelyik tetszik magának és a vőlegényének, majd megnézzük milyen méretben is kell maguknak.
-    Nem a vőlegényem. Csak elkísértem. –mondtam szomorúan, sírásra kanyarodó szájjal.
-    Ohh elnézést.
-    Semmi baj. –mondtam, majd néztünk gyűrűt.
-    Hmm. Nem is tudom melyik legyen. Olyan sok a választék. –mondta Donghae.
-    Nem tudom. Te tudod milyen ízlése van a menyasszonyodnak. Ne tőlem kérdezd. Igazából azt se tudom mit keresek itt, hisz nem nekem kellene itt lennem most hanem a menyasszonyodnak. –mondtam, majd elhúztam a számat.
-    Most mi bajod van már megint? Már megint kezded Seukie? –kérdezte Donghae.
-    Mi az hogy már megint kezdem? Nem is tudom minek jöttem el veled.
-    Ne kend rám az egészet, nem én mondtam, hogy gyere el velem.
-    Tudod mit? Intézd el ezt az egészet ahogy akarod. Engem hidegen hagy. –mondtam, majd kimentem az üzletből és becsaptam magam után az ajtót, Donghae pedig utánam jött.
-    Seukie várj már! Mit kell állandóan a műsort csinálni?
-    Donghae hagyj már békén. Már várom a percet, mikor soha többé nem kell látnom téged. Csak menne már le ez a hülye esküvő, már elegem van. Elegem van abból, hogy meg kell felelnem mindenkinek, hogy nekem kell segítenem a menyasszonyodnak és nekem kell szerveznem a TE esküvődet. Elegem van abból, hogy Tiffany állandóan csicskáztat és kihasználja a helyzetet, hogy nekem kell csinálni mindent. „Seukie nem jó ez, nem jó az. Ez nem tetszik, ez sem. Ez undorító. Ilyet nem veszek fel.” és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy egy nap húszezerszer elmondja, hogy nem sokára megházasodik és hogy ő lesz a legboldogabb ember a világon. És mindennap megjegyzi nekem hány nap van még az esküvőig. Elegem van Donghae. Belefáradtam. –mondtam és elkezdtem sírni.

   Donghae először csak állt és nézett meglepetten, majd odajött és átölelt. Magához szorított amennyire csak tudott, hogy éreztesse velem mennyire szeret és sajnálja ezt az egészet. Arcomat mellkasába temettem és csak sírtam.

-    Annyira sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okozok neked és hogy miattam hullajtod azokat az értékes könnycseppjeid. Sajnálom. Higgy nekem minden rendbe fog majd jönni. –mondta Donghae miközben lassan a hátamat simogatta.

   Így álltunk pár percig míg ki nem sírtam magam és meg nem nyugodtam egy kicsit, majd visszamentünk megvettünk a gyűrűket, később pedig az öltönyt. Már beesteledett mire végeztünk, ezért nem mentem már vissza Mrs. Lee-hez, hanem Donghae egyenesen hazavitt. Mikor hazaértünk elkísért az ajtóig és megláttuk az ajtómon a papírt, amin az állt röviden tömören, hogy megvették a házat amit én csak béreltem, ezért 2 napom van, hogy kiköltözzek.

-    Jaj ne még ez is. És 2 nap? 2 nap alatt még egy normális albérletet sem találok. Most hová menjek? –tettem fel a kérdést.
-    Hozzám tudsz jönni. Én egyedül vagyok abban a nagy házban. –ajánlotta fel Donghae.
-    Nem hozzád nem mehetek és nem is megyek. –tiltakoztam.
-    Akkor mégis hová mész?
-    Nem tudom, majd kitalálok valamit.
-    Hát persze. Seukie 2 napod van. Annyi idő alatt még egyedül sem pakolod ki a lakást. Gyere hozzám. Ma még aludj itthon, holnap reggel pedig jövök és segítek átcuccolni hozzám. Nekem van pár szabad szobám és egyébként sem zavarsz.
-    De most nem azon van a hangsúly, hogy zavarok, hanem hogy neked menyasszonyod van és nemsoká esküvőd. Szerintem a szüleid sem örülnének főképp Tiffany.
-    Jó és akkor te hol alszol? És hol laksz?
-    ......
-    Na látod. Egyértelmű hogy jössz és kész. Holnap reggel jövök és segítek cuccolni.
-    Rendben, de nincs sok holmim.
-    Rendben. Akkor majd holnap. Aludj jól. –mondta Donghae és elindult haza én pedig bedőltem az ágyba és elaludtam.

12. fejezet

   Másnap mikor bementem a munka helyemre Mr. Lee behívott az irodájába.

-    Seukie mi történt tegnap? Miután beszéltünk kiszaladtál és utána nem is láttalak. Valami baj van? –kérdezte.
-    Nincs semmi baj, csak biztos elrontottam a gyomromat valamivel és rosszul voltam, majd haza is mentem, azért nem látott Mr. Lee. –válaszoltam.
-    Jaj és jobban vagy már?
-    Hát persze. –feleltem.
-    És mi a válaszod arra, amit mondtam? –kérdezte.
-    Elfogadom. És mikor lesz az esküvő? –kérdeztem érdeklődve.
-    2 hét múlva. Akkor mától kezdve Tiffanynak és a feleségemnek fogsz segíteni.
-    Rendben értettem.
-    Itt a címünk. Menj el hozzánk a feleségemék már várnak. –mondta és leírta egy lapra a címet, majd odaadta.
-    Rendben. Megyek is. –mondtam, majd felálltam és elindultam.

   Mikor kiértem hívtam egy taxit, ami elvitt a megadott címhez. Megérkeztem és kiszálltam a taxiból, kifizettem, majd elindultam a ház felé és bekopogtam. Egy nagyon aranyos és kedves nő nyitott ajtót.

-    Seukie? Biztos te vagy az. A férjem már nagyon sokat mesélt rólad. Jesszusom tényleg milyen szép vagy. Na, de ne ácsorogj odakint sok még a dolgunk. –mondta és beengedett. Meseszép volt az egész ház, kívülről-belülről. Bementünk a nappaliba és ott ült Donghae menyasszonya. –Seukie vele már biztos találkoztál. Donghae menyasszonyával Tiffany-val. –mondta Mrs. Lee.
-    Igen hát persze, hogy találkoztunk, még bent az irodában. Kim Seuk Hye. –mutatkoztam be.
-    Tiffany Jung. Nem soká már Lee. –mondta mosolyogva, majd Mrs. Lee-re nézett.
-    Kezdjünk akkor bele, mert ez a két hét nem sok és hamar eltelik. –vágtam közbe.
-    Jó kezdjük. –mondta Tiffany, majd gúnyosan rám nézett.

   Legszívesebben megfojtottam, de muszáj volt elnéznem a grumázolásait és tűrni a beszólogatásait. Elkezdtük kiválasztani a ruhát, a csokrot megtervezni, a vendégeket összeírni és megterveztük a meghívókat. Összeírtuk az ételeket és hogy milyen és hol legyen a helyszín. Az egész napot ott töltöttem. Reggeltől egészen estig. Mikor végeztünk és már teljesen kiakasztott Tiffany, akkor mondtam azt, hogy elég és elindultam haza.

-    Mindjárt megyek én is Seukie kikísérlek csak megnézünk még valamit Tiffany-val. –mondta Mrs. Lee.
-    Ne tessék fáradni kitalálok egyedül is. –kiabáltam vissza a bejárati ajtótól, miközben felvettem a kabátot.
-    Biztos?
-    Igen. Kitalálok. Tessék csak maradni. További jó keresgélést, aztán holnap is jövök. Viszlát. –kiabáltam vissza.
-    Szia Seukie. –kiabálta Mrs. Lee.

   Kinyitottam az ajtót, majd kimentem. Lementem a bejárati ajtó előtt lévő lépcsőn, mire egy autó fordult be. Leállt és kiszállt belőle Donghae. Ő volt az utolsó akire most vágytam. Ránéztem, majd lesütöttem a szemem és elindultam haza.

-    Seukie. Mostantól ez lesz? –kérdezte Donghae.
-    Ezt mégis hogy érted? Mi az az ez? –kérdeztem értetlenül.
-    Hát hogy rám se nézel, köszönni sem köszönsz és még csak hozzám se szólsz.
-    Mégis mit vársz? Ezek után még ugorjak a nyakadba vagy mi? Ezt te se gondolhatod komolyan. Mondtam az lesz a legjobb ha az esküvőig nem tartjuk a kapcsolatot. És utána sem. Úgy is elmegyek a cégtől, de én most megyek, mert a végén még kicsapja a balhét a menyasszonyod. –mondtam és elindultam haza.

11. fejezet:

   Megállás nélkül sírtam. Annyira fájt ezt látni, hogy Donghae-nak nem jelentett semmit az a nap. Hogy tényleg csak kamuzott és szédített mindvégig. Még jelentkezni sem jelentkezett. Hát akkor ezért. Sokkal fontosabb volt az ő menyasszony, mint egy holmi kis jött ment. Vannak jobb elfoglaltságai is, mint egy kis alkalmazottal foglalkozni. Én is olyan voltam neki, mit a többi itt dolgozó nő. Csak egy trófea. Kinéztem az ablakon, miközben még mindig potyogtak a könnyeim, majd benyitottak.

-    Foglalt nem látja. –mondtam és letöröltem a könnyeimet, hogy ne látszódjon, hogy egy kicsit is sírtam.
-    Seukie, beszélhetnénk? –kérdezte Donghae.
-    Nem akarok veled beszélni és ezek után légyszíves kerülj is el jó messziről. –mondtam még mindig az ablakon kinézve.

   Hallottam, amint Donghae beljebb jött, majd bezárta az ajtót és mögém jött.

-    Seukie én meg tudom magyarázni. Ez nem úgy történt, ahogy te azt gondolod. –magyarázkodott.
-    Hát akkor hogy? De valami jó kamu sztorit találj ki légyszíves, mert különben nem hiszem el. –mondtam, majd felé fordultam.
-    Te sírtál? –kérdezte és kezével félre simított egy tincset az arcomból.
-    Szerinted? Fel sem tudom fogni, hogy tényleg csak átvertél. Tudod én elhittem neked, amit múltkor mondtál nekem. És az a csók. Én azt hittem, hogy.... De úgy látszik neked nem jelentett semmit. És hogy nem kerestél utána. Fel sem hívtál, még egy üzenetet sem voltál képes írni, hogy nem szeretsz vagy valami. Én voltam a hülye, hogy hittem neked és elhittem azt, hogy bármi is lehet majd közöttünk. Remélem ez is a te ötleted volt, hogy én legyek a leendő feleséged segítsége. Utállak Lee Donghae. Utálom a percet, mikor megismertelek, de ne aggódj békén hagylak egy életre, segítek a menyasszonyodnak csak szánalomból és nem is más miatt, majd itt hagyom ezt a céget, hogy véletlenül se kelljen többet éreznem, azt az undorító jelenlétedet. –mondtam, ami csak nyomta a szívemet, Donghae pedig tágra nyitott gyönyörű szép szemeivel csak meredt rám, majd közelebb lépett, mindkét kezét a derekamra tette, rám nézett és szenvedélyesen megcsókolt.
-    Nem fogok magyarázkodni neked, ha tényleg így gondolod az egészet és ezt gondolod rólam azok után. Csak annyit szeretnék mondani, hogy amit aznap mondtam, azt úgy is gondoltam, ahogy a csókot is. És nem fog változni a véleményem erről. Csak hogy tisztában legyél a dolgokkal nem én akartam, hogy összeházasodjunk hanem apámék. Mikor aznap sürgősen el kellett mennem ez volt az. Én nem tudtam erről az egészről semmit. Mikor hazamentem már kész tények elé voltam állítva. Semmi beleszólásom nem volt az egészbe. És ahogy az előbb mondtam, az irántad összegyűlt érzelmek bennem nem fognak változni. És ez nem csak aznap este gyűltek fel bennem, hanem már egy jó ideje. És ezek mondom nem fognak változni. Soha. –mondta Donghae, majd megsimította az arcomat és elindult az ajtó felé.
-    Donghae.... nem hagyhatsz itt. Hallod? –kiabáltam utána, de mintha meg se hallotta volna ment tovább. Én csak térdre rogytam és sírtam tovább.